A fájlcserélés, avagy lopj kultúrát?!
A „zene mindenkié” rovatunk következő témája a fájlcsere és ennek kapcsán az első fájlcserélő alkalmazás történetét elevenítjük fel. A fájlmegosztás története egyidős magának a webnek a történetével, hiszen az eredetileg a kutatók egymás közti információ-megosztását jelentette. A technika fejlődésével és az internet elterjedésével az átlag felhasználó számára is hétköznapivá vált a fájlok cserélgetése. Ehhez az első nagy segítség a Napster volt.
A kilencvenes évek közepén egyre több szerver jelent meg, amelyek már nemcsak kutatási információkat tartalmaztak, hanem a hétköznapi felhasználókat is érdeklő témákat. A technológia fejlődésével a felhasználók igényei is nőni kezdtek. Az internet is gyorsabb lett, így egyre több tartalom (először csak szöveg és kép) vált elérhetővé. 1998-ban azonban az - mp3 tömörítési technikának köszönhetően - megjelentek a hangzóanyagok is. Ezrével jelentek meg mp3-t tartalmazó oldalak, melyek nehezen voltak áttekinthetőek és egy-egy hőn letöltendő albumért akár órákig kellett keresgélni.
Ezen a nagy problémán segített 1999-ben Shawn Fanning a nagysikerű Napster nevű programjával. A program néhány hónapon belül elterjedt az egész világon és egy új korszakot nyitott az internet történelmében. Az alkalmazás gyorsan elterjedt, a sikertörténet azonban nem tartott sokáig. Pontosan a nagy sikere miatt a program nem volt hosszú életű: nem is történt sok fejlesztés, hiszen az alkotónak az idejét lefoglalták a jogi harcok a kiadókkal. Azonban elindult egy folyamat, amely nagyban megváltoztatta a fájlcserélési szokásokat.
Napster – a kulturális javak rablója
Minden úgy indult, hogy egy Shawn Fanning nevű egyetemista a Windows alá írt egy Napster nevű alkalmazást, ami egy speciális szoftver, úgynevezett peer-to-peer program, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználói az interneten keresztül cserélgessenek zeneszámokat, illetve letöltsenek egymás gépeiről. A Napster-nek gyorsan elterjedt a híre: az első próbaverziót is már igen sokan használták. Fanning otthagyta az iskolát, hogy a programjával foglalkozzon, hiszen már ekkor látszott, hogy az ötlet nagyszerű, nagy jövője lehet. Eleinte mindenki meg volt elégedve: a felhasználók hozzájutottak kedvenc zenéikhez, kis zenekarok ezzel a rendszerrel próbálták terjeszteni zenéiket. Azonban 1999-ben a RIAA (a legnagyobb lemezgyártókat tömörítő Amerikai Lemezgyártók Szövetsége) látókörébe kerültek. A RIAA pár egyetemista feljelentgetése után úgy döntött, hogy az egyszerű felhasználók helyett a Napster-t próbálja meg ellehetetleníteni. Így került az első igazi fájlcserégető program az üldözöttek közé.
Per pert követett
A RIAA beperelte a Napstert a lemezkiadók és a zenészek nevében a szerzői jog megsértéséért és a kalózkodás elősegítéséért. Az első fokú ítélet szerint ideiglenesen le kellett volna állítani a programot és 5 millió dolláros óvadékot is a nyakukba varrtak. A kiadók képviselői szerint a fájlcserélő 300 millió dollár kárt okozott a lemeziparnak és a „kulturális javak rablójának” nevezték. Az alperes azzal védekezett, hogy csupán a zenei fájlok ingyenes hozzáférését teszi lehetővé, kereskedelmi tevékenységet nem folytat. A fellebbviteli bíróság felülbírálta a döntést, így a szolgáltatás mégsem állt le – egyelőre.
A zenészeknek sem igazán tetszett, hogy a zenéiket ingyen cserélgetik. A Metallica, Dr. Dre, Kid Rock beperelték a Napstert és kártérítést követeltek. A tárgyalásokon a fájlcserélő képviselői azzal érveltek, hogy amíg a felhasználóknak nincs anyagi hasznuk a zenék letöltéséből, addig nincs bűncselekmény. A bíróság azonban leállítatta a szolgáltatást. (Ezután egy dühödt felhasználó bojkottot hirdetett a kiadók ellen: aki hű a Napsterhez, ne vásároljon CD-t! 53.000 felhasználó csatlakozott három napon belül). Volt pár hét a bezárásig és persze az ügyészcsapat talált jogi kiskaput. Ekkora már harmincmillió felhasználója volt a rendszernek és egy felmérés szerint csak 2000 szeptembere során 1,4 milliárd!! dalt töltöttek le világszerte a Napster segítségével.
Más utakon
A pereskedők kezdtek rájönni, hogy nem a fájlcsere teljes kiirtása az egyetlen megoldás. A Bertelsmann kiadó megállapodást kötött a Napsterrel, miszerint egy előfizetéses rendszert fejlesztenek ki. Közben visszavonta valamennyi keresetét a hálózat ellen. A többi nagy lemezkiadó is belevágott az internetes zeneterjesztésbe: a RealNetworks, a Bertelsmann, az AOL Time Warner és az EMI szövetkezéséből létrejött a MusicNet, amely fizetős formában működik. A pénzért viszont minőség és hatalmas választék jár. Manapság is egyre több internetes zeneáruház működik, szinte mindennapos dolog mp3-akat venni.
A végjáték
2001 februárjában a Fellebviteli Bíróság ugyan engedélyezte a hálózat további működését, de erősen korlátoznia kellett a filecserét. Ekkor jelentek meg a „szűrők”, melyek bizonyos jogvédett mp3-akat nem engedtek cserélni. A szűrést azonban nem igazán tudták megoldani, ami miatt folyamatos nyomás alatt voltak. 2001 júliusában a Napster teljesen leállt. Elkezdték fejleszteni a fizetős szolgáltatást és pénzért elérhető zeneletöltőként tértek vissza - mérsékelt sikerrel. A legújabb húzásuk az, hogy ingyenesen lehet zenét hallgatni rajta. A dal nem tölthető le, csak online hallgatásra van lehetőség; maximum ötször, utána 99 cent befizetésére kötelez. Csak a Napster beépített lejátszóját használva működik, így nem lehet sem PC-re, sem bármi másra letölteni. Havi tíz dollárért természetesen lehetőség van a zeneszámok megszerzésére.
Egy David Weekly nevű fickó, még 2000 elején visszafejtette a program kódját és nyilvánosságra hozta. Ezzel lehetővé vált a program klónozása: a forráskód elterjedt, és rengeteg hasonló alkalmazás született (Gnutella, Audioglaxy). A Napster legálissá/fizetőssé válásával pedig egyre többen pártoltak át az új fájlcserélő rendszerekhez. Ez pedig az első fájlcserélő rendszer halálához vezetett.
Következő részben a Creative Commons-licencek rendszerével ismerkedünk meg. A CC megoldást nyújthat a fájlcseréléssel kapcsolatos jogi problémákra. Addig is: művelődj!
- nagymester -
[2007.01.10.]
Hírek
