Őszinte örömzene, felszabadultság és szabadság Chick Koreával

A Chik Korea Freedom Band koncertje a Veszprémi Ünnepi Játékokon.

A hangulatot kitűnően vezette fel a redkívül értékes Rozsnyói Band (Rozsnyói Péter – zongora; Orbán György – nagybőgő; Mohay András - dob) zenéje mely cizellált mainstreem dallamvilággal és megszólalással mutatkozott be a veszprémi közönségnek. A veszprémi születésű Rozsnyói Péter teljes beleéléssel, szinte hangszerére dőlve játszott, átadva magát a zenének, mintha csak bele akart volna mászni a dallamokba, hogy valami féle metafizikális átlényegülés eredménye képpen azokkal együtt váljon hallhatóvá a mondani valója. Mindannyian a nagyszerű hangszeres tudással és szívvel játszottak melyet a közönség is nagyra értékelt.

10 perces gyors átszerelés után jött a Chick Corea Freedom Band (Kenny Garrett - szaxofon, Christian McBride - bőgő & Roy Haynes - dob). Mindannyian széles mosollyal léptek elő a függönyök mogul ami a koncert végéig megmaradt sőt fokozódott mert a közös zene méginkább felszabadította bennük a jókedvet és vidámságot. Ilyen volt az egész koncet. Minden mozdulat és hang ezt sugallta. Chick a szinpadra lépés után rögtön bemutatta legújabb formációjának tagjait amikor is már ez alatt is kiderült, hogy milyen tisztelettel tekint zenész társaira, ami természetes is de ezúttal valahogy ez még karakteresebben érződött az egész este folyamán. A bemutatásnál a 85 éves Roy Haynes neve elé azt is oda tette, hogy az “egyedüli és egyetlen”.

A zene Igazi Chic féle témákból építkező klasszikus hangzású és hangszerelésű free jazz vonulatokat hozó de a legmaibb és modernebb gondolatvilágú örömzene. A szó legszorosabb értelmében. Az egész koncert alatt sugárzott az az élvezet melyet az egymás játéka okozott nekik is és természetesen a műértő közönségnek.

Ők maguk is alig várták, hogy a másik is belekezdjen a szólójába melyen mindannyian csüngtek és élvezettel figyelték mit játszik a másik, hogy aztán ezekből inspirálódva mindannyian sorra kerüljenek. Az összjáték élvezetes és felspanoló hangulata jellemezte az egész estét mely alatt zseniális hangszeres szólók és rajtuk keresztül a legmodernebb felfogású free-dom jazz bontakozott ki előttünk. Ez a jókedv és a zene élvezete a koncert alatt egy másodpercig sem hagyott alább, hanem egyre inkább fokozódott és a ráadás után is viragos jókedvvel búcsúztak a publikumtól.

A koncerten voltak kiemelkedő szólók is természetesen, melyek mindegyike magával ragadó volt mindenki számára. Roy Haynes szólója mely a játékosságra épült úgy, hogy egyetlen ritmusképletet cizellált és épített fel különlegesen katartikus kifutással úgy értt véget, hogy felugrott a szerkó mellől és a többiek beszállásával egy ritmusos rá jellemző járású séta után kacsolódott vissza.

Christian McBride bőgő játéka fantasztikusan tiszta még a virtuózitása mellett is. Valójában ennyire virtuóz és tiszta jazz bőgő játékra nem is emlékszem, hogy hallottam volna. Kenny Garrett szaxofon szólói karakteres hangszínnel töltötték meg a darabokat, hihetetlen sodrással és energiával ragadták meg az embert és örvényszerűen húztak a zene mélyére.

Annak ellenére, hogy ez egy Chick által létrehozott formáció és az Ő zenei gondolatvilága köré épült az egész, mégis az is érződött, hogy Roy Haynes a másik fő pillére a zenének és bandának is. Az Őt övező tisztelet szinte tapintható volt. Valami módon köré öszpontosult a figyelem mint valami karmester köré. Ezzel együtt mindenki azonos szinten és szereppel adhatta magát és így egy tisztán négy pólusú hangzás és zene jött létre. A free műfajban szerepet játszó kakofonisztikus elemek is olyan zseniálisan jöttek létre, hogy egy pillanatig sem voltak túlzóak vagy öncélúak. Mindvégig olyan összhang és összjáték jellemezték a koncertet mely szuperlatívuszi magasságokba emelte az új formáció zenéjét.

endre

[2010.07.31.]