"Állandóan csetlek-botlok" - Exkluzív interjú Victor Bailey-vel

Victor Bailey a világ egyik legjobb basszusgitárosa. Közhelynek tűnhet, de tényleg így van. Korábbi munkáiról, zenésztársairól, ellopott hangszeréről, megsemmisült új lemezéről, betegségéről, jövőbeli terveiről, magyar jazz zenészekről és még sok minden másról beszélgettünk. Őszintén, nyíltan, lazán, amolyan Bailey-sen...

23 évesen már a fergeteges sikereket elért Weather Report nevű fúziós jazz formációban játszott, ahol - minden basszeros példaképét - Jaco Pastorius-t váltotta. Sokszínűségét bizonyítja, hogy kirándulást tett a popbizniszben, többek között Madonna zenészeként. Bailey szólókarrierje is figyelemreméltó, legújabb együttesével 2009. március 25-én lépett fel a Millenárison. A koncertet követően öltözőjében adott interjút, két cigaretta között és egy pohár vörösbor kortyolgatása mellett.

Közvetlen stílusáról, jó humorézékéről a közönség is megbizonyosodhatott már a fellépés során, s négyszemközt sem cáfolt rá minderre.

Greg: - Hogy vagy mostanában?
Victor: - Minden rendben.

Greg: - Tulajdonképpen dobosként kezdted a pályafutásodat, igaz?
Victor: - Igen.

Greg: - Milyen egyéb hangszereket próbáltál még ki?
Victor: - Alapvetően a dobot, a basszusgitárt és a zongorát.

Greg: - És hogyan találkoztál a jazzel?
Victor: - Az apám zeneszerző, hangszerelő és tenorszaxofonos. A jazz mindig is az életem része volt. Másoknak lehet, hogy ez egy idegen műfaj, de a házunkban állandóan jelen volt a jazz, az R&B, a pop és minden egyéb.

Greg: - Elmesélnéd, hogy hogyan kerültél a Weather Reportba?
Victor: - Ó, a Weather Reportba?! Párszor felléptem a dél-afrikai énekesnővel, Miriam Makebával, akinél Omar Hakim dobolt. Aki második show után Omar megszólalt: „Hé, engem bevettek a Weather Reportba, Jaco (Pastorius) meg kilépett, úgyhogy épp basszusgitárost keresnek! Felhívom Joe (Zawinul)-t, mesélek neki rólad, te meg küldj egy felvételt!”. Így aztán elküldtem egy kazettát Joe-nak, és most meg itt vagyok.

Greg: - Találkoztál személyesen is Jaco Pastorius-szal?
Victor: - Igen, ismertem Jacot.

Greg: - Milyen ember volt?
Victor: - Egyetlen dolgot mondhatok róla, azt, hogy nem volt őrült. Sajnos az élete vége felé pszichológiai problémákkal küszködött, de ez nem az a Jaco volt, akit én megismertem. Egy normális, rendes fickó volt, és tényleg egy hatalmas zenész. Bárcsak az emberek ezt az oldalát is ismernék... 37 évet élt, és lehet, hogy az utolsó 3 vagy 4 évben voltak gondjai, de mindenki csak erre emlékszik. Ez az én Jaco-sztorim. Óriási ember volt! És majdnem annyira jó, mint én… (mosolyog)

Greg: - A Weather Report után játszottál még a Weather Update-ben és a The Zawinul Syndicate-ben is. Mondanál valamit a nagyszerű Joe Zawinulról?
Victor: - Nagyon komoly zenész volt. Nem akart híres lenni, nem akart trendi lenni vagy menő. Halálosan komolyan vette a zenei minőséget. Mostanában sokan csak játszanak, de nem zenélnek. Ő rendkívüli módon a ZENÉRE koncentrált. És ez az, amit mindenki eltanulhat tőle.

Greg: - Van olyan zenész, akivel még sohasem játszottál együtt, de nagyon szeretnél?
Victor: - Egyértelműen Herbie Hancock.

Greg: - Úgy hallottam, egyszer elveszett a basszusgitárod. Mi történt?
Victor: Ellopták a hangszeremet a houstoni reptéren,Texas államban 2002-ben. Aztán 2006-ban visszakerült hozzám.

Greg: - Visszavásároltad?
Victor: - Valaki megvette egy zaciban, tudod, ahová bármit beadhatsz. Nos, eladták egy ilyen boltnak úgy 100 dollárért. A srác aki megvette, szerette volna kideríteni honnan is származik. A neten felment a Fender oldalára, megtudta, hogy ez egy Victor Bailey-basszusgitár. Ezután ellátogatott az én oldalamra, és mivel basszeros volt, egyből felismerte, hogy ez az én hangszerem. Küldött nekem egy képet róla e-mailen, aztán a Fender adott neki egy másik basszusgitárt, én meg visszakaptam a sajátomat.

Greg: - Mesélnél a következő lemezedről, a Slippin’ N’ Trippin’-ről?
Victor: - Mit is mondhatnék? Nagyon jó! (mosolyog) Ez lesz a legjobb albumom! Még több basszus lesz rajta, mint eddig. Mindegyik lemezemen egy csomó vendégsztár szerepelt, de most még jobban előtérbe helyezem magam. Játszik rajta Ron Carter, Lenny White, Omar Hakim, Poogie Bell, Peter Horvath. Egyébként egy tipikus album lesz, sokfajta stílussal és sokféle feelinggel.

Greg: - Említetted a ma esti koncerten, hogy újra kellett csinálnod, mert valaki letörölte az anyagot.
Victor: - Igen, újra kellett rögzítenem az egészet. Hát, ez nem volt valami frankó!

Greg: - És mennyire vagy elégedett a második verzióval?
Victor: - Meg vagyok vele elégedve, valami talán még jobban is sikerült. Elég kemény, amikor ilyen történik az emberrel. Szóval, már dolgozom rajta egy jó ideje...

Greg: - Mit jelent a lemez címe, a Slippin’ N’ Trippin’?
Victor: - A címeim mindig valamilyen saját élménnyel kapcsolatosak. Van egy neurológiai betegségem, ami pontosabban egy jelátviteli probléma az agyam és a lábaim között. Ezért aztán mindig botladozom és elesem. Egyszer meg is jegyeztem, hogy: „Állandóan csetlek-botlok.”, aztán ezt felírtam magamnak. Mindig nálam van az iPhone és beleírok olyanokat, amiket mások mondanak. Poogie-tól nemrég hallottam valami jót a jazzről, és azt is feljegyeztem. Szóval, a Slippin’ N’ Trippin’ így született, aztán szereztem hozzá egy dalt, és végül ez lesz a lemez címe is.

Greg: - Milyen más projekteken dolgozol a jövőben?
Victor: - Tervezek egy triót Poogie Bellel és a nagyszerű jazz gitárossal, Bobby Broommal. Még kölyökkorunkban zenéltünk közösen. Legutóbb 20 évvel ezelőtt játszottunk együtt. Úgyhogy ez lesz a fő projekt, meg az én szóló munkám. Egy kis fellépés itt, egy kis fellépés ott, hol a trióval, hol a saját bandámmal. Szóval, ezekkel foglalkozom most.

Greg: - Elég sok magyarzenészt ismersz, ugye?
Victor: - Igen, ismerek néhányat. Szakcsit, Babost, (Katona) Klárit. Ismertem az elhunyt George Jindát. Meg van egy csomó Lakatos nevű cigányzenész. Mindenki, akit Lakatosnak hívnak, az nagyon „rossz”! És itt van Peter Horvath. (a billentyűs épp belép az öltöző ajtaján).

Greg: - Szóval, szeretsz játszani velük?
Victor: - Mindenkivel szeretek, aki tud játszani.

Greg: - Azt olvastam rólad, hogy nemcsak a zenében vagy tehetséges, hanem más művészeti ágakban is.
Victor: - Igen, szoktam festeni.

Greg: - Volt már kiállításod is?
Victor: - Ja, épp volt egy New Yorkban. Ez a másik dolog, amivel foglalkozom.

Greg: -Mit üzensz a magyar rajongóknak, főleg a basszusgitárosoknak?
Victor: - Vegyétek meg az új lemezem! (mosolyog, közben Poogie Bell dobos a háttérben hatalmasat nevet) Kérem!

Greg: - A neten fog megjelenni?
Victor: - Igen, a neten. A weboldalamon, az Abstract Logix-on, az iTunes-on, és mindenhol ahol zenét lehet venni.

Greg: - Paco Sery dobosról egyszer írtál egy érdekes számot, a Where is Paco?-t. Ez pontosan miről szól?
Victor: - (gondterhelten sóhajt egyet) Hát, mit is mondatnék erre? Pacoról szól. Hol van Paco? (Poogie Bell ismét kacagni kezd az öltözőben)

Greg: - Mindig eltűnik valahová?
Victor: - A dal önmagáért beszél. Paco a barátom, így nem akarok semmi olyat mondani, ami negatívumnak tűnhet. Szeretem Pacot! És a dal tényleg önmagáért beszél. Paco egy nagyszerű fickó! Ha éppen itt van...

Greg: - Holnap Pécsre utaztok, holnapután pedig Szegedre.
Victor: - Igen, ez a magyarországi világturné! (mosolyog)

Greg: - És március 27-én lesz a születésnapod...
Victor: - Igen, itt töltöm a születésnapomat Magyarországon.

Greg: - Boldog szülinapot kívánok, és köszönöm szépen az interjút!
Victor: - Kedves tőled, én is köszönöm!

-Greg, GregJazzBlog-

[2009.04.11.]