Body Horror címmel, a napokban jelent meg a Budapest-Habarovszk vonzáskörzetében oly népszerű Kollaps zenekar új EP-je. A letölthető formában megjelent anyag kiadását a transzszibériai expressz támogatta.
Soha nem értettem mit lehet írni egy háromperces rock’n’roll-szám születésének körülményeiről, persze ezt is nekem kell csinálni. Mivel nyár volt, ezért sokat ültem alsógatyában otthon a PC előtt, ahol skicceltem a gitársávokat. Biztos, ez észbontóan izgalmas sztori. Tooff persze szart az egészre, ő épp felívelő szakaszba került. Gondolom, a családja megírta neki, hogy karácsonyra nehogy maradjon a vésztartalékból, amit kisírt belőlük, mert bajok lesznek. (Sarkadi Miklós/Kollaps, 2012 június, Lángoló Gitárok)
A Kollaps a budapesti underground szcéna igen kedvelt formációjává vált az elmúlt években, amit az is bizonyít, hogy a zenekarban megfordult már Zagar-, Annabarbi-, valamint Panic Radio-tag is. A 2007-ben alakult zenekar a moszkvai glam énekes-gitáros Oleg „Tooff” Zubkov és Sarkadi Miklós találkozásnak a szüleménye. Tooff eredetileg Oroszország egyik legtávolabbi pontjából, Habarovszkból érkezett Moszkvába, majd onnan Magyarországra a rendszerváltás után. A már említett számos tagcsere után a jelenlegi felállás trió: Sarkadi Miklós – gitár, Golovics Ferenc (ex-The Puzzle) – dob, Tooff – ének, basszusgitár. A Kollaps zenei gyökerei között garázsrock, punk, new wave, valamint az összes poszt előtaggal jellemzett stílus egyaránt szerepel – a pillanatnyi hangulat függvényében.
2010-ben az MTV Music és a Red Bull „Made In Garage” programjának nyertese a Kollaps lett, így készülhetett el a zenekar első klipje Confused című dalához.
[2012.06.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.