"Ismerni Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét sikkes dolog." - Interjú Lombos El Marcival

Lombos El Marci több az egyben: énekes, rapper, dalszövegíró, gondolkodó, sikkes Budapest-rajongó stb. Párját ritkító párosításban a Pesti Sikk zenekarral zenél a szeptember 17-ei Orfeumi Nyílt Napon.

Az Orfeum páratlan kultúrmisszióban egyesíti a múltat, a jelent és a jövőt. Az Erzsébet körút legpatinásabb épületében található pesti mulató az elődökhöz híven nagy találkozások helyszíne, ritka pillanatok emlékének őrzője, különleges életutak kereszteződése.

Itt született meg az 1920/40-es évek magyar sanzonjait, őszinte zenei vallomásait, dalokat a szerelemről, a barátságról, a könnyed szórakozásról, s a pesti életről tolmácsoló Pesti Sikk, amit a falakból áradó nosztalgia táplál, a vendégek szüntelen tapsa erősít, a muzsikusok hozzáértő és tettleges lelkesedése fejleszt. Itt csatlakozik be az áramlatba a 2010. évi Jazzy Jazz Dalverseny győztese, Lombos El Marci, hogy egy együttes hangorgia keretein belül áldozzanak Apollón oltárán.

—    Lombos El Marci nevét 2010-ben ismerte meg az ország, amikor megnyerted a Jazzy Jazz Dalversenyt. Azóta termékeny és igen sajátos utat jártál be. Mennyire önkifejezés, s mennyire misszió számodra a zene, a zenélés?

—    Abszolút önkifejezés. A napjaimat – azt a 8 órát, amit munkával töltök, és amiről Nagy Feró is énekelt – viszonylag régóta zenével töltöm. Írok, gyakorlok, énekórára járok, demókat énekelek fel. Ezen felül esténként táncpartikat szervezünk a lányaimmal. Lassan úgy is érzem magam, hogy könnyebben kommunikálok, ha szól hozzá valami zene. J Az áfatartozásról (ami egyébként nincs) vagy a poppiaci helyzetről (amiről egyébként nincs is) inkább dalszöveget kreálok, minthogy nagy társaságban, prózában szónokoljak róluk. Az, hogy szeretem a munkámat, nem kérdés. Missziónak nem nevezném – már!

Egyébként a dalverseny előtti időszakot is termékenynek érzem. 2003 óta tulajdonképpen dalszövegírással foglalkozom, mondhatom főállásban – az másik kérdés, hogy az első másfél évben elég gyakran voltam emiatt éhes. Sokat dolgoztam, és roppant nagy tanulásra késztetett az a pozíció, a helyzet, hogy tőlem lényegesen sikeresebb embereknek kellett megfelelnem.

—    A lemezed címe Voodoopest. Úgy gondolod, hogy egy láthatatlan kéz irányít bennünket a távolból? Talán ezért pesszimista a nemzetünk, mert tehetetlenek vagyunk?

—    Mostanában olvastam egy Caramel-interjút, amelyben kifejti, hogy egyre jobban kirajzolódik a világos és a sötét oldal a hétköznapi életünkben. Tulajdonképpen egyetértek vele. Szóval igen: néha úgy érzem, mintha a város valami láthatatalan kéz tulajdonosának kénye-kedve szerint működne – és akkor a Te szavaiddal éltem. De – és ezt nagyon fontos hozzátennem – nem képes ez a „láthatatlan kéz” a házak falai között és az utcákon az emberséget ellehetetleníteni. Rengeteg jó energiát érzek magam körül – az óvodában, ahová járnak a gyerekek; a boltban, ahol vásárolok; a barátaim körében; vagy a pályatársaim között –, és ez feltölt.

Különben meg az ellenkezőjét gondolom! Nagyon is tehetünk azért, hogy a sorsunk jobbra forduljon, jól alakuljon!

—    A Pesti Sikk szeptemberi koncertjének vendégművészeként miként csatlakozol be az Orfeum zenei „eleganciaáradatába”?
—    Igen megtisztelő volt a Pesti Sikk megkeresése. Ismerem, nagyra becsülöm a zenekar tagjait, és kifejezetten bejön, amit csinálnak. Kiss Kamilkával cseteltem egy este. Írta, hogy szeretne valami közös dolgot. Természetesen igent mondtam, azt azonban az álmaimban sem mertem gondolni, hogy egy sanzonokat játszó banda a repertoárjában a Voodoopest lemez dalait tűzi műsorra. 4 nótát választottak ki, ráadásul a kevésbé simulékonyakat: a Kokaint, az Áfatartozást, a Popipari paripát és a Voodoopestet. Nem mellékesen mondom: lepróbáltuk, és eszelősen jól szólnak.

Aztán felvetettem, hogy legyen egy olyan dal, ami az ő stílusuk; szívesen foglalkoznék vele, mert örömmel tanulok tőlük! Így Kamilkával együtt énekelhetek egy klasszikus értelemben vett duettet, egy nő-férfi viszonyról szóló, nagyon vidám dalocskát. Jól megmondjuk a másiknak a női, illetve hímsovinizmusunkat – kinek mije van.

—    Mit jelent neked Budapest? Szerinted mitől sikk egy ember? Sikk = trendi?
—    Budapest az életterem ősztől tavaszig. Én itt találtam meg magam. Így lett Budapest a hely, ahol a gyermekeim a jövőjükre készülnek, ahol pénzt keresünk, ahol a barátaink laknak; ahol színházba, moziba járhatunk, ahol tőlünk 5 percre tüzelőfát, mosogatógépbe tablettát, a telefonomhoz tokot, jó borokat vagy biotejet vásárolhatunk. Azt hiszem, hogy itt szinte mindent megtalálsz – még jó levegőt is, ha felmész a Hármashatár-hegyre. Nem azt mondom, hogy vidéken nem jutsz hozzá a lényeges dolgokhoz, de a lehetőségek jóval korlátozottabbak.

Mitől trendi valaki? Nagyon bonyolult: aki ápolt, aki foglalkozik a külsejével, de a testével, a lelkével is. Szerintem ismerni Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét, szelektíven gyűjteni a szemetet, biciklire ülni, vagy a kis, hazai manufaktúrák termékeit fogyasztani legalább annyira sikkes dolog, mint az, hogy van rajtad valami, amit jegyeznek a divatlapok.

—    Mik a terveid? Melyek az aktuális projektjeid?
—    Nagyon készülünk arra, hogy Lombos El Marci és a Juhász Attila Jazz Quartet (ami egyébként egy 8 fős brigád, plusz a háttérben ügyködő szorgalmas társak) eljuttassa a Voodoopest lemezanyagot az emberekhez, akár a legkisebb falvakba is. Jó lesz. Nagyon várom, mert fantasztikus érzés ilyen zenekarral egy színpadon „dolgozni”.

Ezen kívül sokat írok izgalmas zenei anyagokhoz szöveget. Csak azért, mert roppant aktuális: fél órával ezelőtt értem haza Tóth Verától, akivel egy tök jó nótán agyaltunk négy adag kávé mellett.

Szóljon az Lombos Úr (Áfatartozás) című dal!

Aigner Ivan 

[2014.09.17.]