Nagy teher nehezedett a Back II Black énekesére a MÜPA színpadán

A „B” betűsök „Áthallás” című közös koncertjén jártunk. És milyen jól tettük!

 A színpadkép nagyon szép volt: hátul nagy dobogón, középen a dob és az ütőhangszer, a két szélén kis dobogón a basszusgitár és a gitár, elöl pedig 5 szék mikrofonnal. Gyönyörű látvány, remek akusztika, mi kell még egy jó bulihoz?

A műsor elején megismerkedhettünk Bolyki Sárával, aki egy kiváló népdal énekes Hölgy. Nem közölték a színpadon lévők, így csupán sejthetjük, hogy Sára a Bolyki fiúk testvére lehet. Mindenesetre remek bemutatkozás volt.

Első hallásra furcsa, hogy egy funky-disco „slágergyár-csapat” és egy acapella formáció közös koncertet ad, de ahogy felcsendültek a zenék, a dolog valahogy természetessé vált. Bolyki László, András és Balázs mellett Havas Lajos a Bolyki Brothers negyedik tagja. Szintén ő állandó vendége évek óta a BIIB buliknak, tehát a MÜPÁban kettős minőségében volt jelen. Tegnap a koncerten ismét megbizonyosodhatott róla mindenki, hogy a Bolyki Brothers egy világszínvonalú produkció.
 
Bolykiék előadásában egyetlen hamis hang sem volt (kivéve a Balázs gitárját…de erről később.) Mesterien megkomponált, profin összegyakorolt műveket hallhattunk, amely nagyon komoly, nívós improvizációs elemekkel volt megfűszerezve. Az egész mégis a felhőtlen lazaság, a könnyed humor és a magabiztosság tökéletessége miatt lett felejthetetlen.

Kató elemében volt

A Back II Black pedig hozta a formáját: a szép mozdulatokkal zenélő dobos, Glatz Gábor hibátlanul ütötte a funkyt, Bubenyák Zoltán, az állandó billentyűs-vendég mesterien billentyűzött (különösen a jazz-es hangulatú szólói tetszettek), Erdélyi András gitáros és Csejtei Tamás noha háttérbe szorultak ezen az estén, mégis remekül szóltak. Kató Zoli, a „régi-új” szaxofonos elemében volt, az egyik szólójában felfedezhetőek voltak komolyzenei dallamok is, amit Bolyki Balázs, a fő mókamester azonnal le is reagált.

Bebével ezúttal csak azért foglalkozom hosszabban, mert mégiscsak Őrá nehezedett a legnagyobb teher: négy ilyen komoly kvalitású énekes mellett érvényesülni nagy kihívás lehetett, gondolom én. Bebe azonban egy pillanatra sem jött zavarba, hozta a jól megszokott formáját. Számomra annyi azért kiderült ezen a koncerten, hogy míg a Bolyki Brothers inkább profi énekes előadóművészek, Bele inkább frontember és showman.

Nem bántásképpen, hiszen ez sokakkal, sokszor előfordul, de Bebe néha bizony alul intonált, főleg a „Nem kell” című vadiúj BIIB nótában. Látszott rajta, hogy „elkapta a gépszíj”, és valóban nagyon feltüzelte a közönségét, és megbocsátja neki az ember, ha közben néha picit elcsusszan a hangja. Egyébként sem volt százas, mintha megfázott volna. Szerintem kicsit fátyolosabb, rekedtebb volt a megszokottnál. (Egyik barátom sommás megfogalmazása szerint Bebe „habiszti-énekes” a Bolykiakhoz képest. Ez így persze erős.)

Voltak kellemes és kevésbé kellemes pillanatok, bár utóbbiból tényleg nem sok akadt. A „tevagyazakitalegjobban” című nótát például a két zenekar acapella adták elő együtt, két rajongó Hölgy vokálkíséretével. Vicces volt az is, ahogy a Bolyki Brothers korsóval, kanállal, sörösdobozba töltött rizzsel, evőeszköz-szárítóval és sajtreszelővel, kínai evőpálcikával perkázott. És persze röpködtek a poénok, ahogy kell: főleg Laci és Balázs ugratták egymást (megtudhattuk például, hogy nem mindegy a rizs fajtája a sörösdobozban: hiába rázod, ha tejberizs van benne, nem szól…).

Az „Egy napja van gitárom” című Bolyki dal egy aranyos nóta a gitározás tudományának első lépéseiről. A szöveg szerint véresre gitározta Balázs a bal kezének három ujját, rögtön az első nap. Ismerős történet, ezzel e sorok írója is így járt, aki azóta inkább dobol. Igaz, dobverővel is sikerült már homlokon csapnom magam, de ez még kezdő koromban történt, dobok mögött eltöltött tizenötödik évben... Bolyki Balázs viszont kitartó volt, és legalább három akkordot megtanult a gitárján saját bevallása szerint. Az viszont szinte tökéletesen megy Neki, tényleg alig volt hamis.

Kicsit túl éles váltás talán csak az volt, amikor a Bolyki fiúk tényleg szórakoztató, rendkívüli, művészi produkciója után a BIIB belecsapott a „Szerelembomba” című örökbecsű nótába. Kellett két perc, hogy feldolgozzam a dolgot, de aztán rájöttem, hogy egyszerűen hangulat teremtésben, bulizásban a BIIB utánozhatatlan. A végefelé még volt pár közös nóta, a legemlékezetesebb az Apácashow 2-ből Lauryn Hill előadásában megismert dal, a Joyfull (aki nem ismeri ezt a verziót, az Beethowen Örömódájaként biztosan ismeri), és Máté Péter : Zene nélkül mit érek én című dal volt.

Korrekt, jó kis koncert volt, és aki a Back II Black miatt ment el a bulira, biztosan elmegy legközelebb a Bolyki Brothers koncertjére is, és fordítva. Ajánlom mindenkinek mindkettőt.

[2010.02.11.]