Meat Loaf: a legőszintébb album, amit valaha csináltam!
Az énekes ezt hamarosan megjelenő Hell in a Handbasket című korongjáról mondta. „És egyben a leggyorsabb is: kevesebb, mint két évvel a Hang Cool Teddy Bear amerikai megjelenése után jön, nem sokkal a lemez szeptemberi ausztrál, és decemberi német kiadása után.”
„Mind a kettő igazán jó, de egy pár ember azt mondja, hogy ez neki jobban tetszik, mint a Hang Cool Teddy Bear” – mondta a sztár a Billboard.com-nak. Hozzátette, hogy Rob Cavallo producerrel együtt dolgozni az ezt megelőző albumon „egyfajta reneszánsz volt”, és ez inspirálta a Hell in a Handbasket megírására is. A korong az Egyesült Államokban március 13-án jelenik meg, egyidejűleg a ...Teddy Bear népszerűsítésével.
A számok születésének körülményeiről Meat Loaf elmesélte, hogy a háttérénekeket útközben, hotelszobákban vették fel. A gitárrészeket pedig a turnébuszon rögzítették. „Kilenc dalt énekeltem fel 10 nap alatt, ez átlagon felül. Soha korábban nem csináltam még ilyet. Minden sokkal spontánabb volt, és több volt a véletlenekből is.” – emlékezett vissza.
Hallgasd meg Meat Loaf egyik legnagyobb slágerét ITT:
„De meg van a hátránya is, amikor rájössz, hogy magadat a második helyre szorítottad ez alatt, de akkor már túl késő. Ez egy kicsit megőrjít engem.” – tette hozzá a sztár.
De Meat Loaf arra is képes, hogy később korrigáljon az albumokon, remixelve néhány dalt és újragondolva azokat: „Már megcsináltam volna ezeket a változtatásokat, ha nem sürgetett volna úgy az ausztrál megjelenés. Mikor kiadtuk már tudtuk, hogy változtatni akarunk néhány dolgon.”
A lemez „őszinteségéről” szólva az énekes azt mondta: a szövegek szociális és politikai kérdésekkel foglalkoznak, valamint bemutatják az ő világlátását is. Mint a cím is sugallja: „Pokolba az egésszel!”
„Az egészet a saját szememen keresztül csináltam, mielőtt mint általában, karakterek mögé bújtattam volna. A Hang Cool Teddy Bear mondanivalója is egy karakter mögött van. A Bat Out of Hell (az énekes albumtrilógiája – a szerk.) Peter Pan, Wendy, Hook kapitány és Jim Steinman különös, bizarr musicale, a Neverland mögé van rejtve. De ezen az egyen visszanyúltam a múltamhoz, felszínre hoztam gondolatokat azokról a dolgokról, amelyek velem történtek, vagy emberekkel, akiket láttam az MSNBC-n vagy a Fox hírei között...”
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
Az album tartalmaz ezek mellett egy pár különlegességet is, például a repper Chuck D-vel való közös Mad Mad World/The Good God is a Woman és She Don't Like Ugly feldolgozásait, és Lil Jonnal, John Rich-csel és a Sugar Ray-es Mark McGrath-szal közösen készített Stand in the Storm-ot, ami egy jótékonysági dal volt és az iTunes-on jelent meg.
A Hell in a Handbasket tartalmazza a Mamas & the Papas California Dreamin-jének feldolgozását is, amit Meat Loaf nagyon-nagyon sötéten értelmez: „Ez nem egy boldog pop dalocska, aminek mindenki hiszi. Szerintem John Phillips ezt a félelemről írta, amit az emberek éreznek, mikor követniük kellene az álmaikat. És ez nagyon jól illeszkedik az album témájához.”
-kiko/fotó:FilmMagic-
[2012.01.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.