Angliában is nagy sikernek örvednek a tehetségkutató műsorok, ahogyan nálunk, Magyarországon is. Most egy kislány nyűgözte le az embereket.
A 9 éves Arisxandra Libantino hangját Diana Ross és Whitney Houston énekesnőkhöz hasonlította a zsűri. A kislány előadása alatt elbűvölte a zsűrit erőteljes és szép hangjával.
A kislányt szülei kísérték el a Britain got talent című show előválogatására. Amikor a zsűri megkérdezte tőle a nevét, és hogy mit szeretne elérni az életben, a választ alig lehetett hallani a kislánytól. Mindenkit meglepett, amikor viszont éneklés közben már igazi dívává változott a színpadon.
A Jennifer Hudson szám végére a közönség állva tapsolt, a zsűri pedig azt mondta, a kislány a legtehetségesebb énekes, akit eddig a válogatókon láttak.
A kislány 4 éves korában kezdett el énekelni, és órákat képes volt eltölteni a tükör előtt, különböző dalokat előadva. Édesapja sok videót készített róla, amelyeket feltöltött a Youtube-ra, mivel Angliában egyre nagyobb divat videót készíteni a tehetséges gyerekekről, majd várni, hogy az interneten felfedezze őket valaki. Volt már rá példa, hogy Lady Gaga az internetről választott kis tehetséget, hogy duettet énekeljen vele egyik koncertjén.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.