Megszűnt a közkedvelt fővárosi rockklub

Akár a rock/metál egyik fellegvára is lehetett volna. Ám röpke 14 havi működés után, lakat került a jó paraméterekkel startoló Avalon klub ajtajára. A megszűnés lehetséges okairól Miklán Rita sajtóreferenst és Szilágyi Dávid koncertszervezőt faggattuk.

- Az Avalon klubot 2007 novemberében zenészek hozták létre és üzemeltették. Milyen szerkezeti felépítésben működött?

Szilágyi Dávid: - Alapvetően belső kezdeményezésként indult, tényleg sok zenész dolgozott a csapatban. Célkitűzéseink szerint az Avalon klubbal olyan szerethető helyet szerettünk volna létrehozni, melyben a zenészek, a közönség egyaránt jól érzik magukat, és kicsit más, mint a többi. Ennek érdekében népes szakembergárda segítette a megfelelő színvonalú produkciók létrehozását. A sajtó- és kommunikációs ügyekkel Rita foglalkozott, az üzletvezető felügyelte a vendéglátási területet, vagyis a pultot, ezen kívül komoly technikai személyzet gondoskodott a megfelelő hang- és látványminőségért. A hang- és fénytechnikus szakembereken kívül, külön színpadtechnikus is a fellépők rendelkezésére állt. Én pedig a koncertszervezés feladatát vállaltam magamra.

- A felsoroltakon kívül mitől lehetett ez más, mint a többi hasonló jellegű zenei intézmény? Volt-e valami olyan fajta szolgáltatás, ami esetleg vonzóvá tehette a klubot?

Miklán Rita: - A Késmárk utcai helyszín sztereotípiájával szinte mindvégig meg kellett küzdenünk. Ezért találtuk ki azt, hogy a Blaha Lujza térről meghatározott időpontban ingyenes különbusz szállítsa a vendégeket Rákospalotára. Többek között e szolgáltatás is azt a célt szolgálta, hogy megkülönböztethetőek legyünk. Az egész személyzetnek, a pultostól a portaszolgálatig, a technikusoktól a ruhatárosig, mindenkinek magáévá kellett tenni azt pozitív a szellemiséget, miszerint nálunk első a vendég. Nem kötünk bele, nem vizezzük a sört, nem csapjuk be a számolásnál; egyszóval mindent megteszünk azért, hogy máskor is visszajöjjön. Vagyis mindenkivel elfogadtattuk a hely vendég- és zenész-centrikus szellemét. Meg is lett az eredménye; fennállásunk alatt – egy-két apróbb kivételt leszámítva – minden a legnagyobb rendben működött.

- Milyen hazai, vagy külföldi bandák léptek fel nálatok? Volt-e valamilyen stílusmegkötés?

Sz.D.: - A klub szlogenjében szerepel a „rock-blues-metál”, amit igyekeztünk is a legmesszebbmenőkig kihasználni. Nyilvánvaló, ha az ember egy szórakozóhelyet üzemeltet, akkor a saját ízlésvilágát háttérbe szorítva, a stílusok szélesebb skáláján mozogva igyekszik élni az adott lehetőségekkel. Mindennel próbálkoztunk, sokféle műfajt beengedtünk; a bluestól kezdve a hard-rockig, a pop-rocktól a metál összes létező műfajáig bezárólag, minél több stílusnak igyekeztünk teret adni. A teljesség igénye nélkül: a megnyitón az Edguy játszott, de ugyanúgy fellépett nálunk Takáts Tamás, és Deák Bill Gyula is. A keményebb területről említeném az Aurórát, vagy a Tűzmadarat.

M.R.: - Hozzátenném, hogy a legextrémebb műfajok színpadi megjelenítésétől sem riadtunk vissza. Ilyen pl. a Sear Bliss, aki nálunk ünnepelte a születésnapját. Róluk tudni kell, hogy egy abszolút stílusidegen hangszert használnak fellépéseiken, a harsonát . Rendeztünk black-metál és death-metál fesztiválokat, ezen is megjelentek külföldi bandák. Például a Graveworm, a Vader, a Lord Belial, a Septicflesh, a Devian... Szóval igyekeztünk széles spektrumot átfogni ezen a területen.

- Mikor jelentkeztek az első nehézségek?

Sz.D.: - Az ember feje fölött mindig ott vannak a viharfelhők, ha a dolgok üzleti oldalát nézzük. Bármilyen vállalkozásba fog az ember, mindegyik kockázattal jár, ezzel tisztában kell lennünk. Amire gondolsz, hogy hirtelen olyan ponthoz értünk volna, ami miatt nem lehetett tovább csinálni, azt a bizonyos mélypontot nem értük el. Nem titok: alapvetően még nem termeltünk nyereséget, hiszen egy rock-klub rentábilissá tételéhez minimálisan két-három évre van szükség. Ezzel mi is tisztában voltunk. Hogy a klubot egy hirtelen mozdulattal be kellett zárni, nem az üzleti nyereségen, vagy veszteségen múlt.

- Semmi jel nem mutatott arra, hogy ezt nem lehet, vagy nem érdemes tovább folytatni?

Sz.D.: - Hónapról-hónapra, sőt hétről-hétre figyeltük a bevételeket, a látogatottsági adatokat, visszajelzéseket. Az eredmény szépen felfelé ívelő tendenciát mutatott. A nyári fesztiválok ideje nyilvánvalóan a pangásé, de szeptembertől kifejezetten elégedettek voltunk a látogatottsággal.

- Igénybevettetek-e kulturális támogatást? Pl. a PANKKK programra gondolok.

M.R.: - Nem, sajnos. Többször próbáltunk pályázni. Nem is annyira magunk miatt, mint inkább azért, hogy a fellépő zenekaroknak tudjunk jobb feltételeket teremteni. Szerettünk volna kiadni egy olyan programfüzetet, mint a Pesti Est – persze az Avalonra kihegyezve -, de nem nyertünk a pályázaton. Egyébként a PANKKK, a klubokkal szemben, inkább a zenészeket támogatja. Az az álláspontjuk, hogy egy klub legyen önellátó, tartsa fenn magát a saját erejéből. Az ezzel kapcsolatos pályázati téma inkább a vidéki művelődési házakra vonatkozik. Az is fejlesztésre, modernizálásra, korszerűsítésre adható.

Sz.D.: - A legelején erre is pályáztunk – és nyertünk is. A pénzt viszont sohasem kaptuk meg…

- Jól értettem? Megnyertétek, és egy fillért sem vettetek fel?

Sz.D.: - Igen, jól. Ugyanis a megnyert pályázatot egy éven belül realizálni kellett – ez alapvető feltétel volt. Egy év alatt viszont megfelelő helyszínt találni, megfelelő hátteret biztosítani – egyszerűen képtelenség. Eredetileg az infrastruktúrára, az eszközökre nyújtottuk be igényünket, ennek ellenére a PANKKK adott helyszínre szóló, fix bérleti szerződéshez ragaszkodott. Érthető okokból, hiszen be szerették volna biztosítani magukat.

M.R.: - Tegyük hozzá, hogy az Avalon klub helyszínét két éven keresztül kerestük. Nehéz és hosszú folyamat eredményeképpen leltünk rá, lépten-nyomon a legkülönbözőbb akadályokba ütköztünk.

- Végül is mi volt a kiváltó ok, ami miatt végleg bezárta kapuit az Avalon?

Sz.D.: - Sok összetevőből alakult ki a döntés. Igazából három fő motívumot tudnék kiemelni: az egyik – a hivatalos verzió –, a működési körülmények ellehetetlenülése. Mikor a klubot nyitottuk, az A38-as hajón és a Wigwamon kívül nem volt olyan hely, amely nyolcszáz és ezer fő közötti közönség befogadására alkalmas lett volna. Ezzel párhuzamosan, jó pár addig működő klub kiesett a kínálatból. Azóta viszont olyan túlkínálat alakult ki ezen a téren, ami nemcsak konkurenciát, de egyre inkább kenyérharcot is jelent. Ami miatt hirtelen kellett ezt a döntést meghoznunk - hiszen decemberben még dübörgött a rock, januárra meg lehúztuk a redőnyt -, ennek legfőbb oka, a helyszín. Magával a hellyel voltak problémáink; nem csak a megközelíthetőségre gondolok, hiszen azt nagyjából a busszal megoldottuk, hanem más egyéb okokra, amit most nem szeretnék részletezni.

- Kimondhatjuk, hogy a harmadik ok a jelen gazdasági helyzet?

Sz.D.: - Így van. És ez nemcsak a rock-klubokat, de a mozikat, és a kultúra egyéb területeit is érinti. Az emberek egyre kevesebbet tudnak áldozni a szórakozásra, drámaian csökkent a látogatottság ezeken a helyeken.

M.R.: - A gazdasági helyzeten kívül, a zenei élet állapota is befolyásoló tényező lehet. Hazánkban elég nehéz boldogulni a rock-, vagy metálzenében. Míg Magyarországon egyre kisebb a nézőszám a rockzenével kapcsolatos eseményeken, fesztiválokon, addig a környező országokban virágzik ugyanez a műfaj. A magyarázat roppant egyszerű: míg külföldön intenzíven támogatják az ilyen típusú rendezvényeket, ezáltal nem csak a többnapos fesztivál-belépőjegy, de az ott tartózkodás és a fogyasztás is megfizethető; addig itthon alulértékelik ezt az egészet, és nincs rá szponzor. Ettől aztán költségek is jóval magasabbak lesznek. Ezen kívül szemléletváltásra is szükség lenne; míg külföldön - nem is kell messzire menni, itt a szomszédainknál -, befogadják, sőt kíváncsiak a kevésbé ismert produkciókra, addig nálunk csak a befutott, neves előadók, zenekarok vonzanak nagyobb látogatottságot.

- A hazai kereskedelmi média is hasonló álláspontra helyezkedik.

Sz.D.: - Ez meg a 22-es csapdája. A média azzal szeret foglalkozni, akit ismernek; de ha az adott zenekar nem kap lehetőséget a bemutatkozásra, akkor esélye sincs, hogy megismerjék. A rockzenéhez kapcsolódóan a nagyobb cégek nem adnak hirdetést sem. Ez megint csak magyar sajátosság.

- Jogutód nélkül szűnt meg a klub, vagy lehet reménykedni a folytatásban máskor, más körülmények között?

M.R.: - Mi nagyon szeretnénk. Azt gondolom, hogy nyugodtan beszélhetek az összes kollégánk nevében, hiszen a klub mindenkinek egyformán a szívügye volt. Ha lesz rá lehetőségünk, egészen biztos, hogy élni fogunk vele.

Sz.D.: - Mivel a teljes technikai felszerelés a sajátunk, ha lenne egy helyszín, ahol ezt be tudnánk üzemelni, újra düböröghetne a rock. Mivel a folytatásra különböző fórumokon jócskán kapunk biztatásokat, ezt az álmunkat nem adtuk fel.

-Hegedűs István-

[2009.02.06.]