Exkluzív interjú! A Dolly Roll dobosát még Wanda Jackson is magával vitte volna!

– A fellépések sora nem állt le a két nagy koncert után sem, Dolly, Sziszi és Richie folytatta a közös bulikat. A sok közös élményből ki tudnál emelni olyat, amelyre mindig mosolyogva gondolsz vissza?
– Az utazások mindenképp vidám eseményeket hoztak. Mindig hangoztattam, hogy azért is jó, hogy hárman maradtunk, mert így én kényelmesen elférek a hátsó ülésen. De igazából nem tudok konkrét esetet kiemelni, mert nem is lehet. Hála Istennek, mi mindig megmaradtunk egyfajta napos, vidám zenekarnak és ebből kifolyólag az ökörködés velünk járó dolog volt. Ám ha mégis mindenképp ki kellene emelni valamit, akkor a színpadi bénázásokat említeném... Amikor a Kékes Zoli artistának képzelte magát és a dob-dobogó feletti színpadállványról próbált leugrani és hanyatt esve érkezett meg mellém. Mintha semmi nem történt volna, folytatta a gitározást… Vagy amikor Dolly tűsarkú cipője beszorult egy lyukba a színpadon, tánckoreográfia közben. Na, ott szem nem maradt szárazon miközben próbált kiszabadulni… A denevérről nem is beszélve, ami buli közben támadta meg a zenekart. Főleg Dollyt, akiben még élt a legenda a hajba kapaszkodós repülő egérről. Leírhatatlan élményt okozott...

– Talán kevesebben tudják rólad, hogy operatőrként is megálltad a helyed, ráadásul édesapád pályáját vitted tovább. Miért vonzó ez a hivatás?
– A szüleim a Magyar Televíziónál dolgoztak. Édesapám híradósként, majd később filmoperatőrként dolgozott, és olyan művek kapcsolódnak az nevéhez, mint az "Indul a Bakterház" vagy "A Bosnyák Téri Piac". Így én már kisgyermekként ízelítőt kaptam a televíziózás világából. Így a zenekarral párhuzamosan dolgoztam kisebb-nagyobb tévékben, voltam operatőr, kameraman és szerkesztő is.

– Műsorvezető is voltál… Mesélj!
– Igen... Ez akkortájt volt, amikor a nagy hungariás összeállás volt. A fent említett szóló időszakom hanyatlásának okozója volt az akkor debütáló első magyar zenei csatorna, a Top-Tv. Már a kezdetektől a műsorvezetője lehettem. Ez nekem is egy új dolog, egy nagy kihívás volt - ahogy mondani szokták - a mélyvíz. Hiszen olyan sztárokkal kellett interjút csinálnom, mint Presser Gábor, Zorán és így tovább. Az első vendégként Kékes Zolit hívtuk meg, biztos, ami biztos alapon. Mondván, őt ismerem kívülről belülről, így könnyebb dolgom lesz. Ám szerencsére hamar magamra találtam. S talán nem túlzás, de profi szinten működött tovább a dolog. Ezután még volt szerencsém egy, a fővároshoz közeli városban egy kereskedelmi rádiónál szerkesztő-műsorvezetőként dolgozni.

– Majd eltűntél. Valaki más dobol helyetted a Dolly Roll-ban. Hová s miért ment el Richie?
– Azt hiszem, hogy ez egy külön regényt is megtöltene, és nem is szeretnék senkit sem bántani, nem is tenném. De valahogy azt kell mondjam, talán ismét elengedtük egymás kezét a zenekarral és én egy olyan útra kényszerültem, ami számomra ismeretlen, veszélyes és meggondolatlan volt. Így kellett szembesülnöm önmagammal és mindazzal, ami még rám vár az életben. Egyfajta útkeresésbe kezdtem, hogy rájöjjek: ki is vagyok valójában. Tulajdonképpen sem elbújni, sem eltitkolni nem akartam sem magam, sem az életem, de úgy hozta a sors, hogy több ezer kilométer kellett ahhoz, hogy rátaláljak az életemre és arra, mit is kell csinálnom. Na meg nem utolsó sorban azt, hogy hogyan! Annak azért örülök, hogy a mai napig szembesülnek velem a tévénézők, rajongók. S talán mély nyomott hagytam mindenkiben, mert neves műsorvezetők „Richie-zik” le azt a srácot aki mostanság vette át a helyem. Sőt, újságcikkbeli fotókon kevernek össze a Richie név felett Pedró fotójával, a méltán népszerű zenész barátommal.

– Mivel telnek a napjaid Amerikában?
– Az itt töltött évek során többnyire üldöztem magam. Ám az elmúlt másfél évben családtervezessél és esküvővel töltöttem az időmet. Hiszen itt találtam rá Évire, akiért érdemes volt ekkora utat megtennem. Személyében találtam meg mindazt, amit kerestem az évtizedek alatt! Egyébként teljesen hétköznapi életet élek, hétköznapi munkát végzek és próbálom összerakni mindazt, ami szétszóródott. Ez itt sem könnyű, sőt meg talán nehezebb is.

– Nemsokára hazalátogatsz. Találkozol a Dolly Rollal és a rajongókkal, vagy teljesen „civilként” érkezel meg feleségeddel?
– A közeljövőben, illetve mondhatom, hogy a közeli hetekben készülünk haza, de még nem tudom, hogy lesz. Én nyitott vagyok minden megoldásra. Bár én úgy tudom, hogy a zenekar dübörög tovább nélkülem... Én mindenesetre ismét bedobom magam a melyvízbe, és egyelőre civilként működöm. De nem titkolt szándékom, hogy valamilyen formában ismét színpadra állok! Természetesen feleségemmel, Évivel tervezünk egy magyarországi lagzit is a szülők és a barátok kedvéért.

– Meddig maradtok? Végleg, vagy vissza Amerikába?
– Végleg. Elég volt ennyi. Talán sokak számára sem mondok újat azzal, hogy ez az Amerika már nem az ami régen volt. Szerethető, de már nem egy élhető hely a magamfajta srácnak!

– Ha újra kezdhetnéd az egészet, mit tenne másként Richie és mit Kecskés Gábor?
– Először is Richie-t és Kecskés Gábort egy emberré kovácsolnám, hiszen alapvetően a problémák alapjául szolgált e kettősségem. De minden jó is ebből származott. Így azt hiszem megfontoltabban, tudatosabban, de ugyanígy tennék mindent, kivéve amit nem, ... De ez már egy másik történet…

– Havassy Anna Katalin –

[2011.04.29.]