Kiderült! Rázós másfél hónapon van túl Fekete Dávid
Nagy öröm számomra, hogy elkészíthettem életem első nagylemezét Kell, hogy itt legyél címmel! Nagy és gyors tanakodás előzte meg a lemezkészítést, sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen is legyen, mert a musicalt és a pop műfajt is nagyon szeretem. Végül belevágtam a zenész barátaimmal, és nap mint nap megjártuk Győrt és Budapestet - kezdte Fekete Dávid lapunk tájékoztatását.
Az első dal az Új élet vár, amit én magam is nagyon szeretek, pedig pont erre volt a legkevesebb idő. Olyan sokáig tartott a számok hangszerelése, hogy a feléneklésre alig maradt időnk.
A Zokog a szívem című dalt például több mint 80 sávban vettük fel. A leggyorsabban a Verona dallal készültünk el, hiszen ezt már nagyon sokszor énekeltem. Elsőre kész is lett.
A legnehezebb az Árnyékdal volt a Mozart! musicalből, mert hajnali 2 órakor került sorra, és nyolcan énekeltük fel a kórus részét. Az idő beosztása nagyon fontos volt, hiszen szerettünk volna nyár előtt kijönni a lemezzel, és aki csinált már CD-t, az tudja, hogy 1,5 hónap alatt elég rázós elkészíteni egy igényes albumot.
Végül is sikerült: kitartó munkával és szívvel. A korongon öt musical feldolgozás és nyolc saját dal szerepel. Található rajta két duett is, ami szintén nem volt egyszerű dolog, mert az utolsó pillanatban lett meg a duett partnerem.
Musicalek? Természetesen!
Ez a két dal az Érted születtem a Rudolfból és a Szívből szeretni a Rómeó és Júlia musicalből. Megkértem az egyik zeneszerző társamat, hogy mivel már nagyon sok szép, lírai muzsika van a lemezen, csináljunk gyorsan egy pörgősebbet is. Így készült el a Valami Új, ami nagyon közel áll hozzám ehhez a napokban forgott klip, amit hamarosan láthatnak a rajongók és bemutatjuk itt a zene.hu-n is! Majd feléneklésre került a Távoli utakon, ami ugyancsak a szívemhez nőt.
Mindeközben elkészült a - szintén egy zenész ismerősöm által írt – Zene, az kell című dal. Ez egy musicales, popos szám, amit először lassú, majd gyors dallá alakítottunk át.
A Valahol Európában című musicalből kiválasztottuk, az egyik legismertebb dalt, a Miért van-t. A feldolgozásokról tudni kell, hogy nemcsak úgy történik, hogy rábökök egyre, és már mehet is, hanem meg kell hozzájuk szerezni a különböző jogokat.
Majd jött a szintén nagy kedvenc, a Kell, hogy itt legyél, amit végül címadó dalnak választottunk! Ennek a számnak a refrénjét az egyik stúdiós barátom írta, én pedig gondoltam egyet, és ott helyben írtam rá két versét, és már rá is tettük a lemezre! :-) Majd egy szintén szép lírai dal került feléneklésre, Féltelek címmel.
Végül, de nem utolsó sorban egy nagyon kedves szerzemény született. A Talán című szám, minden előzőnél gyorsabban íródott. Úgy érezzük, ezzel a lemezzel a musical és a pop dalok kedvelőit is kiszolgáljuk.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.