A főnök újra a házban – Snoop Dogg visszatért!

A Malice in Wonderland nem váltja meg a világot, de nem is ez a célja. Snoop Dogg albuma egy stílusos, mai fülre hangolt, haladó szellemű rap album, amelyen látszik az évek során felhalmozott rutinosság. Érdemes belehallgatni!

Az utóbbi időben igencsak gyengén muzsikáló, sokak szerint a figurát túl lightosra vevő Snoop Dogg ezúttal úgy tűnik tényleg hozott is valamit, amit letehet arra a bizonyos asztalra. A gangsta rap háttérbe szorulásával persze Doggy is tökéletesen tisztában volt, ezért is terelte a stílusát ezúttal a manapság nagyon menő dirty south irányába. Attól azonban nem kell félnünk, hogy jó „öreg” rapperünk egyéniségét veszti. Sőt, talán most jött el az ideje annak, hogy újra megtalálja önmagát. A dirty hangzásvilága nem szippantotta be teljesen, és inkább csak kiegészíti vele saját elképzeléseit.

A legkiemelkedőbb dalok a lemezen rögtön az elejétől kezdve fellelhetők; az intró utáni első szám, az I wanna rock egy felépítésében dirtyt idéző, torzított refrénnel indul. Doggy három versszakon keresztül folyton visszatér ebben a kissé sötét hangulatú, monoton kakofóniával elmét bontó alkotásban. A durva indítás talán az igazi visszatérést akarja kimutatni, és bizony ez sikerül is neki. Két trackkel később az 1800 is ugyanezt a dark témakört lovagolja meg, ezúttal Lil John ordítozásával együtt, de valahogy ez a dirty-hangzás mégsem a megszokott. Ne várjunk Slim Thug, vagy Gucci Mane féle fordulatokat és effekteket, Snoop Dogg inkább minimalista, ráadásul a bass is inkább a g-funk éra maradványa. És mint ilyen, nagyon jól szól!

Senkinek nem kell aggódnia!

A könnyedebb stílus kedvelőinek sem kell aggódni, az ötödik Different languages című dal ugyanis visszább vesz a keménykedésből, és egy kellemes two-step beattel, valamint Jazmine Marie Sullivan énekesnő refrénjével lazít. A hölgyet, aki r'nb és soul énekesnő, hétszer jelölték Grammy-díjra, 2009-ben és idén is. Ígéretes tehetség. Hasonlóan jól sikerült dalok még a Gangsta Lub, a 2 Minute Warning, valamint a dirty dallamosabb vonulatát képviselő Pronto, amelyben Soulja Boy Tell’Em érkezett Snoop segítségére.

A lemez legnagyobb dala, ami egyszerűen mindent visz a jelenlegi hip-hop felhozatalban, az nem más mint az Upside down című remekbeszabott club zúzda. Fenékrázós, ugrálós, táncolós, olyan ami képes arra, hogy bárkit ellazítson legalább egy tánc erejéig. Az ütem magával ragadó, akárcsak annak idején Lil Wayne A Millie című dala, ám itt kevésbé borultan, inkább a nagyobb közönséget felkarolva. Ez kétségkívül a legjobban sikerült track a lemezen, és bár a többi dal ennyire nem ütős, összességében mégis meg voltam elégedve. Snoop Dogg nem váltja meg a világot, de sose felejtsük el, hogy már ’93 óta velünk van, és úgy tűnik még mindig van mit előadnia.

– george –

[2010.02.19.]