Ez volt a sláger egykor 1. - 1988-ban milliók hallgatták a dalt
Ez volt a sláger egykor címet viselő sorozatunkban a múlt nagy magyar slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. Rovatunk a remek lemezlovas BanDJ közremüködésével valósult meg, aki rendszeresen ajánl nekünk örökzöldeket. Érdemes figyelni rá és ajánlataira.
Mivel is indíthatnám a hazai múltidéző buliklasszikusok sorát, mint egy olyan dallal, amely immár több, mint 20 éve a partyk kedvence. Amely hallatán táncolva, pogózva vagy akár egymással összeölelkezve énekli a nagyérdemű, milyen is visszagondolni azokra a „Boldog szép napokra”… Bizony, a Beatrice örökérvényű daláról van szó! És ilyen téli hidegben bizony jól jön a forró hangulat.
Nagy Feró 1987-ben, éppen februárban hozta össze azt a felállást (Nagy Feró-Lugosi László-Miklóska Lajos-Zsoldos Tamás-Hirleman Bertalan), amely az első „diszkós”, majd a későbbi punk jellegű Ős-Beatrice után izgalmas, mégis slágeres zenékkel lepte meg a közönséget.
A következő évben megjelenő „Beatrice 1978-1988” című válogatás dalai közül is a „Boldog szép napok” vált nemcsak az akkori fiatalság rockhimnuszává, de mára már a sokadik generációt hódítja meg!
Hölgyek Urak, idézzük fel tehát nemcsak a ’80-as évek végének, de az elmúlt két évtizednek az éneklős, hajrázós, tombolós buli-hangulatát. Kapaszkodjunk össze, mert ahogy a dal is mondja „Ne-hogy le-ma-raggggyá!!!!....”
Tetszik a dal? Nyomj lent egy lájkot.
Ez volt a sláger egykor rovatunk összes részéért klikk IDE.
[2020.06.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.