2022. szeptember 28. | szerda | Vencel nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Szente Vajk őszintén elmondta: "Bele kell nézni a tükörbe, de vigyázni is kell vele"
Teltház fogadja Budapesten a világsztárt! - Andrew Lloyd Webber hazánkba látogat
Büszkeségünk, a Hungária már a mozikban is oktat
Érkezik Spamalot - új musical a Madách Színházban
Képekben! Jöttek, láttak, győztek... - Spamalot a Madách Színházban
A felhők fölött századszor is kék az ég
Csak keresték és kutatták, végül századszor is megtalálták - képekben a jubileumi Spamalot előadás
Továbbra is népszerű a Madách Színház Csoportterápiája - jegyek itt 
Kapcsolatok
Szente Vajk

˝Ez mindig nagyon meghatározó pont egy színész életében˝ - interjú Szente Vajkkal

Szente Vajk fiatal kora ellenére a színház szinte összes területén kipróbálta magát. A Madách Színház művésze szerepein kívül rendez, szövegeket fordít és forgatókönyvet ír, vasárnap esténként pedig a Magyarország, Szeretlek! című vetélkedőt vezeti - interjú

Volt egyszer egy csapat, Producerek, Made in Hungária, Spamalot és Csoportterápia - csak hogy pár példát említsünk Szente Vajk munkásságából. A mindig vidám színész sorsa már gyermekkorában eldőlt, amikor egy csapásra beleszeretett a színházba. Mára igazi színházi polihisztort tisztelhetünk benne, hiszen a színészekkel szemben támasztott követelményektől a nézőpszichológiáig minden területet fáradhatatlanul tanulmányoz. Ahogyan ő fogalmaz: „minden érdekel, ami a színházzal kapcsolatos”.

- A színház körül forog az életed. Honnan jött a szeretete?
- Tulajdonképpen fogalmam sincsen. Én mindig azt mondom, hogy a nagy dolgok szinte észrevétlenül történnek az ember életében, akár csak a szerelem, vagy bármely más sorsfordító esemény. Így alakult ki az én színházszeretetem is. Nincs olyan élményem, hogy a szüleim elvittek például az Ózra és ott eldöntöttem volna, hogy én színházzal szeretnék foglalkozni, egyszer csak minden különösebb előzmény nélkül ebben találtam magam. Alapvetően egy jókedvű és vidám gyerek voltam, több dolog érdekelt - egyebek mellett a foci - , szerettem sok mindennel foglalkozni. Talán ebből alakult ki a színészet, hiszen egy színész a szerepek révén minden lehet. Így lehettem például focista is a Volt egyszer egy csapat című musicalben, amely az első szerepem volt itt a Madách Színházban. Visszatérve azt gondolom, hogy a kíváncsiságomból ered a színház szeretete, de semmiképpen sem az extrovertáltságból.

- Mikor dőlt el egyértelműen, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
- Azt hiszem, hogy hét éves korom környékén. Onnantól nem volt kérdés, hogy milyen utat választok.

- Onnantól tudatosan építetted a pályádat?
- Olyannyira tudatosan, hogy amikor gimnazista voltam, eljártam a városi drámatagozatos iskola minden kiegészítő órájára, illetve szintén a gimnáziumi évek alatt balett órákra jártam. 



- Nézőként mi az, ami elsőként meg tud fogni egy darabban?
- Mindig egy darab korszerűsége fog meg. Az, hogy mennyire érdemes, vagy nem érdemes ma bemutatni. Nagyon foglalkoztat ez a kérdés mostanában. Kíváncsi vagyok, hogy mi az, amit a nézőnek adnunk, illetve mutatnunk kell függetlenül attól, hogy én az adott darabot szeretem, vagy nem szeretem.

- Nagyon sok darabban játszol/játszottál. Van olyan, amit kiemelnél?
- Vannak ilyen nagy állomások, tehát nem tudom erre az általános „minden szerepemet szeretem” választ adni. Debrecenben a Peter Pan volt számomra az első meghatározó élmény. Ezt a darabot nagyon nagy érdeklődés övezte, közel százezren látták. Szintén Debrecenben játszottuk annak idején az Equus-t, amely egy komoly prózai előadás, rengeteget tanultam akkor a színházról. Ahogy korábban szóba került, játszottam a Volt egyszer egy csapat című musicalben, ami szintén kulcsfontosságú szerep volt számomra, hiszen ez volt az első munkám a Madách Színházban, amelyről mára elmondhatjuk, hogy talán a legfontosabb helyet tölti be az életemben. Az azóta eltelt években pedig számos olyan feladatom volt, amelyekre jelentős állomásként tekintek. Említhetném a Producereket például, amiben először játszottam itt főszerepet. Ez mindig nagyon meghatározó pont egy színész életében. Nagyon fontos, hogy egy ilyen lehetőséggel hogyan bánik az ember, ki tudja-e használni, vagy sem. Mostanában pedig nagyon jelentős élmény a Csoportterápia, vagy az Én, József Attila, hiszen előbbit én írtam, utóbbiban pedig a társrendezés egy új ajtót nyit számomra.

- Mindig tökéletesen tudsz azonosulni a szerepeiddel?
- Azt hiszem, igen. Kétségtelenül kétféle színész van: az egyik, aki belebújik a szerepébe, a másik pedig az, aki magára húzza. Én inkább az utóbbi vagyok. A szerepeim olyanok, mint én. Nyilvánvaló, hogy nem fogom eljátszani a fantomot, hiszen nem vagyok olyan karakter. Abban, hogy milyen szerepek találnak meg, nagyon fontos tényezőnek tartom az én testi és lelki adottságaimat.

- Játszol, rendezel, szövegeket írsz és társszerzőként is tevékenykedsz. Melyik az abszolút szerelem?
- Ez tulajdonképpen egy dolog: a színház. Azt hiszem, hogy manapság egy olyan típusú embernek, mint amilyen én vagyok, a színházat komplexen kell értelmeznie. Nem külön-külön részletekben, hanem egyszerűen a „színházcsinálásban” élek. Ma például eljátszom egy darabot, amit tavaly írtam meg. Ezek a szeletek összetartoznak, az egyiktől jobb leszek a másikban. Egyszerűen minden érdekel, ami a színházzal kapcsolatos. Foglalkoztat a nézőpszichológia is, ezért hosszas beszélgetéseket folytatok a jegypénztárosokkal, hogy megtudjam, mire, mikor, mennyi jegyet tudnak eladni. Nagyon érdekel, hogy mi mozgatja meg a nézőt most, vagy éppen két hónap múlva. Ez az alapja annak, hogy mikor milyen darabot érdemes bemutatni.

- Szövegírással a színházon kívül is foglalkozol, hogy csak pár példát említsek: Wolf Kati, Fool Moon, illetve Disney szövegek.
- Igen, több előadónak is írok szövegeket. Most legutóbb éppen Kocsis Tibi készülő lemezén dolgoztam, de írtam már Zsédának, Polyák Lillának, vagy Bereczki Zolinak is. Nem ez a fő profilom, de szeretek szövegírással foglalkozni. A Disney-szövegeket pedig megpróbálom mindig úgy fordítani, hogy legyen benne egy-két olyan szó, amire egy gyerek automatikusan rá fog kérdezni. Ha egy gyerek számára kevésbé ismert szót egy mesén belül kétszer, háromszor is megismételek, akkor egészen biztosan felkelti a figyelmét és máris gyarapodott a szókincse.

- A tavalyi március 15-i rendezvényen Téged ért a megtiszteltetés, hogy elénekelhetted a Nemzeti Dalt. Meghatározó élmény volt?
- Nagyon érdekes élmény volt. Azt hittem, hogy előadóművészként fogom megélni, ennek ellenére sokkal inkább a gyermekkoromat idézte fel bennem. Mindig is nagyon szerettem Petőfit, és az egyéb híresztelések ellenére próbálok hinni abban, hogy ő szavalta el a Nemzeti Dalt 1848 március 15-én. Eltelt 163 év és én ugyanott álltam, ahol annak idején ő. Ez emberileg érintett meg nagyon. Másfelől nagyon erős politikamentes nemzeti öntudat ébred az emberben ilyenkor, hiszen ezelőtt 163 évvel történt velünk valami, amit mi még mindig tudunk és becsülünk. Ennek a szerves részévé válni nagyon felemelő érzés.

- Több kollégád kezdett szólókarrierbe. Téged ez nem mozgat?
- Egyáltalán nem. Azt hiszem, hogy amiket el szeretnék mondani, el tudom mondani a színház keretein belül. Ha a színházon kívüli elfoglaltságokról beszélünk, akkor hozzám sokkal közelebb áll a darabírás. Ebben sokkal jobban ki tudom fejezni magam, ráadásul sokkal több mondanivalót tudok beletenni egy darabba, mint tizenkét egymástól különálló dalba. Nem mozgat az énekesi karrier.

- Egyébként rendelkezel valamiféle zenei múlttal?
- Gyerekkoromban doboltam. Mondanám, hogy ez az évek alatt teljesen elmúlt, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a ritmusérzékemet nem ennek köszönhetem. A ritmusérzék alatt most elsősorban azt értem, hogy egyrészt elég egyszerűen tudok gondolkozni a zenében, másrészt a színpadon nagyon kell érezni, hogy mikor és hogyan mondjon be az ember egy-egy mondatot. Azt hiszem, ezeket a hangszeres múltnak köszönhetem.

- Ha már zene, mindenképpen említsük meg a Made in Hungária című filmet, amiben játszottál. Hogy érezted magad jampiként?
- Nagyon szerettem. Elhívtak a válogatásra és miután gyorsan megismertem a darabot, már tisztában voltam vele, hogy melyik szerepet fogom játszani a filmben. Ez egy általános válogatás volt, de szerintem az embernek tudnia kell, hogy mire érkezik és mit szeretne az adott történettől. Én úgy éreztem, hogy ez a szerep áll hozzám a legközelebb, ezért már úgy castingoltam, hogy erre a szerepre koncentráltam. Nagyon szeretem a Hungáriát, óriási élményt volt picit átélni azt az időszakot, amikor mi még nem éltünk. Az egész forgatás olyan volt, hogy tökéletesen át tudtam érezni a kor szellemiségét. Nyáron forgattunk, gyönyörű idő volt és mindenki a kornak megfelelő öltözetben volt a különböző helyszíneken. Olyan volt, mintha tényleg visszamentünk volna az időben. Ez szerintem egy olyan korszak, amit mindenki át szeretne élni.

- Amikor filmekről beszélünk, azt is az általad komplex színháznak tekintett felfogás részeként említed?
- Természetesen, abszolút. Az előadóművészet az mindenhogy előadóművészet, filmben és színházban egyaránt. Ugyanúgy a nézőknek mondunk, illetve mutatunk az életből részleteket.

- Te csinálod a Madách Színház video-hírlevelét. Riporteri vénával is rendelkezel?
- Nem is annyira video-hírlevélnek mondanám, inkább talán a video-napló volna a helyes kifejezés. Erre a kérdésre ugyanazt tudnám mondani, amit korábban említettem a színházzal kapcsolatban. Számomra ez nem egy külön műfaj, hanem a színház szerves része. Arról szól, hogy mi hogyan és mennyit kommunikálunk a nézőkkel, mennyire engedünk betekintést a kulisszák mögé. Hiszek abban, hogy a nézőket be kell engedni az előadások mögé, mert az is nagyon érdekli őket. Mindig tudunk olyat mutatni egy-egy előadással kapcsolatban, ami nagyon érdekes lehet a néző számára. Májusban lesz két éve, hogy minden héten felkerül egy videó a Madách honlapjára. Kifejezetten jó érzés, hogy amellett, hogy ezeknek a videóknak nagyon magas a nézettsége, most már a színészek is egyre jobban szeretik és figyelemmel kísérik. A kollégák a felvételek során is egyre nyitottabbak, egyre szívesebben mesélnek, egyre bátrabban dolgoznak úgy, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet egy kamera a büfében, vagy akár az öltözőben. Nemrégiben például picit változtattunk a Csoportterápia első felvonásának a végén, megcseréltünk két sort Nagy Sanyi kollégámmal, azaz amit eddig én énekeltem, azt most neki kell és fordítva. Az előadáson ez végül hatalmas nevetésbe fulladt, ugyanis Sanyi hirtelen elfelejtette a szöveget. Eredetileg az volt megbeszélve, hogy a két felvonás közötti szünetben forgat a Madách Tv, amikor mi röviden átbeszéljük a darabot, ehelyett a színpadon fetrengtünk a nevetéstől és észre sem vettük, hogy bejött a kamera. Éppen az a Madách Tv különlegessége, hogy nem egy előre megszerkesztett műsorról van szó, hanem azt mutatjuk, ami valójában történik velünk a színházban.

- És ezek szerint mindig van téma?
- Persze, mindig van. Az elején gondolkoztunk rajta, hogy vajon mennyire lesz kitartó ez az ötlet, de szerencsére mindig vannak érdekességek, sőt előre is sokat tudunk tervezni. Rengeteg ötletünk van azzal kapcsolatban, hogy miket szeretnénk bemutatni, ezeken természetesen folyamatosan dolgozunk.

- Ahogy hallgatlak, elég egyértelmű, hogy otthonodként tekintesz a Madách Színházra.
- Igen, tényleg így van. Most éppen forgatok, ezért picivel kevesebbet vagyok itt, de általában az a jellemző, hogy bejövök reggel és csak este megyek haza. Iszonyatosan nagy élvezet itt dolgozni, itt létezni és itt játszani, mert nagyon érdeklődők a nézők, ez pedig egy hihetetlenül áldásos dolog. Egyszerűen jó ide bejönni, és ugyanezt látom a kollégáimon is. Az a generáció, amelyik mostanában révbe ér - például Balla Eszti, Nagy Sanyi, Serbán Attila, vagy én - nagyon jól érzi magát a már régóta itt játszó művészek közelében, mint Szerednyei Béla, vagy Gálvölgyi János. Persze nem elhanyagolandó, hogy nagyon jókedvű előadásokat játszunk, ezáltal nekünk is jókedvünk lesz. Persze lehet erre azt mondani, hogy miért nem játszunk Hamletet, de azt gondolom, hogy vannak más színházak, akiknek az a dolga, hogy azt játsszák. Ettől még egyáltalán nincsen minőségbeli különbség egy Mrozek abszurd és egy Spamalot között, mindegyiknek megvan a maga helye, ideje és hitele.

- A ’Magyarország, Szeretlek!’ című televíziós műsor kapcsán az utóbbi időben azok is megismerhettek, akikre kevésbé jellemző a színházlátogatás. Mennyire áll közel hozzád a műsorvezetés?
- Mindig nagyon szerettem a vetélkedőket, a ’Van benne valami’ például a kedvenceim közé tartozott. Ráadásul nagyon érdekel a magyar történelem, ezáltal nyugodtan mondhatom, hogy kifejezetten jártas is vagyok benne. Hihetetlenül jó dolog ilyen lehetőséget kapni, nagyon élvezem. Számtalan hozadéka van egy ilyen műsornak, amiről álmodni nem mertem volna. Október óta megy a vetélkedő, az elmúlt fél évben Magyarország nagyszerű embereivel találkozhattam, hiszen kitétel, hogy olyan embereket hívunk el a műsorba, akik mögött van tudás és tehetség. Arról, hogy többen ismernek-e azóta, hogy elkezdtük a műsort, elképzelésem sincsen, hiszen az elmúlt hónapokban forgattuk a Hacktion-t, csináltuk az Én, József Attilát, közben pedig az egyéb feladataimra is koncentráltam, tehát mondhatom, hogy fél éve nem voltam az utcán.

- Egyszer olvastam egy Veled készült interjúban, hogy eddigi életedben összesen egy másodpercet gondolkoztál azon, hogy mit csinálnál, ha nem a színházzal foglalkoznál. Elképzelésed sincsen?
-Egyáltalán nem tudok belegondolni és hála Istennek, nincs is rá szükségem. Rengeteg tervem van, illetve nagyon sok színházzal kapcsolatos vágyam van még, amiket próbálok megvalósítani.

- Mik tartoznak a megvalósítandó álmok közé?
- Rövidtávú tervek és feladatok között szerepel egy újabb darab megírása, amely egy nagyon vicces zenés darab lesz. Annyiban különbözik majd a Csoportterápiától, hogy több helyszínen játszódik. Érdekes munka, eleinte azt gondoltam, hogy több helyszínre nehezebb lesz írni, de a darab írása közben rá kellett jönnöm, hogy így sokkal könnyebb. A Csoportterápiában az volt az egyik legnehezebb feladat, hogy egy három órás sztorit úgy kellett megírni egy helyszínre, hogy közben fenntartsuk az érdeklődést anélkül, hogy akcionálisan bármi is történne. Ezen kívül dolgozom egy film forgatókönyvén, illetve most nagyon várom a Mary Poppins-t, amit hamarosan bemutatunk a Madách Színházban. A Mary Poppins a leglátványosabb színházi előadás lesz, amit Magyarországon valaha csináltak, ez kétségtelen.

- Rendszeresen jársz ki Londonba, hogy tájékozódj az ottani színházi kultúráról. Milyen tapasztalataid vannak?
- Mindig nagyon jó tapasztalatokkal jövök haza. Ezek nem feltétlenül olyan tapasztalatok, hogy valamit nekünk másképpen kellene csinálni, sokszor éppen az ellenkezőjét érzem. Az viszont lenyűgöző, ahogyan a színházról gondolkoznak és ahogyan finanszírozzák a színházat, egyáltalán a kultúrát.

- Van olyan, hogy színészként, rendezőként ötleteket tudsz meríteni a londoni előadásokból?
- Színészként egyáltalán nem. Bármennyire is nehéz, el kell fogadnom, hogy nagyon más a színházi kultúrájuk, mint nekünk. Ők teljes egészében arccal a néző felé fordulnak, amit én mérhetetlenül becsülök és úgy érzem, hogy egyelőre ezt mi még nem tesszük. A magyar színházi szakma jelentős része még úgy gondolkodik, hogy magának csinál előadásokat, sokszor a nézőtől függetlenül. Ilyet Londonban nem látni. Ott kizárólag az motiválja a szakembereket, hogy a nézők bejöjjenek a színházba. Azt hiszem, hogy ezt nekünk is feltétlenül el kellene lesnünk, mondom ezt úgy, hogy a Madách Színház ezt már a londoni színházi élethez hasonlóan alkalmazza. Legutóbbi élményem Londonból egy Mary Poppins előadás, amiben számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy egy hihetetlenül látványos darabban egy olyan pillanat volt a leginkább magával ragadó, amikor a színész egyedül áll a színpadon és minden különösebb háttér nélkül egyszerűen csak játszik.

- Szereted a játékukat?
Eszméletlenül jó színészek vannak Londonban, akik tudják, hogy maga a színészi játék felülemelkedik bármilyen technikai kérdésen. Egyszerűen meg kell barátkozni azzal, hogy egy színész arzenálja nem állhat meg ott, hogy jól játszik el egy szerepet. Miért ne tudjon egy színész énekelni, vagy táncolni? Náluk ezek alapkövetelmények. Semmi pejoratív jelző nem férhet szerintem a zenés színházhoz. Nem tudom, és kérdezem: mi a probléma a zenés színházzal? Mi az, ami miatt nyesni kell a szárnyait? Mi az, ami miatt kevesebbet ér? Azt kell, hogy mondjam - és a Csoportterápia is egy üdítő példa erre - , a nézők végtelenül hálásak azért, hogy nevettetjük őket, aztán egyszer csak 180 fokot fordul a darab és elkezdünk komoly dolgokról beszélni. Múltkor előadás után a Madách Tv munkatársai kimentek megkérdezni a nézőket a tapasztalatokról. Tízből tíz ember azt mondta, hogy nagyon tanulságos előadás volt, ráadásul rengeteget nevettek. Mi így adunk üzenetet a nézőknek, vagy így adunk valamilyen pluszt az élethez…és szerintem célt érünk. 

- Fülöp Dóra -

[2012.03.30.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2022.09.27.]
gazda szolgáltatás [2022.09.24.]
apróhirdetés
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Otthoni játékok

Megnéztük T. Danny koncertjét a Budapest Parkban - képekkel
Berobbant az új generáció a...

50 éves lett Janza Kata, koncerttel ünnepelt - képekben
Janza Kata a magyar musical játszás...

„Örs egy csoda” – koncerttel emlékezett az AWS
Megnéztük: 80's Disco Retro Festival a Budapest Parkban - képekkel
Óriási nyárbúcsúztató Kowa koncert volt a Parkban - képriport
Megnéztük a Halott Pénz koncertet a Budapest Parkban
Csúccsal zárt a SZIN - képekben
beszámolók még