Eurovízió 2015: Nem tipikus eurovíziós dalt indít Belgium
Loic Nottet és a Rhythm Inside című dal képviseli Beligumot idén az Eurovíziós Dalversenyen – jelentetté be egy sajtókonferencián Brüsszelben.
A promóciós esemény részeként Loic kiadója, a Sony Music képviseletében Philippe Coppens azt mondta: „Az elsődleges szempont az volt, hogy egy nem tipikusan eurovíziós dalt válasszunk. Loic Nottet világa nagyon távol áll a versenytől”.
Ahogy Roberto Bellarosa esetében 2013-ban, az RTBF műsorközlő ismét a belga Voice formátumot használta ahhoz, hogy kiválassza a 2015-ös év befutóját.
Loic Nottet 17 éves korában vett részt a tehetségkutató vak meghallgatásán, ahol a Diamondsot énekelte Rihannától. Lenyűgöző előadása és egyedi hangja azonnal elnyerte a mesterek és a közönség szimpátiáját is. A belga Voice harmadik évadának finalistájaként a fiatal énekes leszerződött a Sony-hoz.
Apja azt akarta, hogy focista legyen, miközben Loic mindig is énekelni és táncolni szeretett volna. Vidám és őszinte stílusával, karizmájának és mindent betöltő személyiségének köszönhetően azonnal a közönség kedvence lett.
Hamarosan pedig elénekelheti a Rythm Inside című dalt Bécsben a 60. Eurovíziós Dalversenyen, ahol Belgium az első elődöntőben lép majd fel május 19-én.
-kiko-
[2015.03.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.