Az új Cypress Hill lemez (Rise Up) megjelenésének híre óta rajongók tízezrei böngészik a világhálót, single-öket, előzeteseket kutatva. Nézzük át, mit tudunk eddig.
A Priority Records égisze alatt megjelenő nyolcadik stúdióalbum az első, ami az EMI által birtokolt kiadó tulajdonában kerül a polcokra.. A Priority 1985-ös megalakulása óta folyamatosan növekedett, és a kezdetetekben kiadott válogatáslemezek után leszerződtette első művészeit is. Üzletpolitikáját nemcsak a mainstream-re, kereskedelmi rádiókra építette, hanem közvetlenül, kézből-kézbe alapon, a lemezboltokra. Mivel a kiadó székhelye Los Angelesben található, ezért magától értetődő volt, hogy elsősorban a helyi csapatokra, előadókra bazíroz. Így jelent meg a Straight Out of Compton a Priority gondozásában. A Straight out of Compton mellett számos nyugati parti klasszikus is. Például Daz Dillinger Retaliation, Revenge And Get Back albuma, amit a Priority terjesztett, de otthona a Death Row Records volt. Tavaly Snoop került a kreatív igazgatói posztba. Székfoglalója után kiadta tizedik stúdiólemezét Malice N Wonderland címmel. Visszatérve, Cypress Hill...
A lemez címadója a WWE „kivégzőkamrájának” hivatalos dala lett. Nagy reklám a Cypress számára, bár nevük így is ismert az amerikai közéletben. Az április elejére datált lemez előfutárai közé tartozik a Matt Alonzo által készített "It ain't Nothin" videó. A klipben szinte mindenki szerepel, akivel a Cypress együtt dolgozott, vagy dolgozik jelenleg is. Alonzo a Skee TV munkatársa.
Mi a SkeeTV? A SkeeTV nem más, mint a legjobb lehetőség arra, hogy a nagyköltségvetésű klipeket eljuttassák a legnagyobb tömegekhez, úgy hogy a klippremier elsőként náluk forogjon le. A SkeeTV politikája sokban hasonlít a Priority metódusaihoz, hisz rangsorában a kereskedelmi csatornák elé helyezi az ingyen elérhető lehetőségeket, azaz a videómegosztókat, amik nagyobb tömeget kötnek le. Teljes fordulatot vettek a promóciós lehetőségek. A felhasználók számára kényelmesebb, barátságosabb felület a vimeo vagy a YouTube, mint a zenecsatornák rotációs listái. A szomorú, hogy a Yo! MTV Raps óta egy meghatározó rap műsort sem sikerült összevágni, összeállítani. Tévedek, mert archív felvételeket, összefoglalásokat, visszaemlékezéseket itthon is sugároznak.
De a hazai hip-hop élettel foglalkozó Blokk sem ad egységes képet a magyar szcénáról. A műsorban szereplő előadók egyébként is népszerűek. A legjelentősebb koncertekről nem láttam még átfogó felvételt, és a magyar öregiskola anyagait sem gyakran sugározzák. A magyar amatőr videósok felvételei átadják azt a hangulatot, amit a tévé nem. Közvetlenebb, élethűbb élményt biztosítanak. Ebben kéne jövőt és műsorszámot látni a csatornák számára. Nem véletlen az sem, hogy egy feltöltött videó nézettsége sokszor meghaladja az archív felvételek letöltésének számát.
Február utolsó hetében került fel egy, a Tirpa szóló albumát népszerűsítő promo videó a világhálóra. A feltöltés dátumától számítva több, mint hétezren nyitották meg, és a nézettség tízesével, százasával nő. Ugyanakkor a zenecsatornákon nem volt visszhangja. A „rapműsor” kezdeményezés nem rossz, de a kivitelezés mélyen a palánk alatti szinten áll. Ezért komfortosabb egy lejátszási listát összeállítani a kedvelt videóklipekből, interjúinkból, koncertfelvételekből. Despotizmus lenne a háttérben? Nem hiszem. Csupán nem érdeke a hazai csatornáknak, hogy foglalkozzanak a szubkulturális ágakkal.
A közelgő Cypress Hill lemezről sem láttam semmit, pedig B-Real tavaly koncertezett hazánkban. Heti rendszerességgel, egy óra hosszúságú adás elég lenne arra, hogy röviden összefoglalják a külföldi és itthon lemezmegjelenéseket, koncerteket. A másik fő probléma, hogy a hazai zenecsatornák műsorvezetői szinte egyáltalán nincsenek rálátással ezekre a körökre. Kaptafára készült kérdéseket tesznek fel, nem látják az átfedéseket, a szálak összefonódását az előadók, helyszínek között. Ez a közeg maga termeli a tartalmas interjúkat, riportokat, műsorokat. Hál’isten égnek nem egy részletekben gazdag koncertfelvétel, videóinterjú készül. Véleményem szerint pont ezért épített a Relativity a lemezboltokra, ezért publikálnak nagyköltségvetésű klipeket elsőként a SkeeTV csatornáján. Az említetteken keresztül oda jut el a lemez, videó, akihez kell, aki továbbadja a hírét egy másik, a témában érdekelt személy számára. Nuff’ said.
- tanga -
[2010.03.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.