Új felállásban folytatja a Fool Moon. Az acappella formáció, valamint Rácz Gergő az együttesen belül történt közös döntés alapján, 10 év közös munka után keresnek külön utakat.
A Fool Moon közel másfél évtizede meghatározó szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek: különleges, hangszer nélküli popzenei előadásmódjukkal számos külföldi turnén, fesztiválon, rangos megmérettetésen vettek részt, óriási elismeréseket szerezve hazánknak és szülővárosuknak, Szegednek egyaránt. Az acappella területén elért eredményeik megkérdőjelezhetetlenek, saját nemzetközi acappella fesztiváljukat immár 10 éve rendezik meg.
Számos, nemzetközileg elismert önálló lemezük után a Takács Nikolasszal készített, közös albumuk és a 2014-es A Dal hozta meg a Fool Moonnak a szélesebb körű hazai népszerűséget.
Rácz Gergő szólóban az utóbbi hónapokban olyan különleges produkciókkal rukkolt elő, amelyek különböző zenei stílusban mutatják meg tehetségét és előadói képességeit. A "Shotgun" és a "Timeline" után nemrég mutatta be "Thriller" című videóját. A sikeres előadó szólóban is megjárta az Eurovíziós Dalverseny hazai válogatóját, a nemzetközi versenyen pedig egyedülálló módon már háromszor vett részt. Szerzőként és producerként olyan sikeres produkciókon dolgozott már, mint Wolf Kati "Szerelem, miért múlsz?" című dala, vagy a Fool Moon "It Can't Be Over"-e.
Rácz Gergő jelenleg új szólóalbumán dolgozik, lemezbemutató koncertre készül, illetve olyan produkciók létrehozásában fog részt venni, amelyeknek producerként vagy szerzőként részese.
A Fool Moon legújabb, hazai sztárokkal közös "Kettesben jó" albumát népszerűsíti hazai és nemzetközi fellépésein.
- zene.hu -
[2015.06.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.