Picsába az űrhajókkal! - Kollár Laci mesél az újjáalakult Kistehénről

Remélem az új lemez provokatív címét nem szelidíti meg a kiadó „Fenébe a rakétákkal!”-ra. Értelmezhető a cím kozmikus orgazmusként vagy ízlés szerint ingerült felkiáltásként: „Picsába az űrhajókkal! Már megint a kertemben landoltak és pont a legszebb almafáimat tarolták le!” Vajon merchandising gyanánt rakétaformájú vibrátorokat is árulnak majd? Kollár Laci a cyberspace-ben fogant Szájbergyerekkel egy új műfajt is nemzett. Az underground lakodalmas „Kollári-lári-hó” néven vonul majd be a könyvekbe. De amikor a Budapest Bárban a Vén cigányt elénekli, olyan lelki mélységekbe merül, ahova még csak kevesen jutottak el.

- Nagyon kreatív ötlet volt ez a nyilvános Kistehén próba, amin én is ott lehetettem. Egy rajongód elvitt autóval a gyárkaputól a próbateremig, így nem kellett a 30 centis hóban caplatnom.
- Ez a menedzserünk ötlete volt. Nekem soha nem jutott volna az eszembe, mert a próba az nálam szent dolog. Mégis marha jó ötletnek találtam, mert van egy zenekar, ami még ilyen felállásban nem debütált. Fontos volt az első közönségreakciókat megérezni.

- A tagok közül nekem csak Bujdosó János volt ismerős a Specko Jednóból. Mit kell tudni a többiekről?
- Vajdovich Árpi bőgős Kiss Erzsivel is játszik. Schvéger Zoltán a Junkies dobosa. Hárságyi Péter főállásban kreatív igazgató, ezért csak késő este tudunk próbálni. A szintetizátoron a fiam, Kollár-Klemencz Gergő játszik. Gergő csinálta a legutolsó videoklipünket is. Most készül az első lemeze Lukrecia Protellor néven. Ő lesz a felvezető DJ a nagyobb koncertjeink előtt.

- Rockosan kemény volt a hangzás a próbán. Ez nekem új volt.
- Nem szeretek egy stílus mellett leragadni, amit csinálok, az folyamatosan változik. Ezért nem is lehet igazából stílusnak nevezni. A zeneíráshoz való hozzáállásomba sok minden belefér, és ezért nekem vannak klasszikus hangvétellel eljátszott melankolikus dalaim és nagyon könnyed, vidám dalok is. Amik csak első síkon vidámak, de a szomorúság is valahol ott van bennük. Ezért szerettem volna mindig egy zenekart, amibe a sokszínűség és a szélsőségek is beleférnek.

- A Nagy Feró-féle ős-Bikini óta nem találkoztam ennyi humorral underground zenében.
- Az elején abszolút nem vettem komolyan ezt a zeneírást. Filmeztem és hobbiként írogattam számokat. A szövegeket sem vettem komolyan. Kerestem a határát, hogy mennyire nem lehet valamit komolyan venni. Nem polgárpukkasztásnak szántam. Jó, hogy sok emberhez eljutottak a dalok, de azért lazán készültek.

- Dicséretes, hogy nem a Szájbergyerek irányba akarsz továbbmenni. Még sok bőrt le lehetne húzni róla, jó üzlet lenne a kiadónak.
- Több kiadóval tárgyaltunk és volt akinek a Szájbergyerek kellett. Az EMI-nak is megmutattuk az új anyagot és tetszett nekik. Az izgat, hogyan lehet a popularitás és a komolyabb, minőségi zene határán táncolni. Befogadhatóvá tenni nagyközönség számára azt, ami értékes.

- Előfordult már, hogy lakodalmakban játszották a számaitokat? Jól át lehetne vezetni a Szájbergyerekkel a Hopp, te Zsigát a Röpül a bálnába!
- A legnagyobb siker számomra, hogy lemegyek a nagyszüleim falujába és - függetlenül attól, hogy ott vagyok - játszák a dalt lakodalmakban. Benne van a könyvben, a klasszik repertoárban. Erre büszke vagyok. Vannak dalok, amelyek egyetemes érzést hordoznak. Mindenkinek egyformán fontosak a világban és meg tudnak pengetni valamit. És ha jól adják elő őket, ez iszonyú erősen kijön. És ez nem giccs, hanem egy kódolt tartalom. Olyan erős hatású, mint egy szimbólum. Azok a jó dallamok, amik hasonlítanak valamire, de nem tudod pontosan mire. Szerintem körülbelül 50 ilyen domináns dal van a világban. Például van egy régi jamaikai ska dal a 40-es 50-es évekből, amit a sramlizenekar is játszik a nagyszüleim falujában.

- Miért jógázol?
- Mert érdekel az, hogy mennyire lehet együtt folyni a világgal. Az élet megy egy tempóban, de időnként az ember lemarad. Vagy túlságosan siet, vagy ellenkezőleg megy. Próbálok mindennel együtt mozogni, a jógától pedig remekül le lehet lassulni. Egy másik síkba lépsz és békés állapotba kerülsz, de egyúttal élesen rálátsz mindenre.

- A Soha el nem énekelt dal ötletedről az jutott az eszembe, hogy sok ember élete végéig az elszalasztott lehetőségeit emlegeti: „Mi lett volna ha...”
- Nekem ennek a mondatnak az a lényege, hogy akik ezt mesélik nem biztos, hogy boldogtalanságból mondják. Engem azok a fényképek izgatnak, amik nem lettek lefotózva. A valóság az, ami nincs leírva, lefestve, lefényképezve. Ezek az alkotások csak a valóság egy töredékét adják vissza, hiszen a valóság mindig változik. Mi pedig folyamatosan elvonatkoztatunk a valóságtól, ahelyett hogy rendesen benne lennénk. Az emberek között is a kimondatlan szavaknak jóval nagyobb súlya van. Ha nagyon komolyan akarnak közölni valamit a másikkal, azt nem mondják ki, hanem érzik és éreztetik.

- Szükség lesz még albumokra a jövőben szerinted?
- Azért jók ezek a keretek, mint egy album, mert egy időszakot foglalnak össze. Ami annak az időszaknak a lenyomata. Van eleje, közepe és vége. A dalok együtt sokkal erősebbek, mint külön-külön. Abban van egy plusz kötés. De lehet, hogy egyszer csinálok majd egy előfizetős weboldalt: „Fair zene – Fair szöveg” néven. Ha eszembe jut egy dal, akkor azt megírom és feltöltöm oda. Lehet hogy kétnaponta, hetente lesz egy dal. Ahogyan jönnek...

-zendo-

[2010.02.22.]