Ötórai jazz, nap mint nap 185. - csábulj el velünk
Ha szereti a jazzt, akkor azonnal írja fel a naptárjába: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatják be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálja a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradt az aktuális csemegéről, ne szomorkodjon, hiszen ha feliratkozik jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapja az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a jazz egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Szerdánként Micheller Myrtill, jazzénekesnő ajánlatát élvezhetjük.
Amy Winehouse: Teach Me Tonight
A július 23-án, hirtelen elhunyt 27 éves angol énekesnőt rövid életében 5 Grammy-díjjal is jutalmazták. Habár sajnálatos módon az utóbbi időben többet hallottunk magánéleti botrányairól, mint szakmai sikereiről, belátható, hogy igen tehetséges ember volt. Saját dalaival hódította meg a soul és R&B slágerlistákat, de a jazz sem állt távol tőle. Az itt hallható felvételen egy jazz klasszikust énekel: Teach Me Tonight nagy zenekarral, amit Dinah Washington vitt sikerre 1954-ben. Habár Amy a mai, úgymond fekete zenei műfajokban is igen nagyokat alkotott, ezt a régi jazz dalt is pompás stílusérzékkel adta elő, pedig a látvány inkább egy tinédzser kamasz lány hatását kelti, de hangjából, énekléséből mégis megelevenedtek a régi nagy fekete jazz énekesnők.
-zene.hu-
[2011.08.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.