"Szerencsére minden aktív magyar zenei értéket..." - Interjú Jozé-val 3. rész
Bese Jozefák László. Mindenki csak Jozé néven ismeri. Számos publikációja jelent meg rock vonalon, egyebek mellett a Rockinform, a Civil Rádió és az ePresso volt munkatársa. Szabadúszóként jelenleg is több zenei médium külsős szerzője. A Pompeii Records nevű zenei gyűjtemény atyja, az Anti-Drog és a Leukémia jótékonysági fesztiválok főszervezője, magyarországi Pink Floyd klub elnöke, néhány tucat hazai zenei produkció ötletgazdája és szervezője, továbbá jó néhány patinás múltú zenekar amolyan mindenese, egy láthatatlan szürke eminenciás!
III. rész „A rocknak vége, ha kihalnak legendás öregeink.”
Azért mondj, kérlek néhány olyan zenekari nevet és hozzá tartozó projektet, ami most is publikus, vagy már azzá vált!
Itt most egy olyan felsorolás következne, ami tőmondatokban is húsz oldal fölött lenne. (nevet)
Belekérdezel konkrétan? Vagy válogassak én szubjektíven, ami most épp eszembe jut, ami büszkeséggel és örömmel tölt el?
Pár régi vágású hazaira, egy kis undergroundra, meg mondjuk egy jó kis tribute bandára kíváncsi lennék!
Akkor legyen pár ismertebb múltbéli kiadvány.
Rendben. P. Mobil ügyben mit őrzöl a tarsolyban?
Amiért nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségemben állt Schuster Lórántnak segédkezni 2009-ben a „Nagy P.” sorozat összeállításában. Ráadásul nem csak annyi történt, hogy Lóránt többször, több szempontból is kikérte a véleményem, hanem a felhasználásra került konkrét bónusz anyag egy része a személyes archívumomból került ki. Többek között olyasmit is megőriztem, amire már ő sem emlékezett. (mosolyog)
Azóta már sok helyen nyilatkoztam erről, de ma is azt gondolom, hogy a sorozat folytatását megfúró egykori P. Mobil tagok hatalmas öngólt lőttek. Hiszen egy ilyen jellegű sorozat nekik, a mai projektjeiknek is hatalmas reklám lett volna. Ráadásul nagyrészt válogatott, szűrt, „highlight” jellegű demó- és koncertanyagokról van szó, melyek összességében jobbnak mutatták az egykori koncertteljesítményt, mint amilyen egy akkori buli konkrétan volt. Hiszen értelemszerűen a legjobb pillanatokból érdemes lemezt szerkeszteni…
Szintén nagy fegyverténynek könyvelem el, hogy a Pókáék távozása és az RNR Médiás lemezszerződés felbontása után nagyjából másfél éves talpalással ki tudtam járni, hogy a P. Mobilnak legyen egy biztos lemezkiadója. Ez a vitatott „Gyöngyök és disznók”, valamint az egyes egykori tagok eredményes vétója után egyáltalán nem volt olyan magától értetődő dolog, egyszerű menet.
De sikerült, és azóta számos tervezett kiadvány megvalósult. Mindez nagy-nagy elégtétellel tölt el, tudván, hányan akarták ezeket a projekteket elgáncsolni, megakadályozni. A P. Mobilnak még a múltját is eltagadni, a jelenjét meg kicsinálni. (mosolyog)
A nagyon jó visszhangú országos rajongói találkozók is a te nevedhez fűződnek.
Nem teljesen. Sőt! Ez így, ebben a formában nem igaz, nem pontos információ. A találkozó a néhai Szalkai Elemér barátom ötlete volt, amit Tárnoki Ritáék Sakálbeli közönségtalálkozója után ő szépen meg is valósított. Magyarul egy olyan időszakban, amikor a zenekarnak komoly szüksége volt a rajongói kemény mag támogatására, akkor Elemér összehozta a telkén a P. Mobil tagjait és a mobilos „B-közepet”. Ebből aztán egy évente ismétlődő szép hagyomány született.
Elemér váratlan és érthetetlen halála után úgy éreztem, hogy nem szabad veszendőbe hagyni ezt az értékes, évente ismétlődő csapatépítő együttlétet. Így próbaképpen meghirdettem a következőt a P. Mobil régi honlapján, mert úgy érzem, ezt mindenképpen tovább kéne vinni. Lássuk, mit szólnak hozzá a többiek. Már csak Elemér barátunk emlékére való tekintettel is.
Lóránt kezdetben kissé bizonytalannak tűnt, de amikor pár nap alatt száz fölötti komoly jelentkező lett, ráadásul mind kipróbált, „fekete-öves” mobilos arc, akkor a Bajusz ismét vérprofiként reagált. Látván a közönség igényét, gyorsan a kezdeményezés élére állt, majd olyan nagy és különleges bulit rendezett, hogy szegény Elemér boldogan vigyorgott volna örömében. Megint megvalósult egy jó cél. (mosolyog)
Tanulságos volt a Mobil melletti „élet”?
Nagyon. Schuster Lóri egy zseni, ráadásul egy kivételes zseni. Olyan módon, olyan professzionálisan és komplexen rakja össze egy-egy produkció morzsáit, ami hazai szinten talán csak az Omega egyes projektjeinél tapasztalható. Nemcsak, hogy minden apró részletet figyelembe vesz és a kezében tart, hanem évekre előre gondolkodik. De úgy, hogy minden negyedévre jusson valami komoly hírérték, amelyek egymásba épülve folyamatosan fenntartják a potenciális közönség figyelmét.
Minden létező alternatív médiumban meglévő hangsúlyos a P. Mobil jelenlét. Dedikált előadások, érdekes helyszínek, változatos vendégek, hiánypótló kiadványok, tanulságos feldolgozások és bőven száz dal feletti azonnal előadható szerzeményből álló repertoár. Majd ezekről szóló, ezek kapcsán megvalósuló sajtóhírek.
Ez a stratégia képes a magyar rockkal szemben szélsőségesen ellenséges gyarmati média és a legelvetemültebb fesztiválszervező maffiák kártékony hatását ellensúlyozni. Miután az évek alatt megedződve, a hazai rockélet abszurditását feltérképezve magam is hasonló megoldó képletre jutottam, ez a schusteri stratégia nekem nagyon tetszik. Rokonszenves, támogatható. Sőt: támogatandó.
Sokat tanultam a P. Mobilos évek alatt. Ezek egy részét beépítettem a magam tevékenységébe is. Egy másik része, pedig hasznos tanulságként szolgál. Nem bántam meg, hogy nekik is dolgoztam.
Ráadásul a mobilos tevékenységek kapcsán nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg, barátkoztam össze. Olyan az egész stáb és a bandát mindenhova követő rajongói kör, mint egy család. A nagy Magyarország minden területén élnek mobilos barátaim. Bármikor becsöngethetek. Ez is az Omegára, az Omega rendkívüli közönségre emlékeztet. Máshol nem tapasztaltam ilyet, legalábbis nem ebben a léptékben. (mosolyog)
A Mobilban is megfordult a hazai zenészek színe-java egy kis szójátékkal élve. Legutóbb, az őszi-téli klubnapokon pár nóta erejéig még Lugosi Laci is. A Beatrice szintúgy széllel szemben haladt egykor. Voltak ott is bőven betiltott dalok… Nemrég ki lett adva ezekből egy újabb hanghordozó. Erről mesélnél?
A „Betiltott dalok II. - Tudományos Rockizmus” dupla CD története 1981-re nyúlik vissza. Az akkori tűrt, de inkább tiltott műsort sikerült végre közkinccsé tenni. Amikor 1993-ban megjelent a „Betiltott dalok I. - Megkerült hangszalag” az 1979-es műsorral, sokáig reménykedtem, hogy lesz folytatás. Különösen, hogy az 1981-ben született Európa szvitet nagyon sokra tartom. Konkrétan azt az időszakot gondolom a ’Rice egyik művészeti csúcspontjának.
Mivel nekem a ’Rice kalózkoncertek gyerekkoromban megvoltak másolatban, meg még sok más egyéb kiadatlan Beatrice is, türelmetlenül vártam, mikor kerülnek sorra a ’81-es szerzemények is. Nagyon hiányzott, hogy az Európa, valamint a Budapest, a DNS, a Rendes ember és a többi klasszikus végre hivatalosan is megjelenjen. Fontosnak tartottam, hogy ezek ne csak néhányunk, néhány fanatikus gyűjtő öröme legyen, hanem végre közkinccsé tétessenek.
Aztán „a kétezredik év felé” meguntam a várakozást és elkezdtem a véget nem érőnek tűnő körtáncomat a különböző kiadók között. Volt, ahol már a portás kidobott, de olyan is, hogy a politikailag durván elkötelezett vezető vagy tulajdonos tanácsolt el a sunyiba. Viszont nem adtam fel. Van egy olyan buldog természetem, hogy ha valamit, valami témát megfogok a „fogaimmal”, akkor addig nem eresztem, amíg meg nem valósul.
Ez egy tipikusan olyan projekt volt, amit én erőltettem. Gyakorlatilag éveken keresztül szívtam Feró vérét, minden koncert előtt vagy után, hogy ebből az anyagból lemezt kéne csinálni. Nem mondhatnám, hogy lelkes volt az ötlettől. Talán azért, mert rossz emlékeket őriz a kényszerű feloszlás előtti időkből és nem akarta ezeket bolygatni, talán más ok miatt.
Aztán 2006-ban megjelent Feró „Boldog szép napok” című könyve, amiben minden kis történetet egy-egy Beatrice idézet kísér. Nem kis meglepetésemre ezek az idézetek nagyrészt pont azokból a kiadatlan dalokból, dalváltozatokból lettek kiemelve, melyeket magam is favorizáltam. Ezt követően kétszeres energiával pörögtem. Sőt, jobban belegondolva, talán éppen emiatt a könyv miatt vettem magamnak a bátorságot, hogy buliról bulira zaklassam Ferót egy ilyen CD-vel.
Majd 2009 telén végre találkoztam a megfelelőnek tűnő üzletemberrel, akinek megmutattam néhány egyéb, talonban lévő tervemet is. Gyorsan megegyeztünk pár kiadványban, köztük egy bónuszokkal kiegészített Beatrice ’78-’88 dupla CD-ben. Mert akkor még annak a dupla albumnak sem volt CD változata. Természetesen egy full extrás, az anyagot méltóképen bemutató kiadványra tettem ajánlatot, ahol a remaszterizált törzsanyag bőséges extra felvételekkel lett volna felturbózva, főleg a kiadatlan dalokra koncentrálva. Kétféle elv, kétféle terv is volt. A ’88-hoz az 1987-es „a Beatrice újra él” Pecsás buli felvételei illettek volna, míg az újrarögzített ’78 mellett békésen megfért volna egy válogatott ’80-’81-es dalcsokor.
Aztán beindult a hazai viszonyok közt oly jellemző kavarás. Hamarosan kijött ugyan a ’78-’88 dupla CD, de nehogy már könnyebben eladható legyen: egy fia bónusz nélkül. Valamelyik „túlokos” megfúrta az eredeti kiadványtervet. Ráadásul Feróra hivatkozva… Mire a lemez bemutatásra került, már szóba se kerültem. Nyilván másoknak is eszébe jutott, hogy ez a kettős album még nem jelent meg CD-n. Nem is akarok senkit bántani, aki Beatrice CD ügyben kezdeményezett, kezdeményez bármit is. Az Isten áldja meg érte mind a két kezével! De azért nem esett jól.
Öröm lett viszont az ürömben, hogy ennek ellenére sem vetették el az Európás anyagot és ezúttal, második körben egy önálló kiadvány körvonalazódott, mely alapját egy Beatrice könyv képezte volna, benne a ’81-es évvel kiemelten foglalkozó zenekari történettel, valamint a betiltott dalokat egészében feldolgozó részletes dalszövegkönyvvel. A DVD méretű könyv melléklete lett volna a ’81-es turnéprogramot feldolgozó dupla CD.
Ráadásul a borítékolható siker esetén be lett ígérve a folytatás lehetősége. Az 1978-tól kezdődött aranykor további éveinek tematikus bemutatásával, akkori, eredeti felvételeken. Mindegyik rész a ’Rice esetében kiemelten fontos „dumashow”-val: tehát a konferálásokkal és a rendkívül elmés színpadi szerepjátékokkal, gunyoros gegekkel együtt lett előkészítve.
Anélkül, hogy elkezdeném a biliket borogatni, láthatóan nem sok valósult meg a tervekből. Mások hozták meg a döntéseket, amikkel messze nem értettem egyet. Finoman szólva is kiherélték a kiadványt. Számomra ugyan érthetetlen módon, de nyilván mindennek megvan a maga miértje. Utólag visszagondolva kisebb csoda, hogy ebből a korszakból egyáltalán megjelenhetett egy akármilyen kiadvány, egy korabeli dalcsokor.
Ami viszont a legnagyobb, pótolhatatlan veszteség, hogy bár nem kevés győzködéssel sikerült megnyernem az ügynek a Beatrice hőskorszakbeli grafikusát: Bernáth Y Sándort, az illetékesek addig tolták-vonták a nem is tudom mit, hogy Y nem érte meg a projektet. Így a korszakra jellemző, autentikus grafikákat és a Bernáth(y)-féle jellemző betűtípust már örökre nélkülözni fogja a dupla koncertalbum. Még akkor is, ha esetleg később még mód nyílik egy az eredeti koncepcióhoz közelebbi, javított újrakiadásra.
Annyit szerencsére azért még el tudtam érni, hogy a dupla CD-t a nagyszerű Bernáth Y emlékének ajánljuk…
A megjelenést követően sokan értetlenkedtek a track-lista miatt. Főleg az ismétlések, különösen Waszlavik expozéjának sokszoros ismétlése miatt. Mi a megfejtés?
Az alapvető koncepción már 2006 óta dolgoztam, de aztán 2011-ben húztam egy merészet. Mivel úgy gondolom, hogy a kiadvány inkább jobb legyen, mint csak az enyém, így elkértem a Rockmúzeumos Bálint Csaba felvételeit. Majd abban az örömben, hogy ezek egy fokkal jobb állapotú amatőr felvételek, vagy csak kevesebbszer lettek másolva, mint, amik az én birtokomban vannak, gyakorlatilag nulláról újra kezdtem a szerkesztést. Mindezzel együtt nagyjából nettó négy évembe, vagyis ennyi éjszakát felemésztő társadalmi munkámba került befejezni az anyag összeválogatását és összerendezését.
Ezek a viszonylag jobb minőségű felvételek behatárolták a munkát. A dupla lemezen belüli dalismétlések értelemszerűen azért maradtak az anyagban, mert értékes információkat hordozó eltérő változatokról van szó. Nem is értem a netes kérdezők felvetését. Akinek ezt tényleg magyarázni kell, annak kár minden szó.
A hőskorbeli Beatrice minden egyes előadása egy bizonyos gondolatmenetre, asszociációs sorra felfűzött zenés színházi előadás volt, ahol nagyon fontos szerepet játszottak a konferálások. A dalok közötti elmés cirkusz egyenértékű volt a dalokkal. Ezek nélkül bizonyos dalszövegek vagy zenei idézetek sokkal kevésbé érthetőek, mintha csak a számokat vesszük önmagukban. Ezért nem az igazi egyik korábbi Beatrice album sem. Ezért szerettem volna ilyen jellegű sorozatot, ahol nem önmagukban állnak a kevésbé- illetve a jól ismert dalok, hanem inkább úgy, hogy a természetes közegükben, az akkori Beatrice műsorok szerves részeként érvényesülhetnek.
Magyarán minden egyes dalismétlést a dupla koncertalbumra felkerült konkrét koncertek egyedi íve kívánt meg, mert ezek nélkül kevésbé maradt volna érthető, hogy Miklóskáék az adott műsorban honnét hová akarnak kilyukadni.
Waszlavik expozéja pedig rendkívül fontos, kiemelt része volt az akkori Beatrice fellépéseknek. Ugyanis az ezzel induló őrület, mint műsor a műsorban, állandó eleme volt azoknak a ’81-es előadásoknak, melyekben Feróék alaposan kigúnyolták a zenébe kontárkodó illetékes elvtársakat.
Kevesen emlékeznek már rá, így érdemes felidézni, hogy a székfoglaló, illetve az azzal induló rendszeres gegsorozat elsősorban a Pesti Műsorban megjelent 1980-as cikksorozatot pellengérezte ki. Érzékeltetni kellett a cikksorozatra adott ’Ricés válasz szintén sorozat jellegét. Illetve szemléltetni akartam, hogy az akkori rendkívül kreatív Beatrice tagság, hányféle, Hofi zsenialitását idéző szatirikus poént tudott rögtönözni koncertről-koncertre, ugyanabból az alapanyagból.
Kár, hogy a túl szűkre szabott végleges ismertető és a hiányos szövegkönyv nem tud elegendő támpontot adni az archív koncertalbum rendkívül sűrű anyagának befogadásához…
Itt van a mostanában agyon fikázott Omega együttes. Fél évszázad egy jó kis jubileum még nemzetközi viszonylatban is! Konkrétan a 2012-es jubileumi válogatáslemezre kérdeznék rá!
Amikor már közeledett az Omega 50. jubileumi éve, akkor egyre izgatottabb lettem. Vártam, hogy milyen különleges bulik lesznek, milyen ünnepi kiadványok jelennek meg. Aztán, ahogy mondani szoktuk, kinyújtottam a csápokat, hogy begyűjtsem az infókat. És teljesen ledöbbentem. Teljes érdektelenség. Egyetlen kiadó, rádió, vagy tévé sem készült a világon semmivel sem az 50 éves jubileumra, beleértve a közszolgálati adókat is. Akkor megdöbbentem ezen a durva érdektelenségen. Mondjuk most, a felcsúti műbalhé kapcsán feltörő elemi erejű gyűlölködés sok mindent megvilágított.
Konkrétan mire gondolsz? Például mit?
Például azt, hogy egyesek mennyire irigyek az Omega státuszára. Meg azt, hogy a módszerváltás óta tapasztalható szisztematikus árokásás és gyűlöletkeltés huszonvalahány év alatt olyan pusztítást végzett a lelkekben, hogy ez emberek egy rövid politikai hecckampány hatására képesek évtizedes kedvenceik ellen fordulni.
Azt is, hogy a szennymédia bértollnokai, gazdáikkal együtt már attól sem riadnak vissza, hogy a gyakorlatban hungarikumnak számító nemzeti rock legendáinkat is a politikai bolhacirkusz túszaivá tegyék. Ezek a fékevesztett alakok bárminek, bárkinek nekimennek napi vagy percnyi politikai érdekből. Nem ismernek határt: se Istent, se embert, se hazát, se művészt, se tiszteletreméltó teljesítményt. Semmi sem szent.
Jellemző, hogy a külföldi előadások után, a kinti sajtó által agyondicsért zenéről és showról senki nem beszélt, értelmes kritikai vélemény alig hangzott el. De a hangulatkeltés, az ment minden eszközzel. Elég csak arra a hazugságot sugalló fotóra tekinteni, amellyel az amúgy tömegeket mozgató éjszakai sikerkoncert érdektelenségét akarták sugallni, pedig azt a képet még a délutáni sportközvetítésen készítették. Verőfényben, kánikulában, piknikhangulatban, néhány korán érkező sportrajongót mutatva. Hány és hány ilyen volt még a hazug és aljas lejárató-kampányban…
Szóval azoknak, akiknek a dolga lett volna, a fülük botját sem mozgatták. Te viszont elég szép összefogást hoztál össze, viszonylag rövid idő alatt.
Muszáj volt gyorsnak lenni, mert nyakunkon volt a jubileum. Szóval, mikor láttam, hogy ismét az a helyzet, hogy nem érdemes az illetékesekre várni, gyorsan elővettem és leporoltam egy régi tervemet, mely az Antológiás Omega CD kiadásokról lemaradt dalok pótlását tűzte ki célul. Ezt hamar a jubileumhoz igazítottuk, és elindult az alulról szerveződő munka.
Persze előbb még megint futottam pár kört, de mire az Omega neve szóba került, addigra valamiért a szóba jöhető kiadók döntéshozóihoz általában már nem tudtam eljutni. Ha egy bizonyos szintig fel is jutottam, abban sem volt sok köszönet. A leggyengébb, még nyomdafestéket eltűrő kifogások is úgy indultak, hogy „az Omega lefutott, régi dolog”, „az Omegára már senki sem kíváncsi”, „az Omega öreg és eladhatatlan”. Ehhez képest a sportcsarnokokban megtartott Omega 50. országos turné után a fiúk csináltak még egy zsúfolt teltházas Arénát is. Amiből, az érdeklődést tekintve nyugodtan lehetett volna kettő is. Szponzorok és közpénz nélkül… 2012-ben összesen huszonnégy koncertet adtak önerőből. Mások, senkik meg százmilliókat vághattak zsebre, közpénzből.
Így nem volt más választásom, mint körbefutni néhány kisvállalkozót, mikro-vállalatot, más profilban utazó kisebb kiadót, outsidert, a pályára még friss belépőt. Végül meg is egyeztem egy kis cég vezetőjével, aki időközben belépett vagy beolvadt egy másik kis cégbe, hogy aztán bevegyen a buliba egy harmadik, megszűnő kiadóból embereket. Vagy valami ilyesmi. Nem tudtam követni, de nem is érdekelt különösebben. Szerencsére ez a számomra átláthatatlan és zavaros káosznak tűnő eseményfolyam nem hátrálhatta a tervezett Omega CD munkálatait. Különösen, hogy az omegás barátaim, vagyis a rajongói kemény mag tagjai meg egyenesen égtek a tettvágytól.
Az Omega körüli élet minden aktív szereplője azonnal a projekt mellé állt. Így hamar befolyt a munkába Gyémánt Ervin, az Omega-diszkontként is üzemelő Rock Diszkont tulajdonosa, az Omega kiadványainak árusítója; továbbá Balogh Józsi és az általa vezetett Omega Fan Club több tagja; Hegedűs Pisti újságíró, Kovács Laci gyűjtő; valamint Sárkány Gábor grafikus, aki számos nagyszerű Omega CD grafikusaként közismert, és még sokan mások.
Debreczeni Ciki feleségétől, a fotós Szabó J. Judittól elkértük az egyik még publikálatlan archív fényképsorozatát. Szóval, bár én voltam az ötletgazda és sokan az én nevemhez kötik a hiánypótló Omega lemezt, valójában sokan sokféleképpen járultak még hozzá a projekt sikeréhez. Nem szabad hinni az egyszemélyes történeteknek! A valóságban nincsenek szupermenek. (nevet)
Benkő Laci az első óvatos kérdésemtől fogva, a kezdetektől támogatott minket. A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az ő tekintélye kifejezetten sokat nyomott a latban. Egészen konkrétan abban a kisebb csodának is beillő fejleményben, hogy ezúttal egyik felvétel tulajdonosa sem tagadta meg a licencelést. Pedig, a hazai cégek többségéről nyugodtan elmondható, hogy ha az általuk ilyen-olyan okból birtokolt hanganyagok kiadásban nem is jeleskednének, azért a másiknak való betartásban szinte mindegyikük nagymester…
Később, mikor Mecky hírét vette a nyüzsgésnek, nagyon barátságosan állt a jubileumi CD-hez. Emberi módon respektálta a rajongók által kívánt dalok, dalváltozatok kérdéskörét. Pedig az, egy bizonyos nézetből akár az ő kritikáját is jelenthetné. Hiszen az Antológia szerkesztőjeként, az Antológiáról lemaradt felvételeket ő maga hagyta le anno. Persze ez nem ok-okozati kérdés, egyszerűen akkor mást válogatott össze egy adott kereten belül. A rajongó meg azért rajongó, hogy telhetetlen legyen, és mindent akarjon. Ez a dolga. (nevet)
Évtizedes rutinnal a hátam mögött eleve sokkal több dalt adtam le, mint ami felfér egy CD-re. Konkrétan egy öt lemezes CD sorozattal indítottam. Az első nagyobb létszámú tárgyaláson hamar ki is guvadtak a szemek. (nevet) Aztán persze a többiek még ott helyben, egyesült erővel gyorsan meg is kurtították a listámat. „Ez nem kell, mert angol-nyelvű.” „Ez nem kell, mert német-nyelvű.” „Ez nem kell, mert instrumentális.” „Ez nem kell, mert nem ismerik.” „Ez nem kell, mert ismerik.” „Ez nem kell, mert nem kell.” (nevet)
„Ez nem kell, mert túl macerás a licencelése”, „Ez nem kell, mert túl drága a licencelése”, és így tovább. Persze a „végső” track-lista így is bőven kilencven perc felett mozgott, de ezek szerint senki sem adta össze az általam leadott számok hosszait. (mosolyog) Szokás szerint igazam lett, mert menet közben ilyen-olyan okokból további daloktól kellett még megválni. Így végül nagyon jól jött, hogy volt huszon-akárhány percnyi ráhagyás, és legalább egy 74 perces CD-t tisztességesen meg tudtunk tölteni Omega finomságokkal. (mosolyog)
Nem kis feladat lehetett.
Egyszerűen sokadszorra is megtettem azt, amit a felsőbb polcokon lévő illetékes uraknak és elvtársaknak kellett volna. Jelen esetben: illő módon megemlékezni a legnagyobb magyar rock legenda jubileumáról és kultuszápoló ajándékot adni a még köztünk lévő nagyjainknak.
Az volt a cél, hogy a „semmi” helyett legyen inkább „valami”. Sikerült. Ezért nagyon elégedett vagyok. Ezért is válaszoltam örömmel az erre vonatkozó kérdésedre.
Hallani lehetett egy tervezett folytatásról, a Száguldó világ című második részről. Aztán semmi sem történt.
A második, sőt a harmadik rész is össze van rakva. Legalábbis alapvetően kész van. A „Száguldó világ – Kislemezek, ritkaságok II.” évek óta várja a zöld jelzést. Ahogy megannyi más projektem is. De lehet, hogy sosem vált zöldre a lámpa. Marad örökre kéken. Sok szempontból sötét van most a városban.
Hogy ne csak rébuszokban beszéljek. Nekem nincs annyi pénzem, hogy egy ilyen nagyságrendű munkafolyamatot megfinanszírozzak. Akik eddig tették, tehát az általam felhajtott, meggyőzött és a zenekarok menedzsmentjével összehozott külsős cégek képviselői, azok nem csak, hogy nem fizettek a munkáimért, hanem szinte kinyomtak a rendszerből. Megelégedtek az általam és a projekt korábban felsorolt többi szereplője által hozott kapcsolatokkal, az így nyert extra ismeretségi tőkével. A mór mehet… De ehhez egyből azt is hozzá kell tenni, hogy a műfajban alig van már pénz.
A teljes igazsághoz hozzátartozik még, hogy eleve nem kértem pénzt. Sőt! Örültem, mint majom a farkának, hogy végre valaki nem rúg ki csúnya szavak kíséretében, hanem inkább újból megvalósul valami, ami hasznos, szép és jó. Ráadásul az én közreműködésemmel.
Másik oldalról, reálisan tekintve a jubileumi CD mesébe illő megvalósulását: ez egy egyszeri, kivételes helyzet volt. Mert az Omega ment tovább. Mert az Omega egy élő produkció. Még mindig évekre előre szóló tervekkel: új műsorokkal, előadásokkal és kiadványokkal. Ezeket nem szerencsés, sőt nem is lehet keresztezni más dolgokkal. Ha valamelyikük felhív és megtisztel azzal, hogy megossza velem egy-egy tervét, ötletét: nagy-nagy örömmel veszem. Ha valaki az érintettek közül megkérdezi a véleményem, vagy csak meghallgatja az ötletbörzém: szintén örülök. Tehát nyitott vagyok a munkára. És ez nem csak az Omegára érvényes, hanem más zenekarok tagjaira is.
Azt még érdemes megemlíteni, hogy az Omega CD-hez tartozó ismertetőm komoly átdolgozáson esett át. Ami ezúttal, kivételesen nem volt ellenemre. Pontosan azért, hogy passzoljon az Omega konfliktuskerülő, szolid, csendes kommunikációjához, békés távolságtartásához. Már csak ezért, az Omegára jellemző habitus miatt is érthetetlen számomra, hogy egyesek mit meg nem mernek engedni maguknak, hogy mennyire méltatlan az Omega szellemiségéhez a szennymédia által ellenük folytatott ordenáré fikázás, ahogy azt te is említetted.
A CD mellett volt még egy jubileumi Omega LP is. Erről mit kell tudni?
A már említett és az általam igen nagyra becsült Kovács Laci többek között azzal is foglalkozik, hogy hagyományos vinyl, népnyelven „bakelit” LP-ket ad ki. Főleg olyasmiket, amiket annak idején az „átkosban” nem engedélyezett a vörös ködben úszó hatalmi téboly.
Miután őt is hamar bevontam a „Kiabálj, énekelj! – kislemezek, ritkaságok 1967-2006” című Omega CD előkészítő munkálataiba, hamar felvetődött egy Omega LP gondolata is. Ennek kiindulási alapjául Laci végül egy másik régi, talonba tett ötletemet használta fel. Nevezetesen a tervezett, de az elvtársak által elszabotált második angol-nyelvű Omega nagylemez anyagát szerettem volna rekonstruálni. Amolyan történelmi igazságtétel címszó alatt. Vagy rövidebben fogalmazva: csak azért is. (nevet)
A Laci által végül kidolgozott és elkészített „Ten Thousand Paces” LP borítója, plakátmelléklete és tartalma nem feltétlen egyezik meg az én eredeti ideámmal. De tudomásul vettem, hogy az általam tisztelt kollégának más koncepciója van. Különösen, hogy a saját pénzét tette bele a jogdíjakba, a gyártási és nyomdaköltségekbe, hogy ő maga is hozzáadja a magáét az Omega 50. jubileumának méltó, kellő súlyú megünnepléséhez.
Technikailag úgy nézett ki ez a „kettő az egyben” dolog, hogy mivel átfedés van a CD és az LP hanganyagában, így egy szerződéssel, egy ügyintézéssel, egy kalap alatt le lett papírozva a kétféle hanghordozó, mint társ-kiadvány.
A gyűjtők és a rajongói kemény mag szerencsére hamar felszívta az a néhányszáz példányt, ami a szaldóhoz kellett. Így még azt a lelkiismeret furdalást is megspórolhattam magamnak, hogy a nagymértékű Omega tiszteletem okán másokat anyagi veszteségbe hajszoltam volna.
Hasonló örömmel fogadták az igazi rajongók a szintén általad elindított Syrius összes kislemeze CD-t is. Ez is ilyen olajozottan ment?
Azért ennyire nem. Bármekkora, külföldön is elismert prog rock legendának számít a Syrius, azért mégis csak rétegzene maradt. Ellentétben az Omega általános elfogadottságával. A nemzet körében gyakorlatilag mindenütt tisztelik az Omegát, még az olyanok is, akiknek nem a rock az elsődleges műfajuk. Ezért is volt kontraproduktív, és ezért is fog még csúnyán visszaütni az ellenük folytatott hecckampány…
De visszatérve a Syriusra. Azon a bizonyos 2009-es megbeszélésen sok egyéb mellett négy fő: prioritást élvező kiadvány életre hívásáról köttetett egyesség. Az Omega és a Beatrice ritkaságokból álló lemezekről már volt szó. A Syrius kislemez-gyűjtemény is megvalósult. Viszont az extra ritkaságokkal megpakolt Edda Művek összes kislemeze CD-hez sajnos már hozzá sem szagoltunk. Elfogyott a lendület, egyes kapcsolatok megromlottak…
A „Fáradt a Nap - A Syrius összes kislemezfelvétele és egyéb ritkaságok 1967-1977” című gyűjteményről azt kell tudni, hogy az állami hanglemezgyártó cég nagyon csúnyán elbánt ezzel az együttessel is. Itt nem csak a legendás prog rock évek, a „nagy” Syrius, a második korszak közismert kivéreztetéséről van szó, hanem már az első, a beatkorszak is kényszerpályán kellett fusson. Ahogy a harmadik korszak, a funkysabb, jazzesebb, poposabb felállások is csak takaréklángon üzemelhettek, a háttérben. Az Erdős-Bors tandem nem akart ütőképes konkurenciát az általuk futatott előadóknak…
Szóval van egy többszörösen derékba tört, torz Syrius karrier. Van pár fennmaradt felvétel. És van egy jogutód, a Hungaroton, amelyik a magyarországi CD gyártás beindulása után még 25 évvel sem érezte feladatának, hogy a Syrius együttes általa birtokolt csekélyszámú hangfelvételét elérhetővé tegye CD-n. Szerencsére a licenceléstől ez alkalommal sem zárkóztak el. Így mód nyílt egy kis példányszámú CD külsős legyártására és terjesztésére.
Az ismertetőmet ezúttal alig húzták meg. Bár ebben biztosan nagy szerepe volt annak is, hogy Ráduly Misi mellém állt, és nemcsak elfogadta, hanem általánosan elfogadtatta, hogy az általam összeszedett és leellenőrzött információ nagyon hasonlít a korabeli történésekre. Pontos egyezést nem mondok, mert nem mondhatok; hiszen bizonyos dolgokra már senki sem emlékszik, illetve rosszabb esetekben, például bizonyos legendáriumokra mára már többféle módon emlékeznek a szemtanúk.
Kivételesen a track-lista is egy az egyben megmaradt. E témában viszont szükség volt egy kis extra szerkesztésre. Mert kislemeze, illetve válogatáslemezen szereplő dala csak az első és a harmadik korszak felállásainak lehetett. Viszont semmiképp sem akartam lehagyni a korongról a „nagy” Syriust. Így ismét felkértem Bálint Csabát, hogy adjon elő az általa gondozott Rockmúzeum bootleg és demó-gyűjteményből valami nagyon jó minőségű, a hivatalos stúdiófelvételek mellé tehető demót. Megtette, olyan jó dolgot adott, hogy össznépileg mindenkinek leesett az álla. (nevet)
A Magas fák között 1973-as, rendkívül jó minőségű, élvezetes demója mellé még rekonstruáltuk azt a promóciós kislemezanyagot, ami az Ördög álarcosbálja ausztrál kiadásának rádiós kampányához készült. Magyarán a híres nagylemez két kompozíciójának rövidített változatát, radio edit-jét adtuk még hozzá a Syrius együttes magyarországi válogatás- és kislemez-terméshez.
A Syrius aktív éveit átfogó CD-sített dalterméshez tehát egy részletes és alapos ismertető társul, mely egy rendkívül ízléses digipak csomagolásban került a gyűjtők és a valódi rajongók polcaira. Aki vette a fáradtságot, valamint áldozott rá egy kis pénzt, az a Syriushoz méltó tálalásban idézheti fel a beat, a progresszív rock és a populáris rock jazz egyik legfontosabb hazai legendájának pályafutását. A „maj’ letőcsük” mentalitás nem kompatibilis ezzel a szintű igényességgel.
Ezért sem járt munkabér?
Nem. De mint már mondtam, egy percig sem volt szó arról, hogy fizetést vagy részesedést kapok. Nem mondom, furcsa érzés volt, hogy a napjainkban, amikor szinte mindenki abban gondolkodik, hogy ipari mértékben másolja a zenét, tehát nem egy nagy biznisz a dolog, mégis: egy-egy ilyen projekt kapcsán szinte minden dolgos kéz kapott egy kevéske munkabért, én meg nem.
Félreértés ne essék! Nem sajnálom a szakemberek, a grafikusok, a hangmérnökök, a promóterek és a többiek fizetését. Sőt, azt gondolom, hogy céges és társadalmi szinten is sokkal nagyobb megbecsülést, anyagi megbecsülést kell, kellene élvezniük. Ilyen olvasatból örömteli esemény, hogy ha áttételesen is, de egy-egy kis munkán keresztül egy-egy pici összeget én is rakhattam a zsebükbe. Ellentétben a zenei struktúrán csak élősködő letöltő királyokkal.
Ha úgy vesszük, akkor az elmúlt nagyjából húsz évben, a velem időlegesen együttműködő ilyen-olyan cégek nagy szívességet tettek, hogy megvalósították az álmaim egy részét. Nyílván e közben egyikük sem volt a zsebe vagy az érdekei ellensége. Egyik-másik lehetett volna kedvesebb is, főleg ha már kis üzleteket és nagy embereket vittem a helyükbe. De nem erről szól a rock and roll. Nekem biztosan nem. Ha a pénz lenne életem fő motivációja, akkor mással foglalkoznék. Olyasmivel, amivel tizedennyi energiával, sokkal többet kereshetnék.
A jó kedvem már csak azért is tartós, mert ha végre túllépünk a „mocskos anyagiakon” (nevet), akkor nem kis elégtétel nekem, hogy ezek és más lemezek, valamint rendezvények: koncertek és klubok megvalósultak.
Akkor, amikor akár a baráti körömből, akár a rokonságomból, akár a nagypofájú megmondó-emberektől, akár az egy-egy poszton döntéshozó vezető beosztású arcoktól éveken át azt hallgattam, hogy ez és ezt nem lehet megcsinálni. Akkor, amikor arról beszéltek, hogy ennek vagy annak az együttesnek lehetetlen bizonyos felvételeit kiadni. Akkor, amikor egyes ügyek kapcsán, heteken vagy hónapokon át azt hallgattam, hogy hülye vagyok, meg fantaszta, meg úgysem sikerülhet…
Most meg ott sorakoznak a boltok polcain azok a bizonyos kiadványok, és teli van a fotóalbumom csodálatos esték csodálatos műsorának emlékezetes pillanataival. (mosolyog)
Hírek
