Tabáni Istvánt koncert közben lepték meg - videókkal
Tabáni István és zenekara januárban Brassóban, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen koncertezett. A Csillag Születik győztesét az erdélyi élményeiről kérdeztük.
- Milyen volt az út, az utazás? - Nem kis távot tettünk meg, nem mondanám, hogy kényelmesen utaztunk, de annál jobb társasággal. Utunk során engem a hegyek nyűgöztek le. A turnét nagyon élveztük, örültünk, hogy ilyen csodás helyszíneken léphettünk színpadra az erdélyi vendégszeretet révén.
- Sikerült-e látnotok is valamit Erdély szépségeiből?
- Sajnos a feszített tempó miatt csak utazás közben tudtunk nézelődni, a városokból nem láttunk sokat.
- Hogyan fogadott Titeket a közönség?
- Mindhárom helyszínen nagyon lelkesen és szeretettel fogadtak minket, állva tapsolt a közönség, aminek különösen nagyon örülök, mert Erdélyben ezen turné során mutattam be az új zenekaromat, akiket szintén hatalmas szeretettel fogadtak. Minden dal tetszett a közönségnek, de azt tapasztaltam, hogy igazán a magyar nyelvű daloknak örültek legjobban. Nagyon jó érzés volt számomra, hogy az általam írt dalok is nagy sikert arattak.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
- A rajongók nagy örömére a repertoárba bekerült a Tűz című dal is. A három helyszín közül hol volt a leglelkesebb a közönség, hol ismerték jobban a dalaidat? - Mindhárom helyszínen szerettek, és lelkes volt a közönség, de talán a kézdivásárhelyi koncertünk volt a csúcspont.
- Ezt a fergeteges hangulatot láthattuk is a videókból, még a dobverő is elrepült! A 35. születésnapod január 22-én volt. Ezen a napon Brassóban voltatok, ahol a rajongóid is felköszöntöttek. Milyen érzés volt ennyi ember előtt ezt átélni? - Meglepődtem, mikor a koncert közepén menedzserem, Katona István megjelent a színpadon. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mi történhetett. Nagyon örültem a köszöntésnek, igazán jól esett. Mivel ez volt a turnénk első állomása nagyon izgultam, de a köszöntés után megnyugodtam és sokkal könnyebben ment az éneklés.
- Milyen terveid, elképzeléseid vannak a közeljövőben? - Szeretném tovább folytatni azt a munkát, amit ez idáig. Szeretnék továbbra is sok koncerten fellépni és befejezni a készülő lemezemre a dalokat.
- Volt-e valami olyan különleges, máskor nem tapasztalt, személyes élményed, amit említésre méltónak tartasz, és aminek nagyon örültél? - A kézdivásárhelyi fellépés alkalmával odajött hozzám egy kedves hölgy, aki azt mondta, hogy Brüsszelből érkezett és hatalmas nagy öröm neki, hogy élőben láthatott, hallhatott engem, s közben a szemei is könnybe lábadtak. Az ilyen pillanatokat nagyon szeretem, és ilyenkor érzem igazán, hogy érdemes énekelni az embereknek.
- Február 1-jén az Old Man’s Music Pub-ban lesz koncertetek, sok sikert kívánok ehhez és az elkövetkező időre is.
Nagy várakozás előzte meg Tabáni István november utolsó, és december első...
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.