˝A munkámban nem kötök kompromisszumot.˝ - Exkluzív interjú Malek Miklóssal

— A tőled megszokottól merőben eltérő szerepkörben ismerhetett meg a magyar nagyközönség: az X-Faktor első szériájában a csapatok, idén a 25 év felettiek mentora lettél. Milyen kihívás(ok) elé néztél/nézel? Mennyiben módosult a stratégiád, a hozzáállásod?
— Minden mentor tapasztaltabb lett erre az évre. Jobban megértettük, mi ennek a műsornak a szerkezete, mit kíván a versenyzőktől és tőlünk is, miként tudjuk az időnket, az energiáinkat maximalizálni, hogy az megjelenjen a színpadon. Az én esetemben, a 25+ kategóriájában kialakult egyéniségek vannak, akiken nem lehet és nem is kell gyökeresen változtatni. Hozott anyagból dolgozom. Olyanokat választok, akik már készen vannak erre, és nem feltétlenül tanítok nekik túl sok újdonságot, hanem ami bennük van, azt kell kihozni; rá kell vezetnem őket, hogy megtalálják önmagukban, hogy tudják, mire képesek. Én látom, de ők még nem. Emellett nagyon kell a lelkükkel, az önbizalmukkal foglalkozni, mert egy huszonöt év felettiben – érdekes módon – több kétség van, mint egy fiatalban. A fiatal még nem élt át annyi kudarcot, csalódást, sokkal jobban, adott esetben vakon bízik magában, bátrabb, mivel nem futott még neki a falnak annyiszor.
Nekem ez mindig nagy kihívás – mint ahogy látjuk –, mert a gátakat, a kialakult sémákat bennük nem könnyű ledönteni; van, amikor elég kedves szóval, van, amikor – átvitt értelemben – le kell nyomni a fejüket a víz alá, hogy elkezdjenek kapálózni.

— Ebben a tehetségkutató műsorban a mentorok is versenyeznek. Az elmúlt évben a csapatok nem szerepeltek valami jól. Most hálásabb szerepet kaptál. Több esélyt látsz a győzelemre?
— Igen, sokkal több esélyt látok. A nézők döntése a nézők döntése, ami előtt fejet hajtok. Vallom, hogy nem nekem kell tetszenie, hanem a nézőknek, hiszen ők mennek el a koncertekre, ők vesznek jegyet, cd-t. A legnagyobb dicséret, amit egy előadó kaphat, ha a nézők, a rajongók előveszik a pénztárcájukat. Egyébként arcra sokan mondják, hogy ő a legjobb, neki kellene nyerni; aztán ha nem szavaznak, nem vesznek semmit, akkor végül is csak nem volt annyira jó.
Annyi mindenen múlik, hogy ezt nem lehet mind átgondolni. Én kihozom a legjobbat belőlük, és remélem, hogy ami nekem tetszik, az találkozik a nézők ízlésével. Mindig történnek váratlan dolgok a műsorban, de szerintem ezeknek a fiúknak ott a helyük a verseny végéig, mert ahogy énekelnek, az eleve magáért beszél, szerethetőek, érdekes egyéniségek. Hogy aláhúzzam, amit eddig mondtam: meg fogom venni a cd-jüket, megveszem a jegyet a koncertjükre, és ott leszek az első sorban.

— Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nem zárta ki az X-Faktor további szériáinak indítását. Ha lesz folytatás, mentorként viszontláthatunk?
— Számomra elég rosszul indult ez az évad. Magamban arra gondoltam, lehet, nem kellene nekem ezzel többet foglalkoznom, mert érzelmileg nagyon kimerítő. Ahogy elvéreznek a versenyzők, az azért megviseli az embert; olyan, mintha engem rúgnának ki minden alkalommal. Egy híján mindenkinek ki kell esnie, de egyikük sem veszi komolyan, hogy eljön az a pillanat, amikor megtörténik. Aztán ez az örvény, amibe belecseppennek, máról holnapra abbamarad, és nem tudják, mi következik. Ilyen ez a show-biznisz, amit én ismerek, de mégis nagyon rossz ezt látni, miközben mindent beleadnak.
Viszontlátás? Nem tudok ennyire előre tervezni, annyira változik az életem. Egy évad fél éves, teljes embert kívánó elfoglaltságot jelent...

— A hamarosan megjelenő szólóalbumodon milyen jellegű dalok szerepelnek? Tartogatsz-e valamilyen meglepetés(eke)t?
— Gitár alapú, amerikai-angol hangulatú popzenét játszom egy kis rockkal fűszerezve. A dalok – amelyek témája személyes élményekre épül – azért íródtak, mert mindig volt valamiről mesélni. A zenei anyag stílusában, úgy érzem, elég letisztult. Igazából azt szeretem, amikor egy lemez valamilyen speciális hangulatot megüt, íve van, és a dalok hangzásukban, hangszerelésükben, mondanivalójukban összetartoznak.
Az albumon vegyesen lesznek angol és magyar dalok. A magyar szövegeken dolgozom, de az előbb elmondottak miatt nehéz megőrizni az eredetileg angol dalok hangulatát, üzenetét. Egyébként a nővéremnek [Malek Andrea – a szerk.] is adtam egyet, hogy próbálja ki, mert annyira tetszettek a szövegek, amelyeket magának írt a legutóbbi lemezére.

— Azt mondtad az előbb, hogy a világsztárok általában szeretnek egyedül kiállni, és hangoztatni, hogy mindent ők csináltak. Te is ilyen típusú előadó vagy?
— [hangosan felnevet] Jelen esetben valóban én csinálom a hangszerelést, a keverést és a legtöbb hangszeren is én játszom. A dob- és gitárfelvételek azonban egy amerikai barátom stúdiójában készültek. A dobos Keith Williams; nagyon jó producer barátom, Aris Archontis (ő csinálja az összes, nagy Disney-projektet, Miley Cyrus-t) segített a felvételekben; a dalokat pedig Darius Lux barátommal írtuk, akivel már nagyon régen dolgozunk együtt.

— Melyek azok a másoknak írt szerzemények, amelyek számodra a legkedvesebbek?
— Yanni legutóbbi lemezének címadó dalát, a Truth Of Touch-ot, a Voices-ról az 1001-et, Anastacia és Faith Evans duettjét, az I Thought I Told You Thatet, valamint Jessica Andrews countryénekesnő Now I Know című felvételét nagyon szeretem.

— Fiatal korod ellenére példátlan sikereket tudhatsz magad mögött; kifelé határozottságot, (belső) nyugalmat sugárzol. Ez honnan származik?
— Ez a rengeteg munkaórának, a megfelelő mennyiségű próbálkozásnak, sikernek és kudarcnak, illetve annak köszönhető, hogy nem adom fel, amíg a munkám arra a szintre nem jut, amilyenre szeretném. A munkámban nem kötök kompromisszumot: vagy nem csinálom, vagy ha csinálom, addig ütöm a vasat, amíg nem vagyok elégedett az eredménnyel. Ha nem tetszik, szembe nézek vele, és újrakezdem. Ez egy idő után olyan önbizalmat ad, hogy tudom, jó lesz a végeredmény, mert nem fogom addig abbahagyni. Lehet, nem lesz könnyű, lehet, ráfizetek, de nem bánom, mert szeretem, amit csinálok; a végén pedig örömmel hallgatom az eredményt.
Persze az X-Faktorban ez nem így van, mert csak a projekt egy részét tudom valamelyest alakítani; a többi már az énekeseken és sok mindenki máson múlik. Hozzáteszem, ezért is pusztulok el közben. Még a zsűriasztal mögül is küldöm nekik az energiát…

— A boldogsághoz, a teljességhez vezető út melyik szakaszában tartasz?
— Nagyon furcsa, de még mindig ugyanúgy az elején. Mindig is nagy ambíciókkal vágtam bele az életbe, nem ismertem a lehetetlent. Most azért már megismertem a lehetetlent, de nem félek tőle, mert nagyon szeretek olyasmivel foglalkozni, ami érdekes, ami új, amit még nem csináltam. Ezért inkább hanyagolom azt, ami akár minimális ismétléssel jár – még akkor is, ha az profittermelő lenne. Ezért a zenén belül is nagyon sok stílusban dolgoztam (R&B, pop, electronica, dance, rock, szimfonikus, és ami belefér).A maga módján az X-Faktor is egy újdonság, ahogy tanulom a leckét, de ez tesz boldoggá.

- Aigner Ivan -

Lapozz, mert a következő oldalakon videókat találsz!

[2011.12.04.]