Before party a Metallica elé - önálló koncertet ad a Knocked Loose Budapesten
Idén kétszer is átélheti a magyar közösség a Knocked Loose lehengerlő energiájú élő műsorát. Mielőtt a Metallica előtt szántja fel a színpadot a hardcore punk ötös május 15-én önálló koncertet ad az Akvárium Klubban.
Underground hangzásukat a világ legnagyobb színpadai sem változtatták meg. 2013-as alakulásuk óta többek között olyan fesztiválokon voltak közönség kedvencek, mint a Coachella vagy a Bonnaroo, most pedig a Gojira és a Metallica társaságában turnéznak.
Három albumuk jelent meg, legutóbbi, 2024-es lemezük a Grammy-díj kapujába juttatta őket, metal kategóriában. A You Won’t Go Before You’re Supposed Toesetében ott volt az igény, hogy dalszerzőként kihívás elé állítsák magukat, miközben megőrzik azt a könyörtelen intenzitást és kíméletlen őszinteséget, ami mindig is a védjegyük volt. Ráadásul meg kellett, hogy feleljenek a 2019-es A Different Shade of Blue után rájuk nehezedő jelentős elvárásoknak, amely a közelmúlt egyik legelismertebb metalcore–hardcore albuma lett.
Azonban Bryan Garris énekes, Isaac Hale és Nicko Calderon gitárosok, Kevin Otten basszusgitáros és Kevin “Pac Sun” Kaine dobos felnőtt a feladathoz, két évvel ezelőtti albumuk egy olyan anyag lett, amely még inkább szélesítette amúgy is jelentős rajongótáborukat. Ezzel bizonyították, hogy a hardcore előtt nincsenek határok és még egy olyan kompromisszummentes zenekar is, mint a Knocked Loose, megjelenhet a mainstreamhez közeli terekben, és új rajongókat szerezhet. A zenéjük központi magja, - amely ígéretük szerint soha nem fog megváltozni - ezen az albumon sem változott.
„A Knocked Loose mindig egy heavy zenekar marad” - hangsúlyozza Hale. Ugyanakkor a fejlődés is kulcsfontosságú: „Szeretnék fesztiválon 10 000 ember előtt játszani, de ugyanúgy egy pizzériában 50 előtt is. Mindkét helyen működnie kell. Ugyanakkor a fejlődéshez mindannyiunknak rengeteg különböző inspirációja és elképzelése van arról, merre vigyük a zenét. A kérdés mindig az volt: hogyan tudjuk ezeket a hatásokat ízlésesen beleépíteni valamibe, ami lényegében továbbra is egy hardcore dal?”
A zenekar az óriási sikerű lemeze óta kiadott már egy újabb dalt. A Denzel Curry közreműködésével született Hive Mind ugyanazt a kegyetlen, de mással össze nem téveszthető hangzást viszi tovább, amit a rajongók elvárnak.
A Knocked Loose-t idén két nagyon különböző környezetben is elcsíphetjük: első magyarországi klubkoncertjükön vadulhatunk az Akvárium Klubban május 15-én, majd a Metallica előtt duplázhatunk. Egy biztos: a Knocked Loose-ra érdemes figyelni.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.