Nyakunkon a Parazita! - megjelent a Honeybeast első albuma
A 2005-ben alakult szegedi zenekar első lemeze rögtön egy dupla cd lett, melyeken a 12 új szerzemény angol és magyar verzióban is hallható.
A lemez, amely az FF Film & Music gondozásában, az OKM PANKKK programjának támogatásával született meg, angol és magyar változatban is a tokba került, az Universal forgalmazásában 2009. március 16-ától kapható a boltokban.
Bár a zenekarnak fontos, hogy a külföldi piacon is szerepelhessenek zenéjükkel, az ötlet a kétnyelvű albumhoz nem innen jött. Czutor Anett, az énekesnő Ausztráliában élt és tanult, mely azzal is jár, hogy a dallamok mellé a legtöbb gondolat, szövegfoszlány angolul jut eszébe, vagyis a számok nagy része már szöveggel együtt megszületett, mire a magyar verzióhoz érkeztek. Szerencsére a magyar szöveggel sem volt nagy gond, a zenekari együttműködésnek köszönhetően nem egyszerű fordítások születtek, néhány szám egészen új jelentést kapott.
A címadó dalhoz készült videoklip magyar nyelven látható az MTV-n, angol párja, Parasite címmel pedig az év vége óta a Youtube-on is megnézhető. A zenekar myspace oldalán található egy kis ízelítő az új korongokról. Ezenkívül a honlapjuk is megújult a névváltoztatás kapcsán - hiszen eddig HoneyBee néven futottak -, ahol figyelemmel kísérhetők az aktuális zenekari hírek.
A nyár folyamán láthatjuk a csapatot a nagyobb fesztiválokon, ahol a könnyed poptól az igazi, zúzós rockzenéig mindenféle stílust élvezhetnek a koncertre látogatók. Érdekesség, hogy a Honeybeast az akusztikus koncertjeiről híres pesti Hunnia kávézó rendszeres fellépője, aki ezekre ellátogat, klasszikus „unplugged” koncertélményben lesz része, bensőséges hangulattal.
- zene.hu/FF -
[2009.03.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.