Botrány! Színpadról köpte le rajongóját az énekes - videóval
A Nikki Sixx nem bírt magával és egy san Diego-i koncerten elragadta a hév, és alázta meg csúnyán rajongóját – írta a femina.hu.
Azoknak, akik nem ismerik Mötley Crüe-t elsősorban a dobos, Tommy Lee lehet ismerős Pamela Anderson afférjairól. Nikki Sixxet sem kell azonban félteni, a már az ötvenet taposó énekes is el tudja magát (jó rocker módjára) engedni. Nagyon is…
Extrém életvitel
Sixx már gyerekkorában összetűzésbe került a hatóságokkal, hol vandalizmusért, hol illegális drogárusításért, hol pedig bolti lopás miatt került elő a neve. Zenekarát, a Mötley Crüe-t 1981-ben alapította meg, a rockerélet pedig magával hozta a szex, drog és rock and roll életérzést is, amit igyekezett is mind gyakrabban kihasználni.
Előfordult, hogy többször is újra kellett éleszteni, annyira kiütötte magát a különféle tudatmódosító szerekkel, ám még az ilyen élmények sem tudták nagyon eltántorítani a zülléstől.
Hogy a legutóbbi eset is egy belőtt állapotnak, vagy esetleg éppen a feszült józanságnak köszönhető, ki tudja. Mindenesetre Sixx néhány régi rajongóját biztosan elvesztette, már ha lehet hinni a blogbejegyzéseknek – írja a femina.hu.
A videón látható incidens egy san Diego-i koncerten történt, a dührohamot pedig az váltotta ki, hogy egy az első sorokban álló hölgyrajongójaegy vizespalackot hajított a színpadra, a basszusgitáros felé. Állítólag azt a palackot, amit korábban maga a zenész dobott a tömegbe.
Mindenesetre ez nem igazán érdekelte Sixxet, aki nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kezdte pocskondiázni a rajongót, és felszólította többek között arra is, hogy orális aktusban részesítse, hiszen úgysem más ő, mint egy szajha. Amikor pedig a hölgy sírásban tört ki, további gúnyolódás tárgyává vált a zenész részéről.
-ej, femina.hu-
[2009.03.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.