Egy éves hallgatás után a 2005-ben megszűnt legendás underground banda újra belecsap a húrokba a Zöld Pardon színpadán.
Az együttes öt évvel ezelőtt intett búcsút a közös zenélésnek, de a tagok – annak ellenére, hogy saját vizekre eveztek – a mai napig hiányolják a fellépéseket. Nem kevésbé a közönség, hiszen rajongók százainak leveleit kapják a tagok olyan kérdésekkel, mint mikor lép fel újra a zenekar, lesz-e esetleg egy utolsó utáni album vagy csak egy új dal.
„Minden évben megfogadjuk, hogy ez lesz az utolsó felkérés, amire igent mondunk, az utolsó koncert, amivel végre méltón zárjuk az együtt töltött közel 15 évet, de egyszerűen nem hagynak minket elbúcsúzni” – mosolyog a Nyers frontembere, Czutor Zoltán. – „De még mindig akkora szeretetnek örvendenek a számaink – és, persze, mi is imádjuk játszani őket, hogy ebben az évben is engedtünk a nyomásnak és letolunk egy koncertet. Nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret minket még mindig a közönség, hogy hallani akarják a dalainkat és kíváncsiak ránk.”
„Tavaly már érkezett megkeresés a zenekarhoz, hogy játsszunk Budapesten is, de akkor nemet mondtunk a felkérésre. Így ezzel a Zöld Pardonos koncerttel kárpótolni is szeretnénk a közönséget.” – mondja Miklós Tibor, az együttes basszusgitárosa.
-zene.hu-
[2010.05.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.