Elárulta a titkát Csikó Szabolcs, a Csillag születik új sztárja
Csikó Szabolcsról köztudott, hogy az internetről tanulta meg a tánc fortélyait, de holy melyik együttes videót nézte a tehetség az eddig rejtve maradt. Lapunk megtudta a titkot.
Látszik, hogy még fel sem fogta igazán, hogy mi történik vele. Mint a mesében a legkisebb királyfi… A történet azzal kezdődött, hogy felfedezte magának az interneten a Romafest együttest, és elhatározta, hogy ő is megtanulja a táncot.
Nem keresett tánctanárt, koreográfust, hanem maga tanulta meg a világhálóról ellesett lépéseket. Amikor a nővére sms-ben nevezte a tehetségkutató válogatójára, eszébe sem jutott, hogy eddig juthat.
– Nem gondoltam, volna, hogy ez elég lesz ehhez – mondja utalva arra, hogy tulajdonképpen egy éve, hogy hozzáfogott a szokatlan tanuláshoz. Már az után nagyot fordult a tizenhat esztendős fiú élete, hogy bejutott az elődöntőbe. Azóta egymásnak adják a kilincset az újságírók, riporterek a nagydorogi házban, százával érkeznek az üzenetek, levelek interneten. A legszebb az egészben, mondja Szabolcs, hogy mindenki szurkol neki és örül a sikerének.
Ígéri, hogy ez a siker nem fog a fejébe szállni, és ő ugyanaz a fiú marad, aki volt.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.