Skizofónia - milyen a zenei tudathasadás az Időgép új albumán?

Cseppet sem lenne meglepő, ha valaki a lemezcím után első körben a bezárt OPNI megnyitását követelné az Időgép hat rockzenésze számára. Ám a közel negyven perces anyag végén egészen bizonyos, hogy könnyedén átértékeli elhamarkodott véleményét, hiszen a Skizofóniával hamisítatlan, kőkemény rockmuzsika élményével gazdagadott.

Ha nagyon boncolgatni akarjuk a szó jelentését, az „együtt hangzás hasadására” lyukadunk ki, ami ugye nem egy normális állapot. Pedig a klasszikus rockzenében egyszerre van jelen a dallamcentrikusság, a szaggatott ritmusok, és a kőkemény hangzás. Nos, amennyiben a kecskeméti Időgép zenekart e hármas szintézis vezérelte a legfrissebb, Skizofónia című albumának rögzítésekor, ellenőrző könyvükbe nyugodtan beírhatnak egy piros pontot. A másikat meg azonnal mellétehetik az igényes, kifejező (tőlük megszokott színvonalú) borítóért.

Az ezredforduló óta eltelt tizenegy esztendőben megtanulták, hogy Szemben a széllel nem lehet…, hiszen könnyen vizes lehet az emberfia. Aztán, ki tudja miért, de az időjárás-jelentés szerint beállt a Szélcsend, kellemes, lírai dalokkal. Ám a nyugodtság sem tartott sokáig, a rockereket ugyanis hajtja a vére: olyan Szilánkokat szórtak egyre szaporodó közönségük lábai elé, amelyek egyáltalán nem sértették fel a nagyérdemű semmilyen testrészét, még kevésbé érzékeny lelkivilágát. Viszont egy tapodtat sem tágítottak attól a fajta rockmuzsikától, amely mellett még megalakulásukkor, 2000-ben hitet tettek. Ama bizonyos vér a mai tudathasadásos, értéktagadó, nihilista világban sem válik vízzé, legalábbis az Időgép belső automatikájában; anélkül, hogy megpróbálnák visszaforgatni a kereket, mégis hitelt érdemlően képesek a nyolcvanas évek hangulatvilágát megidézni, csak épp a megszólalás minősége XXI. századi.

Ezzel meg is érkezünk a Skizofóniához. És itt a harmadik piros pont bejegyzésének ideje: kitűnő stúdiómunka, nagyszerű keverési arányok – egyszóval minden a helyén van. Készül már az új világ – vallja az Időgép hatosfogata, ezúttal mindannyian, szerzői minőségben: a klasszikus értelemben vett rock és az optimista kicsengésű dalszöveg szerencsés találkozása Balogh László érces orgánumával valamint a csapat briliáns hangszerelésével. Egy pillanatra sem enged lankadni a szédületes tempó, az ikergitár dörgő riffjei és szólói, mely Sándor Csaba „old school” és Nusser Ernő modern felfogású játékában csúcsosodik ki. Balczer István billentyűiből viszonylag keveset érzékelünk, talán a Magány lírájában mutatja meg magát. „A lemez slágere” megtisztelő címre alighanem a 13 péntek a pokolban lendületes tétele tarthat igényt könnyen megjegyezhető dallamával, figyelemre méltó hangszerelésével, valamint a Váradi-Gulyás páros bombabiztos ritmusszekciójával. Ez jó is lesz negyedik piros pontnak.

Felötlik a kérdés: fiúk, mi történne, ha a tíz nóta valamelyike egyszer csak felcsendülne egyik-másik országos kereskedelmi rádióban? Bizony, az maga lenne a Skizofrénia…

- Hegedűs István -

[2011.03.29.]