A boogie woogie lüktetése, ritmusossága és virtuozitása az első pillanattól fogva magával ragadó. A 30-as, 40-es évek Amerikájának meghatározó stílusa minden korosztályt megmozgat. A rovatban a nemzetközileg is elismert Dániel Balázs – alias Mr. Firehand – virtuóz boogie woogie zongorista heti rendszerességgel egy zenészt, illetve népszerű felvételt mutat be.
A fiatal zenész legfőbb célja, hogy népszerűsítse hazánkban ezt a stílust, ennek érdekében szülővárosában, Győrben minden évben nagyszabású koncertet rendez neves külföldi és hazai vendégművészekkel. Örömmel vállalta a zene.hu felkérését, hogy legyen a boogie woogie szakértőnk, s heti rendszerességgel bemutasson egy-egy gyöngyszemet a stílus nagyjaitól.
Albert Ammons & Pete Johnson: Boogie Woogie Dream
Ki mással is lehetne kezdeni egy boogie woogie rovatot, mint a műfaj három nagy klasszikusával. A videón a három mester közül Albert Ammons és Pete Johnson duóját hallhatjuk. 1941-ben vették fel, majd csak 1944-ben adták ki ezt a videót. A két fenomenális zongorista gyakran játszott együtt a New Yorkban lévő Café Society Club-ban, a harmadik klasszikussal Meade Lux Lewis-al kiegészülve. A trió 1938-ban közös koncertet adott a Carnegie Hall-ban, ami útjára indította a boogie woogie őrületet. A kompozíciójukban hallhatjuk, hogy mennyire tökéletesen kiegészíti egymást a két zongorista játéka, virtuóz technikával rendelkeznek és az arcukon pedig az önfeledt zenélés öröme látszik.
- zene.hu/Dániel Balázs -
[2011.08.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.