Hatalmas meglepetés volt a Csillag születik középdöntőjébe jutott férfi produkciója. Az énekes csöndes viselkedéséből senki nem gondolta volna, hogy ekkora hang jön ki a torkán.
Már Tabáni István bemutató képeinél is sejteni lehetett, hogy itt ütős produkció lesz. A pár vágókép alatt úgy jellemezték a harmincegy éves budapesti énekest, hogy abból sejteni lehetett, nem mindennapi műsor jön.
Pláne annak tudatában, hogy előtte inkább egy geg-produkciót láthatott a tévénéző, a nem túl szerény East 17-t éneklő fiút, majd pedig több, inkább szenvedő, mintsem daloló lánykát.
Tabáni a QueenBohemian Rhapsody-t énekelte el úgy, ahogyan azt talán senki nem várta. Már az első hangok is nagyot ütöttek, a közönség tapssal reagálta le, Fáy Miklós pedig egy elismerő mosollyal jelezte, ez az, amire itt szükség lehet. De a bíráló is tátott szájjal figyelte a színpadon zajló eseményeket, sőt Oroszlán Szonja vele együtt énekelt.
A középdöntőbe jutott budapesti férfi nagy szerelme a képzőművészet, az énekléssel csak hobbiszinten foglalkozik. Díszítő-festőként végzett, jelenleg az Iparművészeti Múzeumban, a kelet-ázsiai részlegen dolgozik teremőrként, de nagy álma, hogy sikeres festő vagy grafikus legyen. István soha nem járt énektanárhoz, autodidakta módon képzi magát.
„A legjobbat akarom kihozni magamból és a legtöbbet adni az embereknek.” – tartja mottójának Tabáni.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.