Jó hírünk van a jazz kedvelőknek, rovatunk elnyerte végleges formáját. Ezentúl hétről-hétre egy-egy színvonalas muzsikát ajánlunk.
Sarah Vaughan (1924-1990) Grammy- és NEA Jazz Mester-díjas amerikai jazz-énekesnő, a „XX. század egyik legcsodálatosabb hangja” volt. Mély alt lágéjával nemcsak hazáját varázsolta el. Csípős nyelvének köszönhetően ráragadtak a „Sailor” (hajós, itt inkább kocsis) és a „Sassy” (szemtelen) becenevek; tehetsége és művészete elismeréseképpen azonban találóbb a „The Divine One” (az isteni) jelző.
Mint ahogyan lenni szokott, Vaughan kiskorától kezdve a zene hatása alatt élt: a templomi kórusban énekelt és alkalmanként zongorán kísérte az istentiszteletet. Tinédzserként illegálisan lépett fel newarki klubokban. Karrierje nem mondható mindennapinak: több férj-menedzser mellett, számos kiadónál is megfordult. Pályája kimagasló sikerekkel és néhány éves üresjáratokkal volt tarkítva.
Earl Hines zenekarában debütált, majd Billy Eckstine együtteséhez pártolt, végül, 1945-ben szólókarrierbe kezdett. Első férj-menedzsere hatására az énekesnő színpadi megjelenését tekintve radikális változásokon ment keresztül. A 40-es évekbeli sikerfelvételei (Tenderly, Nature Boy) megalapozták sikerét.
Az 50-es évek elején készült kereskedelmi pop balladák nem annyira álltak közel hozzá, de a későbbi jazz-orientáltabb dalokkal (Broken Hearted Melody, Misty) önmagára talált. Az évtized második felét túlnyomórészt turnézással, fesztiválokon, a legnagyobb jazz-előadókkal (Count Basie, Billie Holliday, stb.) való szerepléssel töltötte.
1963-ban Dániába utazott Quincy Jones producerrel, hogy rögzítsenek egy négynapos koncertsorozatot triójával. A koncertanyag lemezváltozata, a Sassy Swings the Tivoli második Mercury-s időszakának legnagyobb sikere lett. A 60-as évek végén csökkent a jazz iránti érdeklődés, Vaughan hangja is mélyült. Karrierje a 70-es években új lendületet kapott. Ekkor született a védjegyévé vált Send In The Clowns című musical-betét, részt vett a nagy sikerű Gershwin-turnén, kiadásra került több brazil zenei ihletésű lemez, s egy Duke Ellington-slágereket tartalmazó korong is.
Vaughan-t a 80-as években az amerikai zenéért tett érdemei elismeréséül számos kitüntetésben részesítették, s továbbra is aktív előadó maradt: Gershwin Live! című televíziós koncertfelvétele Emmy- és Grammy-díjat nyert; részese volt a II. János Pál pápa lengyelből olaszra fordított verseit megzenésítő szimfonikus projektnek, illetve az ebből készült angol nyelvű lemeznek; Sergio Mendes-zel elkészítette utolsó albumát, a Brazilian Romance-t; karácsonyi dalokat rögzített a Mormon Tabernacle Choir-rel; valamint Quincy Jones 1989-as lemezén Ella Fitzgeralddal közösen duettezett.
Jó egyévnyi tüdőrák elleni küzdelem után, 1990-ben hunyt el.
A Tenderly Walter Gross 1940-es szerzeménye, amelyet Vaughan 1947-ben énekelt fel. Annak ellenére, hogy a dal legmagasabb slágerlistás helyezéseit nem az ő előadásában érte el, a jazz világába egyértelműen általa került be.
Jack Lawrence szövege egy megtalált szerelmet idéz meg, miközben az egészet, a dallamot tükröző, meleg és sebezhető légkörbe helyezi. A sorvégeken ismétlődően megjelenő tenderly-ről – amivel amúgy a célja, hogy a hallgató sose felejtse el – ügyesen formált belső rímekkel vonja el a figyelmet.
Szeretnél értesülni, rendszeresen a legújabb jazz slágerekről? Érdekelnek a hírek a jazz világából? Iratkozz fel hírlevelünkre.
Hírek
