Mark Knopfler

1949-ben skóciai Glasgowban született. Hétéves lehetett, amikor a Knopfler család átköltözött Észak-kelet Angliába, Newcastle-Upon-Tyne-ba. A gyerek Mark-ot nagyon szórakoztatta nagybátyja, aki harmonikázott és nagy előszeretettel játszott boogie-woogie számokat a zongorán.

Tizenévesen halálosan beleszeretett egy flamingó-rózsaszín gitárba, pont olyanba, amilyen Hank Marvin-nak volt, ám miután az anyagilag abszolút elérhetetlennek bizonyult számára, be kellett érje egy olcsóbb darabbal, ami „csak” 50 fontot kóstált, és ami szintén óriási pénz volt abban az időben. Ebből is látszik, hogy vonzalma és elkötelezettsége a gitárzene iránt már ezen invesztícióval megmutatkozott.

Mint a ’60-as években mások is tették, Mark is csatlakozott az iskolájában alakuló névtelen, zenélni vágyó fiatalokból álló, alkalmi zenekarok egyikéhez, miközben Jimi Hendrix, Scotty Moore, Django Reinhardt és James Burton játékát hallgatta unos-untalan. Tizenhat évesen a helyi tévében is fellépett duóban egy iskolatársával Sue Hercombe-bal.

Az iskolában kiderült az is, hogy jó érzéke van az irodalomhoz és jól bánik az angol nyelvvel, ennek köszönhetően 1967-ben egy évre el is ment a Harlow Technical College nevű műintézménybe újságírást tanulni. A kurzust befejezvén pedig elszegődött a Yorkshire Evening Post-hoz gyakornoknak.

Két évvel később gondolt rá, hogy folytatja tanulmányait és jelentkezett az leeds-i egyetemre, angol szakra. Ezidőtájt tehát Leeds-ben élt és megismerkedett egy helyi blues énekes / gitárossal, bizonyos Steve Philips-szel, minthogy a helyi zenei életről írogatott cikkeket. Különös egybeesés volt, hogy Mark főnökét szintén Steven Philips-nek hívták. Ez aztán számos gabalyodást okozott az évek során, amikor a zenész Steve Philips életrajzában konzekvensen beleírták, hogy újságíróként dolgozott… Azután egyszer Mark a főnökével – az újságíró Steve Philips-szel – elment Steve Philips koncertjére…és onnantól kezdve szállóigévé vált a mondat, amivel bemutatta őket egymásnak: „Steve Philps, bemutatom Steve Philips-et…”

Steve (a zenész) és Mark lassan felfedezték, hogy sok a közös vonás zenei világukban és megalakították a The Duolian String Pickers nevezetű kétszemélyes zenekart. Néha-néha, fel is léptek együtt, egyébként meg mindenki űzte a maga polgári foglalkozását. Együttműködésüknek egy-két darabja meghallgatható Steve 1996-ban megjelent Just Pickin’ című lemezén. Steve szerint az ifjú Mark kifejezetten jó gitáros volt, amolyan B.B. King-es stílusban.

1973-ban, amikor Mark elvégezte az egyetemet Londonba ment azzal az elhatározással, hogy zenész-karriert csinál. Miután végigböngészte a zenei sajtót, a legnagyobb méretű hirdetésre válaszolt, ami a Melody Maker-ben jelent meg. El kellett mennie egy meghallgatásra, és két hónap sem telt el, máris a Breewer’s Droop nevű blues zenekarban játszott.

Később egy essex-i középiskolában kapott állást, mint előadó és közben egy másik iskolában gitárt tanított. Bátyja, David is megjelent Londonban és amíg itt volt Mark-kal lakott együtt. Esténként leültek és csak úgy maguknak zenéltek… Tulajdonképpen ekkor tették le az alapjait annak a zenének, ami később a Dire Straits sajátja lett – valamikor a hetvenes évek közepén-végén – majd David véglegesen Londonba költözött és Mark megalapította a Café Racers-t.

David gyakran lógott együtt, mitöbb egy lakásban is lakott egy basszusgitárossal, John Illsley-vel. 1977-ben úgy hozta a sors, hogy a Café Racers’ basszgitárosa beteg lett és John-t kérték meg, hogy ugorjon be helyette. Ez az esemény közvetlen előzményül szolgált ahhoz a fordulathoz, melynek lényege hogy Mark összeállt John-nal és tulajdon bátyjával. Hamar megmutatkozott, hogy amellett, hogy Mark elképesztően jól gitározik és nagyon jó hangja van még zseniális szövegíró is. A három zenész hamarosan azon kapta magát, hogy egy komplett repertoárjuk van, természetesen Mark szövegeivel. Ám valami még nagyon hiányzott: egy dobos. Marknak ekkor jutott eszébe jó barátja és zenésztársa a Breewer’s Droop –ból, Pick Withers. Pick csatlakozott a csapathoz, és övé volt az ötlet, hogy legyen új nevük: Dire Straits.

1977 júliusában felvették a ma oly híres „Wild West End”, „Sultans of Swing”, „Down To The Waterline”, „Sacred Loving” és „Water of Love” című számokat. Később a londoni BBC megrendelésére felvették a „Southbound Again”, „In The Gallery” és a „Six Blade Knife” számokat…és így tovább, mígnem 1988-ra összeállt és megjelent a Brothers In Arms, minden idők legjobban eladó lemeze. A Brothers In Arms turné 22 hónapon, 234 koncerten át tartott, és több, mint 2,5 millió ember látta.

A turné után néhány héttel Mark Knopfler már Tina Turner mögött dolgozott, mint producer és ezzel egyidőben érlelődött benne a gondolat, hogy visszatér a leeds-i gyökerekhez… az események követték egymást és a1986-ban Steve Philips-szel létrehozták a Notting Hillbillies-t, magukhoz csábítva Ed Bicknell-t a rutinos dobost.

1988-ban, a Nelson Mandela 70. születésnapja alkalmából rendezett koncertre Mark újra összerántotta a Dire Straits-et.

1990-ben megjelentették a Missing…Presumed having A Good Time lemezt.
Egy csomó különféle fellépés után egyszercsak Mark azt érezte vissza kell vonulnia az élő koncertezéstől egy időre. Nagy művészekkel dolgozott együtt ebben az időszakban: Bob Dylannel, Tina Turnerrel, Van Morrisonnal, Eric Claptonnal, Stinggel…és még rengeteg név van a listán….

A ’80as évek végén és a 90’-es évek elején felváltva lépett fel hol a Notting Hillbillies hol pedig a Dire Straits csapatával. A jótékonysági koncerteken szinte kivétel nélkül színpadra állt.

Sokan és sokat vitatkoztak a Dire Straits illetve Mark Knopfler zenéjén, de abban szinte minden kritikus, csodáló, zenésztárs egyetértett, hogy elévülhetetlensége annak köszönhető, hogy Mark mindig figyelmen kívül hagyta az aktuális zenei divatirányzatokat, de még annyi kompromisszumot sem volt hajlandó kötni, hogy egy-egy zenei motívum erejéig helyet kapjon műveiben az uralkodó trend, ha azt éppen nem érezte magáénak.

1983-tól kezdve számos filmhez komponált zenét. A sor a Local Hero-val kezdődött, majd folytatódott 2001-ig az A Shot At Glory című film soundtrack albumáig.

1996-ban kezdett szólókarrierbe Golden Heart című lemezével, amelyen saját zenei világát fejlesztette tovább. Szólókarrierje szabadon engedte kivételes zenei és szövegírói tehetségét.

2000-ben jelent meg következő lemeze a Sailing to Philadelphia.

2002-ben jött ki a harmadik lemeze a The Ragpicker’s Dream.

2003-ra tervezett turnéját viszont el kellett halasztani súlyos motorbalesete miatt. Maradéktalanul felépült sérüléseiből, de amíg nyögött, addig sem tétlenkedett, mert 2005-ben már új lemezével, a Shangri-La-val (2004) turnézott.

Aztán megjelent a The Best of Dire Straits and Mark Knopfler: Private Investigations című válogatáslemez és 2007 őszén, azaz most, megérkeztünk a legújabb albumhoz a Kill To Get Crimson-hoz….

[2007.12.10.]