A szólóban most debütáló Noémi Virág Mindennapok című nagylemeze május 8-án látott napvilágot. Hétfőn forgatja második klipjét, a Hiányzol már sikeres. Jelölték a Viva Cometre. Mi kell még ennél több?
Nem olyan régen ismertettük mi is a lemezt, most pedig eljött az idő, hogy hanganyagban is közkincsé tegye a zene.hu a Mindennapokat. Éppen ezért a Zene.hu Rádió úgy döntött, a hétfő délután Noémi Virág jegyében telik el. Hallhatóak lesznek a dalok, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek és nem nehéz megjósolni, hogy valószínűleg még több is sláger lesz belőle, nem csak a Hiányzol. Bemutatjuk a Szabad vagyok, a Szárnyalnék, a Hiába várlak és persze az összes nótát, köztük a Soha még-et, amelynek klipjét éppen hétfőn forgatják. Igazi nyári, vidám hangulatú felvétel, amely mozgalmas és remek hangulatú lesz a képi megjelenésben is.
Amíg nem készül el az új videó, addig is nézzétek és hallgassátok a Hiányzol! című slágert!
Csütörtökön pedig a Viva Comet színpadán láthatjuk és hallhatjuk az énekesnőt, ugyanis Noémi Virág is fellép a gálán, ahol így már nem csak mint a legjobb új előadó kategória jelöltje, hanem mint fellépő is jelen lesz.
Addig találkozz Noémi Virággal a Zene.hu Rádión, hétfőn, 17.00-kor amikor teljes egészében bemutatjuk, milyenek is a Mindennapok!
– HAK –
[2009.06.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.