Gyász! Elmentél, mégis velünk maradtál!

Mikor hallottam, nem hittem, bár sejteni lehetett, de reménykedtünk. Reménykedtünk, hogy kollegánk, a Győri Nemzeti Színház művészeti titkára és kiváló újságíró, Pozsgai János, mindenki Pozsija meggyógyul.

Nem így történt. Június 18-án szervezeted feladta a harcot és égi útra léptél és elindultál.  Arra az útra, amelyre mindannyian készülünk, de csak a Sors tudja, hogy mikor kell rajta elindulnunk. Neked 45 évet adott, a 46-ban fogta meg kezed, hogy tarts vele. Pár hete még beszéltünk, szó volt róla, hogy inni kéne egy kávét, kicsit beszélgetni. Érdekelt, hogy mi van velem, hiszen ott voltál akkor is, amikor az újságírói pálya göröngyös útján elindultam.

Órákat töltöttünk együtt

Először tanárom voltál, akinek történeteiből soha nem a kioktatás, hanem az oktatatás sugárzott. Meséltél, azokat az eseményeket, amelyeket megéltél. Tv-s újságíró voltál, a város televíziózása nem létezett a neved, az arcod és a hangod nélkül. A hangod, amely még most is itt cseng fülemben. Olyan tiszta baritont, mint amilyen Tiéd, nem hallottam még a szakmában. Női szíveket meglágyító, tisztán érhető, pontosan artikulált szavak. Hozzá társuló őszinte kedvességed és segítőkészséged.

Mikor a suliban jobb idő lett, kiültél velünk a parkba és kérted, nézzünk körül, mert mindenhol ott a téma, mindenből lehet anyagot készíteni, akár képit, akár írottat. A diploma átadásra nem tudtál eljönni, felhívtál, hogy tolmácsoljam a többieknek a gratulációdat, a jókívánságogaidat. Nem felejtettél el bennünket…

Később, mikor már dolgozó újságíróként fordultam Hozzád, mindig készséggel segítettél, sajtóanyagokat kaptam Tőled, amelyekkel írásaim színvonalasabbak lettek. Lehetővé tetted, hogy a színházi előadásokat látogathassam, az évadnyitók/zárók is örök emlékek maradnak. Irodád ajtaja mindig nyitva állt előttem…

Nem is olyan régen mondtad, hogy minden rendben van, nem lesz semmi baj… Hittél, hittünk, hittem…

S igen Pozsi, hiszek Neked: velünk maradtál, csak a másik szobába mentél át!

Isten Veled Drága Pozsi, örök tanárom és – büszkén írom le, hiszen Te neveztél először annak – kollegám!

– Kata –

A Győri Nemzeti Színház elhunyt kollégáját saját halottjaként, Szentmisével búcsúztatja 2009. június 23-án (kedden) délután 16.00 órakor a győri Nádorvárosi Köztemető Szent Lélek Templomában, katolikus szertartás szerint.

Pozsgai János üzenete:
Drága Barátaim!
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog…valójában csak átmentem ide a másik szobába. Én, én vagyok, te pedig te. Akármit jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám. Emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogy előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Figyelek rád, itt vagyok a közeledben egészen közel. Nincs semmi baj. A lélek él, találkozunk.
Pozsi

[2009.06.20.]