Meglepő fordulat a Való Világ 5-ben - négy új lakó érkezett
Elkezdődött az X-Faktor duetthét, megérkeztek a mentorok.
Eszter örömujjongással fogadta az X-Faktor énekeseit, Muri Enikőt, Kocsis Tibor, Király L. Norbit és Vastag Csabát. Az egész hét az X-Faktor jegyében fog telni, az újdonsült mentorok első körben meghallgatták a lakókat, hogy kiválasszák, kiket készítsenek fel a vasárnapi versenyre.
Attila a Hupikék törpikék főcím-dalával indult a castingon, a profik jól szórakoztak rajta, majd jött Csaba, aki néhány fokkal jobban teljesített, Király L. Norbi meg is látta benne a szikrát. Fecó szintén összeszedte magát, majd Eszter következett az Aladdin betétdalával. A mesék népszerűnek bizonyultak, Vera a Süsüből idézett, Péter megmaradt a mulatós mellett. Kinga a Mizut énekelte, de csak a refrént tudta. Utolsóként Seherezádé mutatta be, mi van a torkában, ő a Miniszter félrelépből ismert Puszi nyuszit adta elő.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
A mentorok felosztották egymás között a lakókat, Enikő ragaszkodott Attilához, mert betöretlen lónak tartja és igazi pasinak, így neki is igazi kihívás lesz az Összeférhetetlen. Attila partnere Enikő szárnyai alatt Seri lesz. Király L. Norbi Pétert és Esztert akarta, Kocsis Tibó Verát és Csabát, mert annyira ellentétesnek tartja őket, hogy ettől lehetnek érdekesek. Vastag Csaba Fecót és Kingát fogja tanítgatni.
A mentorok távozása után Péter azonnal cselt szőtt Attila ellen, megbeszélték, hogy Enikőnek elkezdik csepegtetni az infót arról, hogy tetszik Attilának és az Összeférhetetlennel is elhitetik, hogy Enikőnek nagyon bejön. A hét végére kiderül, milyen kalamajka lesz ebből az összeesküvésből.
NYERJ! Iratkozz fel a nyereményjáték értesítő hírlevélre és tudd meg hogyan nyerhetsz egyszerűen egy görögországi nyaralást. Feliratkozás itt!
[2012.01.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.