Loreena McKennitt lenyűgöző volt Budapesten

A kelta zene koronázatlan királynője június 22-én este lenyűgöző hangulatú koncertet adott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Mediterranean Tour elnevezésű turnéjának ötödik fellépéseként.

Loreena McKennitt-et általában jóval többen ismerik, mint ahányan tudnak róla, hogy ismerik. Aki látta például a Télapu c. filmet és kellemesen kirázta a hideg annál a jelenetnél, amikor az északi sarki jelzőoszlop előbukkan egy csodálatos, földöntúli zenétől kísérve, nos… az a muzsika Loreena McKennitt.

Az ír-skót származású, Kanadában élő művésznő nem csak énekel, de hárfázik, zongorázik, és ki tudja még, hány hangszeren játszik, miközben dalokat is szerez. Nem is akármilyeneket! Repertoárjában egyaránt szerepelnek saját alkotásai, valamint feldolgozások a brit népzene és irodalom világából. A kelta muzsikát vegyíti a világ számtalan tájának jellegzetes dallamaival, motívumaival. 1985-ben jelent meg első albuma, amellyel azonnal nemzetközi elismerésre tett szert.

Amikor az ember McKennitt-et hallgat, az maga a béke és a nyugalom. Jóleső megpihenés. Ez az élmény azonban kissé váratott magára a 2009-es Mediterranean Tour ötödik előadásán, a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A művésznő volt olyan szíves és elhozta magával őshazájának éghajlatát. Egyszerűen fogalmazva: esett az eső. Mindennek puszta hangulatteremtő ereje is lehetne, ha nem szabadtéri színpadról volna szó, és így nem zavarna be az előadás menetébe. A fellépés késlekedett hát egy kicsit, amíg arra vártunk, hogy az eső alább hagyjon. Mikor mégis elérkezhetett végre a jeles esemény nyitánya, arról viszont nem kapott a közönség teljesen megfelelő tájékoztatást, így sajnos az első nóta közben találta meg a többség a helyét. Vagy nem találta meg. Minden esetre kezdetét vette a koncert.

A háttérben a fák, a színpadon hangszerek és zenészek. Semmi speciális effekt, semmi extra látvány. Csak a természet és a zene. Olyan kiváló művek csendülnek, mint a Bonny Portmore, a Dante’s Prayer, a The Bonny Swans vagy a The Lady Of Shalott. Lágy, ringató dallamok, az énekesnő csengő hangja szövi át a levegőt, mellyel minden tapsért „köszönöm”-öt rebeg. A hárfa mellett, a vörös fürtöktől keretezett arcon mintha nem is fogna az idő. Mintha örökkévaló lenne, akárcsak a muzsikája.

Legszívesebben az ember egyes daloknál a fűbe heveredne, és szemét lehunyva hallgatná a zenét, máskor pedig faunokkal ugrálná körbe a tüzet az erdő közepén. A közönség álldogáló tagjai közül többen táncra is perdülnek. Aki ül, az is jólesően dülöngél a székében. Közben pedig még az eső is abbamarad, így még szabadabban élvezheti a publikum a pompás, lélekbeható előadást.

A végén pedig természetesen többszöri visszatapsolás következik. A művésznő mindannyiszor úgy fut ki és be a színpadon, mintha legalábbis valami végtelen mezőn volna. Nem is fut tehát, hanem inkább szökken. Még két ráadás nóta zendül, majd Loreena McKennitt derűsen „jó estét” kíván búcsúzásul.

- Szabó Remus -

[2009.06.29.]