Kiadta a jelszót az újjáalakult Beatrice: "Vidámság és rock and roll"
A 'trió plusz egy énekes' felállássá szelídült Beatrice komolyan gondolta, hogy nekilát a munkának. Készülő vadonatúj albumukról máris honlapjukra töltöttek egy hamisítatlan punk-rock nótát.
A hazai rock fenegyerekei, az egykori Fekete Bárányok nyájának akkoriban talán legfeketébb csoportja - koncepcióját tekintve - alapvetően nem változott. József Attilával élve: mivel „közös dolgaink” sem egészen úgy rendeződtek kis hazánkban, ahogyan azt szerettük volna, hát a művészet is fenntartja magának a jogot, hogy a maga módján hangot adjon társadalomkritikájának.
Aki egy kicsit is beleásta magát a Beatrice munkásságába, megtapasztalhatta, hogy Nagy Feró, a Beatrice „lelke” véleményének, gondolatainak kifejezésére legtöbbször az irónia fegyverét veti be. Ez köszön vissza - többek között - a Nyolc óra munka, a korabeli úttörő és mozgalmi dalokat tömörítő Kommunista blokk, vagy akár saját szólólemezén, a Nézz rám Európa c. dalok szövegeiben is.
A taglétszámszűkítést követően, ígéretüknek megfelelően nekiveselkedtek Jerikó falainak, és javában készítik az új Beatrice albumot.
Ennek előhírnökeként mindjárt itt van mutatóba a Vidámság és rock and roll című darab, amely a maga laza punk-rock vonulatával a Ricse legsikeresebb korszakának hagyományait követi. Feró ironikus-keserű önvallomása egy kicsit a minket körülvevő világnak is az orrára pöcköl egy fricskát.
Kezdésnek nem rossz.
- Hegedűs istván -
[2010.04.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.