"Mindenben a színházat keresem." -  Interjú Kerekes Kristóffal

Táncos, koreográfus, énekes, egészségközpont-üzemeltető, jogászhallgató egyben, s mindemellett piszkosul fiatal. Egy párját ritkító sikertörténet kulisszatitkai mögé pillantunk, mert tanulni a legjobbaktól érdemes.

Miközben megfigyelhető a rendszerváltoztatás utáni Y és Z generációk átmeneti halmazában lévők általános céltalansága, értékrendszerének instabilitása, a digitális virtualitás bálványozása a globális uniformitás oltárán, élénk színek tűnnek fel az egysíkú tájképen, fülsimogató dallamok törik meg a monoton ritmusokat, nemes és könnyfakasztó egyszerűség szakítja meg a barokkosan eltúlzott, szemfényvesztő látványelemeket. Ők gazdagítják a (lélek)festők, hangterapeuták (énekesek, zenészek) és mozgásgyógyászok (koreográfusok, táncművészek) táborát, akik a hagyományőrzést mesterien párosítják a modern értékteremtéssel.

Fiatal kora ellenére, a tanulás- és tudásvágytól hajtott Kerekes Kristóf a tánc, az ének, a színház világában elért sikerei mellett edzőként is segíti mások életének jobbá tételét. Ennek legékesebb bizonyítéka saját vállalkozása, a 2014-ben létrehozott, KK Moves (http://kkmoves.hu/) nevű egészségközpont, ahol holisztikus szolgáltatásokkal, komplexen kidolgozott módszerrel vértezi fel a benne és csapatában megbízó vendégeit az előttük álló, kihívásokkal teli út minél zökkenőmentesebb teljesítése érdekében.

S hogy még izgalmasabb legyen a történet: az ifjú titán jogászhallgatóként ült vissza az iskolapadba.

Milliónyi kérdés kavarog bennem, ráadásul sokkal plasztikusabb és hitelesebb, ha maga a művész, a gyógyász, az Ember mesél…

—    Végigpásztázva az eddigi életutadat, teljesítményeidet, az ember elképed, milyen határozottan fogod a saját életed gyeplőit a kezedben. Milyen arányú mindebben az ösztönösség és a tudatosság?
— Nagyon sokáig hosszú évekre nyúló, komoly terveim voltak, azonban nekem is rá kellett döbbennem arra, hogy nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy szeretnénk. Így mindig próbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és abban megkeresni a lehető legjobbat, legszínvonalasabbat.

—    Az előadó-művészet iránti vonzódásod miben gyökerezik?
— A családomban nincs színház-szakmabeli. Elsőként a tánccal ismerkedtem meg olyan 12 éves koromban, ami viszonylag késői kezdésnek számít, s ekkor is csak azért írattak be, hogy mozogjak valamit. Ám olyannyira jól sikerült, hogy másfél év múlva felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskolára.

Ahogy teltek az évek, kinyílt előttem a világ, megismertem a színház különböző ágait. 15-16 évesen elmentem az első énekórámra, ahol nagyon szomorú lettem, mert a mutálás miatt nem igazán lehetett erőltetni a hangképzést. Nem adtam fel, kicsiben gyakorolgattam, és azért néha – ugyan csak fél-fél órákra, de – eljutottam az énektanárhoz.
Később – a Táncművészeti Főiskola mellett – vendéghallgatóként a Weiner Leó Konzervatóriumba járhattam, ahol már sokkal komolyabb szinten tudtam a belcantót gyakorolni.

—    Ha külön nézzük azon területeket, amelyekben otthonosan mozogsz, melyben tudsz leginkább kiteljesedni, melyik a forrás? Vagy már nem választhatóak ilyen mértékben el egymástól, túlságosan összefonódtak?
— Tánc és ének szempontból egyaránt napi szinten gyakorlok. Azt gondolom, másként nem is lehet ebben a szakmában fennmaradni. Miután alkotói munkák terén a koreografálás áll közelebb hozzám, hamarabb nyúlok mozgásformához, mint hangjegyhez. Azonban számomra a színház összművészet. Így, ha tehetem, olyan darabokat vállalok el, amelyekben mind az ének-, mind a tánctudásomat használhatom.

—    Hogyan született meg a KK Moves ötlete? A megvalósításban kaptál segítséget? Kik a társaid ebben a nemes küldetésben?
— Mikor megszereztem a tréneri végzettségeimet a vendégeim fogadásához termet kellett bérelnem, ami hosszú távon nem éppen praktikus megoldás, hiszen a sokszor előforduló időpont-módosítások miatt nem volt egyszerű termet találni. Ezért először egy saját kis helyiségben gondolkodtam, ahol órákat tarthatok. Aztán elkezdtem ötletelni, miért ne lenne egy masszőr, egy pszichológus, esetleg még egy dietetikus is egy helyen.

Így szépen kirajzolódott a fejemben, hogy ez tulajdonképpen egy egészségközpont (http://kkmoves.hu/), ami a lehető legszélesebb körben tud a vendégeivel foglalkozni. A vállalkozást teljesen egyedül indítottam. A bíztatáson kívül nem kaptam, és nem is kértem segítséget. Gyűjtögető típus vagyok. Amit addig megkerestem, azt felhasználtam, hogy valami olyat alkothassak, amivel hatással lehetek az emberekre. Mindehhez fantasztikus kollégáim munkaszeretete társul, akik az egészségközponton belül a különböző területek szakértői.

—    Az egyik közösségi oldaladon, büszkén osztottad meg Peti történetét, aki a stúdiódban indult látványos változásnak. Ez, illetve a hasonló motivátorok milyen érzést váltanak ki belőled? Tisztában vagy azzal, milyen pozitív hatással vagy emberekre, s hogy ez hosszú távon mekkora felelősséggel jár?
— Peti az első vendégeim között volt. Nagyon büszke voltam rá, hiszen hihetetlen változást értünk el nála. Azóta nagyon sok és sokféle emberrel találkoztam. Borzasztóan sikerorientált vagyok, és ezt a vendégeimtől is elvárom. Miután a rengeteg színházi munkám mellett viszonylag korlátozott számban tudok órát tartani, szeretek olyanokkal dolgozni, akik valóban komolyan veszik a foglalkozásokat, illetve konkrét céljuk van azzal, hogy hozzám járnak.

—    Jogot a vállalkozásod hosszú távú egészséges működésének szavatolása végett, azaz amolyan támogató jelleggel kezdtél el hallgatni, vagy egyszerűen nem elégített ki a meglévő, száguldó üstökös tömegével vetekedő feladatmennyiség?
— Ennél összetettebb. Természetesen egy vállalkozáshoz nagyon jól jön, ha jogászszemmel is átlátom a cég működését. Nagyon szeretem képezni magamat, újabb és újabb kihívások éltetnek. A jogi pályán belül, ahogy mindenben, a színházat keresem. Későbbi szakirányként művészeti területet szeretnék választani: színház, médiajog, jogdíjak stb.

—    Mi az életfilozófiád lényege?
— Ennél a kérdésnél az jut eszembe, amit a vendégeimnek szoktam mondani: „Minden fejben dől el. Nincs lehetetlen.”

— Mik a további terveid? Mi a végcél? (Ha egyáltalán van vége.)
— Rövid távú tervekről tudok beszámolni. Az egyik nagy lépés egy alapítvány létrehozása, amelynek éppen az alapító okiratán dolgozom. Az alapítvány célja sérült művészek rehabilitációs költségeinek fedezésére irányul. Koreográfusi tevékenységként pedig jelenleg óriási erőkkel dolgozom egy alkotói munkán, amelyben egy fantasztikus rendezőtársat kaptam. Erről egyelőre csak annyit árulok el, hogy egy olyan rövidfilm készül, amely a kortárs tánc eszközeivel mutat be mentális társadalmi problémákat.

—    Feltételezem, ennyi tevékenység mellett a legkevesebb idő jut magadra. Mégis, mivel töltöd fel az energiaszintedet? Mit csinálsz, amikor nem dolgozol, alkotsz, edzel?

— Igazad van, ritkán adódik ilyen időszak. Törekszem rá, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Ebben főként közeli barátokkal eltöltött vacsorák, családi programok segítenek.

Aigner Ivan 

Fotókredit: Csányi István

[2015.06.28.]