A zene az kell - olvasónk Fekete Dávidot leste meg Győrben

A rajongás nagy vonzerő, tudja ezt minden előadó. Fekete Dávid is, aki vérbeli győriként áll ki városa színpadjaira. Ezt a Széchenyi-tér avatásán is,  tisztelői pedig követték. Olvasónk jelenti.

Eltelt már egy kis idő azóta, hogy Győrben jártam. Egy hetet udvaroltam a férjemnek, hogy elvigyen a Széchenyi tér átadására rendezett ünnepségre. Reggel már bíztató volt a tény, hogy a térképet tanulmányozta. Fél ötkor azt mondta: „Induljunk”. Persze ahogy lenni szokott, a bejárati ajtó elromlott, a nagyfiammal veszekedni kellett, hogy ne a halálfejes pólóját vegye fel, akármekkora divat, de a zárat percek alatt megszerelték a fiúk, a pólót is átcserélte a fiam, szóval útra keltünk.

Győrben a tér közelében parkoltunk le, de néhány embert meg kellett kérdeznünk, hogy merre menjünk tovább. Igazi arckommunikáció alakult ki köztünk és a győriek között, amikor megkérdeztük, merre találjuk a Széchenyi teret. Csodálkozó tekintetek… Ők hova valósiak, hogy ezt se tudják… Mi próbáltunk olyan arcot vágni, hogy „bocsi, most járunk errefelé először…”, de kedves, udvarias útbaigazítást kaptunk mindenkitől.
Aztán megtaláltuk: a tér tényleg gyönyörű volt! Összefutottunk néhány ismerőssel is. Velük a Fekete Dávid rajongói oldal chat-jén már beszélgettünk, sőt egy-két koncerten is összefutottunk.

Elkezdődött a műsor. A Győri Filharmonikusok gyönyörűen játszottak. Erről a csapatról - mióta az eszem tudom - jókat hallok. Hiszen világhírűek, nem véletlenül. Fantasztikus műsorokat adnak elő. Különleges dolog volt a fényjáték is, ami talán így nem mond semmit. Amikor bejelentették, nekem se mondott semmit. De amikor elindult… mintha először látna az ember tűzijátékot! Szó szerint fényjáték volt! A fejünk felett úsztak a különböző színű és formájú fénycsíkok. Lassan az épületek is körvonalazódtak. A falakon, a szobron úszkáltak a színes fénynyalábok. Közben a Győri Filharmonikusok zenéltek. Fantasztikus volt! Azt se tudtam, merre forgassam a fejem.

A várva várt pillanat is eljött

Miután a polgármester megköszönte a tér felújításán dolgozó embereknek a remek munkát, Fekete Dávid lépett színpadra. Bevallom, ezt a pillanatot vártam. Nem is csalódtam benne. A győri dalt már ismerjük a klipjéből (Járok egy úton), de az élő zene jobban kiemelte a fiatalos, kedves, ritmusos éneket, na és a táncosok!.... Még nem hallottam élőben a „Kell hogy itt legyél”-t. Nem tudom kinek a döntése volt, de sokunk kedvencei közé tartozik. Dávid gyönyörűen énekli és énekelte itt is!

Polyák Lilla… végre egy női énekes, akinél érteni lehet minden szót a nagyon kellemes hangszín mellett. Őt most hallottam először élőben! Nagy Balázs igazi kiforrott művész. Fantasztikus műveket hallhattam.

Ami igazán meglepett, az az utolsó közös dal volt. (Valahol Európában: A zene az kell) A kedvencem. Régebben is ismertem, de igazán abban a tehetségkutató versenyben szerettem meg, amiben Dávid indult. Az ő hangszínével, átélésével, előadásmódjával fantasztikusan szól! Nem telik el nap, hogy ne hallgassam meg! Ha szélmalomharcnak érzem a munkám, elkeserít valami, ez a dal ad erőt. Minden benne van, ami ahhoz kell, hogy tovább tudjak lépni. Bátran próbálja ki bárki! Lehunyt szemmel, hátradőlve… átadni magunkat a dallamnak, szövegnek és előadásmódnak… (Persze Fekete Dávid előadásában.) Ilyenkor a zene tényleg „körül ölel, és nem veszünk majd el”. A „jó, a rossz” tényleg csak „egy szó” lesz, és a dal hallatán biztonság vesz körül minket. Ha bajban vagyunk, mindig érkezik segítség és „van elég szív, az sokat segít, és nem veszünk majd el”. Nem vagyunk egyformák, de ez így is van rendjén. Mindannyian értékesek vagyunk, így alkotunk egy hatalmas csapatot, ahol ránk is szükség van. És igen, érdemes küzdeni, harcolni azért, amiben hiszünk. Van értelme, és van hozzá erőnk, „mert úgyse adjuk fel”! És mindez a Győri Filharmonikusok kíséretében! A könnyeimmel küszködtem… Még most is, ha visszagondolok rá. Csak álltam mozdulatlanul, földbe gyökerezett lábbal. Pár perc kellett, hogy magamhoz térjek utána. Akkor már a Győri Balett volt a színpadon.

Sikerült a meglepetés

Ezúton kérek elnézést, hogy az elejét nem láttam, mert az előtte hallható dal teljesen magával ragadott. Utána még öt percig bolyongtam a tömegben. Nem mertem a családom elé kerülni, nem akartam, hogy lássák a fiúk, mennyire meghatott a dal. Mikor láttam rajtuk, hogy semmit nem vettek észre, csak akkor léptem oda Dávidhoz gratulálni. Valamit azért láthatott az arcomon, mert ezt mondta: „Nem akartam elárulni, hogy ez a dal is lesz, mert tudom, hogy szereted. Meglepetést akartam…” Hát bejött! Szívem lett volna átölelni, de féltem sokan félreértik, talán még ő is.

Hazafelé a várost szemléltem. Kezdtem megérteni, mért szereti annyira Dávid. Tényleg gyönyörű volt, ahogy csillagok mosolyogtak le rá. Hatalmas hálát éreztem mindazok iránt, akik azon dolgoztak, hogy a tér ilyen gyönyörű legyen, és mindazok iránt, akik azon dolgoztak, hogy az az este ilyen pompásan sikerüljön, Nem beszélve a fellépő művészekről.

Így együtt volt teljes. Mégis úgy érzem, van az a dal, amiért érdemes több 100 kilométert is utazni…

– Árián Péterné, Flóra –

[2010.06.20.]