A Toxic Weekenden jártunk - beszámoló

Manapság egyre kevésbé életképesek az olyan fesztivál-kezdeményezések, ahol specifikusan egy-két zenei stílusra helyezik csak a hangsúlyt. A Toxic Weekend megálmodói (akik részben a Rockmaratont is szervezik) ezen nehéz és kockázatos vállalkozásba kezdtek, és lajstromba véve a három napot, semennyire nem lőttek mellé.

Ismert okok miatt a rock-metál-punk-hardcore kedvelőinek idén sem sikerül célba vennie a Rockmaraton helyszínét, a dunaújvárosi Szalki-szigetet, így nem került sor hazánk legnagyobb és legősibb ilyen jellegű seregszemléjének 30-ik jubileumára. A mini méretű Toxic Weekend ötlete némi pótlásként születhetett meg, ami persze relatív, hiszen a punk és hardcore stílus apró szeletet kap a Rockmaratonon a zenei stílusirányzatok méretes tortájából.

A Toxic szervezői tervszerűen a Fishing on Orfűt követő hétre időzítették a rendezvényt, ami egyértelműen költséghatékonyabbá és kevésbé rizikóssá tette az esemény végkimenetelét. A két színpad adott volt, ahogy az időjárás szélsőségeitől is óvni képes környezet is.

Csütörtök:

A fesztiválra 6 nemzetközi banda jelezte érkezését, közülük azonban a brit Cockney Rejects utazási problémák miatt sajnos nem érkezett meg, pedig ők lettek volna az első nap egyik üde színfoltja. Az este így is kielégítő volt, és ugyan a csekélynek tetsző lélekszámra akár fanyaloghattunk is volna, de azt kell mondjam, hogy pont elegen voltak. Ezen a napon én a mosonmagyaróvári Beerzebub bulijára értem ki, akik manapság egyre nagyobb népszerűséget harcol ki maguknak. Ez köszönhető az őszinte, megmondó, polgárpukkasztó szövetviláguknak, és a húzós riffekkel teletűzött hangzásnak. Őket az egri Tisztán a cél felé követte, amely jócskán odatette magát, és még az sem rombolta az aznapi renomét, hogy Gulab (becses neve: Hajdú Zoltán) frontember néha szemöldök összehúzódást okozott egyik-másik beszólásával (lásd: Azért van háború, mert húsevők vagyunk). A krishna hívő, absztinens Gulab amúgy alaposan feltüzelte az oldschool-hardcore kedvelőit. A kisebbik, tréfásan segglyuknak csúfolt színpad záró akkordja, a Savaria Colonia Hardcore mozgalom egyik megteremtője, az 1995 óta létező Liberal Youth volt. 

A nagyobb színpadon ezen a napon lépett fel a Macskanadrág és a már tinédzser korom óta létező Prosectura. Az este élő programját az általam leginkább várt Los Angeles-i Terror zárta. Scott Vogelék attrakciójára szépen összegyűlt a nép, és egy percig sem kellett unatkozniuk. A 45-50 perces, brutál intenzív hardcore jócskán felpezsdítette a légkört. Volt ott minden, a hasonszőrű koncerteken elmaradhatatlan stage diving, circle pit, majd az utolsó számon tömegugrálás a színpadon. Nagyon látványos volt ez a záró tömörülés, Vogeléket totál kitakarta a már nem szomjas népség.          

Péntek:

Az off időszakban, a regenerálódás időszaka alatt korzóztunk a kicsiny településen, de egyáltalán nem látszódott az, amivel késő délután a campingben szembesültem. Gyűlt a tömeg, már első blikkre is feltűnt, hogy jóval többen voltak, mint a nyitónapon.

Számomra a napszínpados Don Gatto nyitotta az aznapi akciót. A 2009-ben alapított szekszárdi négyes igen aktívan végig koncertezi a nyarat, augusztus 20-ig tizenhat bulit nyomnak le. Acélos Balázsék – őt, sokan a Fürgerókalábak zenekarból ismerhetik – eddig számomra az éjszakai mulatság elősegítői voltak: szinte minden koncertjükbe este 11 után futottam bele. Fura is volt a viszonylag korai fellépés, de amúgy ez sem ártott a renoméjuknak, jókora bulit rittyentettek.  A Don Gatto korábban olyan nemzetközi piacon is jegyzett bandákkal turnézott együtt, mint a Hatebreed vagy a Madball.  A Gatto előtt két legendás magyar hardcore csapat csapta a szelet, a Liberal Youth, valamint az AMD.

Némi pihenést követően belekukkantottam a Stubbornba. A kerekegyházi srácok üde színfoltja voltak a napnak, modernebb stílusvilágukkal kilógtak a feszt nagy átlagából – kábé ők voltak az egyetlen táraság, akiknél nyomatékosabban is szerepet kapott a dupla lábgép, valamint kaptuk az agyunkba a sok súlyos breakdownt.  Én innentől kezdve már a nap igazi gigásza, a New York hardcore vezére, az Agnostic Front után esedeztem. Éjfél előtt nem sokkal bele is csaptak Roger Mireték. Kitudja már hányadik AG koncerten voltam, de sajnos ezúttal nem voltam különösebben elájulva a produkciótól. Az energia nem hiányzott, azonban Miret hangja alaposan megkopott. A banda másik jelképe, a már 67 éves! Vinnie Stigma elképesztő elánnal nyomta, a gitárja totál süket volt, de mégis jól tüzelte a tömeget. Ha kellett lejött a közönség közé circle pitezni, ha pedig ahhoz tartotta kedve, énekeltette az átszellemült közönséget.  Ezúttal is volt összenépi színpadkép, ami alatt keletkezett némi baki: vagy másfél percen át megszűnt a kifelé szóló hang. 

Szombat:

A szombat egy elkeserítő infóval indult: a nap egyik legvártabb bandája, a brit Discharge holland csatlakozását törölték, így nem érkezett meg Orfűre. Napközben sok Discharge pólós arccal találkoztam, sokak számára sokkoló lehetett a rossz hír, de vélhetően ez sem szegte a kedvüket.  A zárónap váratlanul nagy tömeget vonzott. Legalábbis jómagam nem számítottam ekkora érdeklődésre. A nap során egymást követték a fiatalabb korosztályt képviselő zenekarok (Petőfi, Clovkwiser, Hanoi, Nemecsek). A nap egyik főfogása tehát még a feltálalás előtt a kukában kötött ki, ami némileg átrendezte a napi menetrendet, de a hangulaton szinte nyomot sem hagyott. Minden eseményen hömpölygött a tömeg, egymást követték a jobbnál jobb hangulatú koncertek. A záró akkord egyértelműen a skót The Exploited volt. A 43 éves punk legenda szinte mindenkit lázba hozott, kis túlzással egy rövid ideig mindenki anarchistává változtatott.  Wattie Buchan jelenléte kisebb csoda, a 60 éves frontember ugyanis már vagy öt infarktuson van túl, így múlt hét szombaton sokan azt gondolhatták - most látjuk őt, vagy többet soha.  A produktum mindenkit megmozgatott, egyértelműen ekkor voltak a legtöbben, de azért a közel másfél órás punk buli azért alapos túlzásnak tetszett. Nem véletlen, hogy sokan egy óra számhalmaz után elszivárogtak a színpadtól.

A nap eredményességét mutatja, hogy éjfél körül már a pultok is kiszáradtak, elfogyott a bor és a csapolt sör is. Amúgy ezen jelenség semennyire nem pecsételte meg a fesztivál végét.

Summázva a három napot, remekre sikeredett a Toxic bemutatkozása. Nyilván lenne hova fejlődni, elbírna a helyszín plusz egy kisebb színpadot is, de ne legyünk telhetetlenek. A Toxic Weekend jövője nagyban függ a Rockmaraton kissé ingatag helyzetétől. Sok a nyitott kérdés, de ősz folyamán egészen biztosan sok mindenre választ kapunk.

Addig is hallgassatok sok muzsikát, és kerítsetek lehetőséget arra, hogy a nyár hátralevő részében minél több koncertet és fesztivált látogassatok.       

[2022.07.15.]