"Szerencsére minden aktív magyar zenei értéket..." – Interjú Jozé-val 2015. – V. rész
Bese Jozefák László. Mindenki csak Jozé néven ismeri. Számos publikációja jelent meg rock vonalon, egyebek mellett a Rockinform, a Civil Rádió és az ePresso volt munkatársa. Szabadúszóként jelenleg is több zenei médium külsős szerzője. A Pompeii Records nevű zenei gyűjtemény atyja, az Anti-Drog és a Leukémia jótékonysági fesztiválok főszervezője, magyarországi Pink Floyd klub elnöke, néhány tucat hazai zenei produkció ötletgazdája és szervezője, továbbá jó néhány patinás múltú zenekar amolyan mindenese, láthatatlan szürke eminenciása!
V. rész - „Hát ilyenek is voltunk. Persze szigorúan a divat, a konzumlét és az uniformizálás ellen küzdve…”
Webmester is vagy úgy tudom! A Mobil régi honlapját is Te gondoztad. Most min ügyködsz? Rendszeresen posztolsz a Trottel készülő új honlapjával kapcsolatban. Gondolom, van bőven más is.
Hát, hogy őszinte legyek: ez lesz a másik szegmens, amit erőteljesen le fogok építeni az életemben. Sőt, már el is kezdtem a leállást. Ugyanis az egy dolog, hogy rengeteg zenekarnak készítettem honlapot. Van, akinek megrendelésre. Van, akinek ajándékba. Olyan is bőven akad, akinek magánszorgalomból. Aztán az vagy maradt rajongói honlap, vagy örültek neki és előléptették hivatalossá.
Ezekkel volt a legkevesebb gond. Mert, gondolva a holnapra, bővíthetőre terveztem, strukturáltan programoztam. Civilben, -mert ugye hiába a sok zenével kapcsolatos társadalmi munka, nekem sem adnak ingyen kenyeret a boltban,- szóval civilben néha rendszer- és hálózattervezőként is szoktam tevékenykedni, így nem okozott gondot a dolog. Akár évekre előre is lehet tervezni.
Amivel viszont sokkal inkább meggyűlt a bajom, az a másoktól megörökölt honlapok, portálok, fórumok üzemeltetése, frissítése, sőt, életben tartása volt. Egyes honlapok már a fogantatásuktól fogva, tehát az első bétájuktól kezdve rosszul voltak felépítve. Ha volt egyáltalán bétájuk, és nem csak úgy direktben ki lettek csapva a netre: ahogy esik, úgy puffan alapon. Másokat az idő, a technológiai fejlődés, az informatikai környezet tett elavulttá. Én meg ugye a nyakamba vettem állandóra vagy két tucat előadót, még vagy másfél tucatnyit néha-néhára. Majd ennek folyamodványaként éveken át napi sok órában vacakoltam a mások által jól-rosszul felépített, elavult honlapok farigcsálásával. Nagyrészt persze ingyen. Magyar ember a zene mellett honlapért, honlap frissítésért vagy számítógép-javításért se nagyon fizet. Az ugye „nem munka…”
Ennél is rosszabb volt, hogy az informatikai tudatlanságukkal ráadásul még büszkélkedni is képes emberek, akik egyébként lehetnek jó előadók, tehetséges szervezők, ügyes zenészek, fel sem fogták, mit küzdöttem azért, hogy egy-egy elavult motorral, vagy csak simán keretrendszer nélküli, szimpla HTML kóddal rendelkező régi honlapot, -mely mondjuk a tárhely gyökérkönyvtárba ömlesztett ezernyi fájlból épült fel,- napi szinten frissítsek, bővítsek.
Már régen sokkal több volt a nyűg az ilyesmivel, mint öröm vagy haszon. Lépni kellett. Így most vagy rákényszerülnek a zenész komák, hogy beruházzanak egy nulláról megírt, személyre szabott, rendes portálmotorba, vagy használhatnak egy sablont, amit szépen megtanulnak kezelni, vagy megfizetnek valakit erre a köreikben mélyen lenézett, informatikai posztra is. Esetleg továbbra is tesznek rá, és belefulladnak a gagyiba, vagy megszűnik a honlap.
Tényleg mind ilyen volt? Hány százalékban találkoztál ezzel a hozzáállással?
95%-ban. Egy olyan ország lakosságáról beszélünk, amelynek jelentős része még büszke is arra, hogy köszönőviszonyban sincs a matematikával. Olyan emberekről van szó, akiknek nem csak, hogy fogalmuk sincs, hogy hogy működik a számítógép, hogy mi történik a dobozon belül, de még az olyan alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában például, hogy mi az adat, vagy mi az információ. Illetve, hogy a kettő között mi az összefüggés. Most mondd meg, hogyan, mi módon tudnék rávenni egy az informatikában teljesen képzetlen, amúgy más oldalról meg tehetséges, tekintélyes zenészt, hogy lépjen, változtasson, ha ahhoz van szokva, hogy „jó az úgy”? Jó az úgy, mert a szomszéd Pistike azt mondta. Az a szomszéd Pistike, aki „ért hozzá”, mert már a múltkor is olyan ügyesen felrakta a crackelt játékot, meg olyan szépen letöltötte ingyen, okosba’ az agyontömörített kalózfilmet. Kár a gőzért. (legyint)
De ha úgyis ezzel foglalkoztál, miért nem oldottad meg te magad az elavult honlap lecserélését? Egy újra, jobbra.
Mert az adott zenekari információ nagyságától függően minden egyes előadóhoz legalább néhány teljes nap, illetve néhány hét szabadidő szükségeltetett volna. Ennyi sosem állt rendelkezésemre. Ne feledjük, súlyos életművel és változatos történettel rendelkező rocklegendákról van szó, nem pedig egy tegnap alakult négytagú, álalternatív zenekarocska ötszámos EP-jéről, és három perc alatt összeütött pofalapjáról, ahol annyi a feladtat, hogy az évi tizenenegy klubkoncertől és évi kilenc kisszínpados, matiné jellegű fesztiválfellépésről kell hírt adni. Nagyon nem mindegy a lépték.
A magyar rockélet valódi krémjéhez méltó módon, tisztességesen elvégzett munkához, zenekaronként egy-egy, minden platformon jó működő új, modern portál nulláról történő beüzemeléséhez, valamint a karrierek kellő mélységű feldolgozásához: ehhez a szinthez minimum néhány hónapig főállásban kellett volna programoznom, illetve tengernyi adatot feltöltenem. Más kérdés, hogy egyiküknek sem jutott eszébe, hogy megdobjon egy kisebb összeggel, mondjuk hogy: nesze te hülye, eddig ingyen csináltad, tessék itt van pár heti ellátmány, kajára, rezsire, most ne loholj a megélhetés után, hanem oldd meg.
De végeztem az informatikával. Elég volt. Mostantól fogva, kevéske szabadidőmben, csak és kizárólag azt csinálom, és szigorúan csak hobbiként, amihez kedvem van. Így a számítógépes tevékenység ismét kikapcsolódás és szórakozás lesz. Nem kényszer, nem munka, nem kényszermunka.
Mondasz ilyet, amihez van kedved?
Persze. Mostanában, ráztam, pontosabban rázattam gatyába Balázs Fecó honlapján a diszkográfiát. Képzeld el a következő szürreális szituációt!
Van egy multicég, amelyik egy időben Fecó kiadója is volt. Ennek valamelyik okos és bölcs fejese gondolt egy nagyot, és egyik napról a másikra, csak úgy elvetette az addigi weboldalt domain-nevestől, mindenestől. Attól az embertől, aki amúgy évekig kezelte Fecó honlapját. Majd nemsokára készült egy informatikus cég által egy új, csili-vili weboldal, amelyik ugyan szakmailag hét nyelven énekel, de valamiért, ki tudja miért, -ál-naiv költői kérdés volt,- csak azokat a lemezeket tüntette fel, amelyeket az adott multicég adott ki. (grimasz)
Mindezt nem egy egynyári, televízión kikutatott tehetségecskével, hanem egy negyvenöt éves karrierrel, valamint az ahhoz tartozó bőséges életművel rendelkező szerzővel tették meg. Valakik ezt az ügymenetet gondolták szépnek és jónak. És nem csak Fecó járt így, hanem például Deák Bill Gyula is. Miután persze az adott multicég szerződést bontott, utána meg az egykori webmester nem győzött ismét mindent visszapótolni. Szép új világ…
Szóval nem tudtam elnézni ezt a furcsa, féloldalas Fecó diszkográfiát. Különösen, hogy az idő előrehaladtával már az időközben megszűnt, a bizonyos multicég által megszüntetett termékeket reklámozta a weblap, az új Balázs Fecó oldal, halott linkekkel. Így egyszer megemlítettem Fecónak, hogy ideje volna felfrissíteni, javítani, bővíteni a weboldalát. Legyen naprakész és méltó a munkásságához. Ő megadta az azt kezelő informatikai cégnek az elérhetőségét, én meg nekifogtam és beszkenneltem szép sorban az összes hiányzó lemezborítót: Neoton, Taurus, Korál, Sexit, szólók, közreműködések, beleértve a kislemezeket és a promóciós kiadványokat is. Lekörmöltem a track-listákat és elküldtem emailben. Ezek szép lassan felkerültek, illetve jelenleg is kerülnek fel a honlapra. Közben megérkeztek a friss kiadványok, azokat is mind elküldtem. És egyre nagyobb örömmel tekintek arra, ami a weboldalról visszaköszön. Arra, aminek már a kezdetektől fogva ott kellett volna lennie.
Az ilyesmiket azért még mindig becsületbeli ügynek érzem. Rakjuk már végre tisztába a dolgokat!
De például hónapok óta szívom Égerházi Attila vérét is, hogy bővítse, egészítse ki a Djabe honlapján a korai korszak lemeztermését. (nevet)
Mi a helyzet akkor a Trottellel? Azt azért csinálgatod, nem?
Ifjúkoromtól fogva Trottel rajongó vagyok. Aztán úgy hozta az élet, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben komolyabban is összebarátkoztunk Rupaszov Tamással. Nagyon nagyra tartom a munkásságát. Mert nem elég, hogy időről-időre rendkívül érdekes zenéket hoz össze az aktuális formációival, de e mellett még bandák sokaságának adott lehetőséget a bemutatkozásra, az első hanghordozóikra, karrierjük beindítására. Rupaszov rendkívül jó érzékkel ismeri fel az aktuális folyamatokat, és nem késik el az arra adandó reakciókkal sem. Aktív életet él, mely művészileg gyümölcsöző. Nem csak a saját zenekara számára, hanem mások, más formációk, előadók, tehetségek számára is az.
Kettőnk találkozásából természetesen a zene nem maradhatott ki. Ezért egy ideje már abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy időről-időre segítségére lehetek kisebb-nagyobb dolgokban. Ez jó.
A Trottel jó. A Trottel Records is jó. A Trottel értékmentő kultúrmissziója példaértékű. Az ilyen jellegű tiszta, underground produkciók és kiadók minden tiszta eszközzel támogatandók. Részemről legalább is mindenképpen. Ezért aztán minden létező fórumon hangot adok annak a véleményemnek, így most nálad is, hogy tessék végre odaadni a Kossuth-díjat Rupaszovnak! Tamásnak már húsz évvel ezelőtt is alapból kijárt volna a legmagasabb állami kitűntetés. De azóta is, folyamatosan hasznosan tevékenykedik, azóta sem vált arra méltatlanná. Ellentétben másokkal.
Jelenleg éppen az új Trottel portál belakása van folyamatban. Beüzemeltünk egy sokfunkciós dinamikus sablont. Ezt nyilván lehetne még plusz funkciókkal kiegészíteni, meg csinosítgatni, de ez kevésbé érdekel. Ami motivál: az a rendkívül sok adat átlátható és kezelhető struktúrában való elrendezése. Ezeknek nem csak a mennyisége döbbenetes, hanem maga az adatok előásása sem egyszerű mutatvány. Harmincévnyi, hiányosan dokumentált underground tevékenység, legendárium restaurálása szükségeltetik hozzá.
Mitől ennyire különleges a Trottel?
Van ugye az anyazenekar, amely időről-időre más és más. A Trottel, mint együttes, felállásában, stílusában és megnevezésében is amőbaszerűen változik. Der Trottel, Die Trottel, Trottel, Troxx, Trottel Monodream, Trottel Stereodream Experience, Trottel Stereodream Workshop, és így tovább. 1982-ben a Rottens amolyan utódzenekaraként, tehát punkként indult. Volt egy kis közjáték, ekkor Rupaszovék, a Marina Revue-vel gyorsan meghonosították a hardcore műfajt. Majd jött az első külföldi Trottel turné, az első külföldi nagylemez és beindult, az azóta is tartó, folyamatos utazás.
Utazás a térben, de utazás a különböző zenei stílusok között is, hiszen a progresszív rocktól az elektronikáig, a különböző népzenei elemektől a legkülönfélébb pszichedelikus műfajokig már mindent beolvasztottak az egyre egyedibbé váló, mégis állandóan változó stílusukba. Voltak például már dob nélküli felállásban „Troxx”, ahol a két gitár és a két basszusgitár együttes ritmizálása adta az alapritmust, miközben trombita, ének és buborékfújó, igen jól értetted (nevet), buborékfújó szólisták szórakoztatták a közönséget. De voltak már duóban, dob+basszus+elektronika formációban, Rupasoff néven, kvázi-Trottelként is koncertkörúton.
Egy ilyen szerteágazó hatalmas életművet, ennyi korszakot, ennyi volt és jelenlegi tagot, -lásd a már említett korábbi P. Mobil honlapot is,- komoly kihívás értelmes módon megjeleníteni. E mellé a szerteágazó Trottel életút mellé ott van még a jelenlegi side-projekt: a folk punkban utazó PaprikaPaprika formáció is.
De még a két zenekar is eltörpül a Trottel Records által kiadott érdekes zenék mennyiségéhez képest. És akkor még nem beszéltünk a főleg zenés gyermekprogramokról szóló Zenélő Tanyáról; az anti-megasztárnak is csúfolt FolkBeats népzenei tehetségkutatóról és lemezsorozatról; vagy a Mű-Hely csapatával közös, különleges improvizációs estekről. Szóval ez a feladat inspirál. Rupaszovnak meg tessék már végre odaadni a rég megérdemelt Kossuth-díjat! (nevet)
Mondasz pár zenekart, amelyiket a Trottel Records fedezett fel, adott ki?
Nehéz kérdés. Mert nehéz párra szűkíteni. (nevet) De legyen akkor úgy, hogy néhány banda, akiket a Trottel fedezett fel, adott ki vagy gondozott, akiket magam is szeretek hallgatni: Leukémia, Slogan, CPg, Persona Non Grata, Dawncore, Hypernomad Live Essence, Sandwich, Unfit Ass, Másfél, Kárpát Möbius, ilyesmik.
Nemrégiben jelent meg egy Trottel DVD is, az is Te nevedhez fűződik?
Részben. Az ötlet az enyém volt. A noszogatás is. (nevet) Végül az ügyintézés egy része is. Tudni kell, hogy Rupaszov, bár rengeteg jó élő anyagot adott ki másoknak, a Trottel esetében ódzkodik a koncert-kiadványoktól. Viszont volt az önmagában is zseniális Embryo album remekül sikerült bemutatója az Ozric Tentacles előtt, amiről ráadásul kiváló tévé-felvétel is készült. Az akkori banda csúcsformában játszott, ami nem azt jelenti, hogy hibátlanul, hanem azt, hogy hitelesen. Rendkívül jól közvetítették az Embryo hangulatát, üzenetét. Szóval bűn lett volna veszni hagyni egy ilyen alapanyagot.
Persze nem is kellett olyan sokat rágnom Tamás fülét, mert az ő érdeklődését is felkeltette az ötlet, amit végül, -egy itthon kevésbé ismert, undergroud, kísérleti bandához képest- különleges, grandiózus módon valósítottunk meg. A Trottel Stereodream Experience első koncertkiadványa: a „Psychedelic Sound Exploration - The Embryo Live”, 2012-ben a Rockinform DVD-mellékleteként jelent meg.
Általában más zenekarok esetében egy ilyen megoldás csúnya bukta lenne, mert a remitenda után nyakukon maradó, itthon már eladhatatlan lemezmennyiséget kenhetnék a hajukra. De a Trottel külföldi előadásain messze nagyobb a nyitottság, és a vásárlóerő is, mint itthon. Általában elmondható, hogy Európa szerte az idegen ajkú népek, a nekik tetsző zenekarokat jobban akarják és tudják támogatni, mint ami mostanában itthon tapasztalható. Így a külföldi Trottel turnékon a maradék DVD is szépen lassan el tud majd csöpögni.
Ekkora a különbség?
Sokszor mosolygok magamban a zenész cimborák külföldi karrieres sztorijait hallgatva. Elővezetik a nagy külföldi befutást. Miszerint volt pár koncert. Fesztiválok, klubok, kocsmák, falunapok. Némelyik még az egykori kinti haknizást is hatalmas turnénak fogja fel. Nyertek egy ilyen-olyan fesztiválon, aminek a jelentőssége nagyjából az Eurovíziós dalfesztivál jelentősségével ér fel, tehát a semmivel. Ehhez képest a Trottel különböző inkarnációi felszántották a kontinenst, és mostanában már a PaprikaPaprika is belehúzott.
Szóval Rupaszovék az elmúlt 25-30 évben körülbelül 30 ország 300 városában léptek fel. Van, ahol tízszer. De van, ahol tizenötször is. Ha felcsapnánk a Trottel turné-naptárát, mondjuk a ’90-es évek egy tetszőleges hónapjában, akkor azzal szembesülhetnénk, hogy több helyen léptek fel, mint sok-sok külföldön „befutott” sztárunk. Együttvéve. (nevet) Kézzel fogható bizonyítéka a nemzetközi sikernek és érdeklődésnek, hogy a Trottelnek már az előző rendszer regnálása alatt is készültek külföldön illegális, a koncertjeiket jól-rosszul megörökítő kalózlemezei, kalózkazettái. Ezt az Omegán és az LGT-n kívül talán még a Solaris mondhatja el magáról. Mégis, míg mások hősködnek, Tamás csendben teszi a dolgát az aktuális formációival.
Visszatérve még egy kicsit a DVD-re, a tényleg nagyon jó anyag megörökítése mellett, azon túl, engem pluszban még az is motivált, hogy ha már egyszer sikeresen beajánlottam Pusit a bandába, és ilyen erős közös szerzeményeket alkottak, akkor legyen már róla is egy hivatalos, profi DVD-felvétel.
Pusiról mit érdemes tudni?
Pusit, vagyis Puskás Istvánt még a Pink Floyd klub kapcsán ismertem meg. Gitáros, billentyűs, zeneszerző, zenetanár, egy kivételes tehetség. Ráadásul slide-gitározik is. De nem akárhogy. Döbbenetes módon. Simán világszínvonal. Hamar kiderült, hogy zeneileg nagyrészt egy húron pendülünk. Ő is Trottel rajongó, én is. Ő is szereti a Pink Floydot, én is. Meg az összes többi hasonló. Nyilván más a sorrend, meg a hangsúlyok is máshol vannak, de azért biztos érthető a metszet.
Szóval hamar kiderült, hogy Pusi nemcsak hangszeresen penge, hanem agyban is nagyon rendben van, ami elengedhetetlen a progresszív zenéhez. Később úgy hozta az élet, hogy előbb, 2005 környékén Füxi keresett meg azzal, hogy ajánljak a HitRock Pink Floyd Tribute Band-be második gitárost. Majd a Trottel kettővel ezelőtti formációjának szétesése után, nagyjából 2009 körül kérdezte tőlem Rupa, hogy tudnék-e egy jó zenésztársat ajánlani? Tudtam.
Várható valami hasonló megmozdulás a közeljövőben?
Igen, ráadásul ennek többfajta folytatása. Mostanában kétféle ötlettel is előálltam. Az egyik az Embryo koncert, CD formában való megjelentetése. Biztosan sokan hallgatnák örömmel a kocsiban vagy az otthoni Hi-Fiben is. Eredetiben, jó minőségben. A másik pedig az új felállás, 2013-as tévés, bemutatkozó koncertfelvételének szintén DVD formában való piacra dobása. Valamint a ’94-es Archív kazetta CD-sítése és még egy rakat kiadvány. Tamás, ha ezt olvassa, itt biztosan a fejéhez kap majd. (nevet)
Mi a helyzet a Rockinformmal?
Rockinform ügyben nem tudom lesz-e még valamikor aktivitás. Remélem igen. Éveken keresztül írtam a lapba. Külsősként kezdtem, aztán szép lassan stábtag lettem. Horváth „Rockbázis” Peti annyira elégedett volt a munkámmal, hogy előléptetett rovatvezetővé. Ez azért is volt nagy megtiszteltetés, mert a Rockinformban gyakorlatilag cenzúra nélkül dolgozhattam, szabadon publikálhattam. Nem egy kötelezően elvállalt és elvégzett feladat utáni koncként, hanem a saját témáim kidolgozottsága alapján kaphattam nagyobb teret a lapban. Azt hiszem sehol máshol a magyarországi nyomtatott sajtóban nem lett volna arra lehetőség, hogy többoldalas ismertetőt tehessek közzé, mondjuk a szeretett hazánkban kevésbé ismert Yardbirds-Renaissance családfa bandáinak negyven-akárhány éves munkásságáról.
Úgy érzem, hogy mikor Bölcskey Mike átvette a lapot, egy felfelé ívelő korszak következett. Örömmel segítettem neki apróságokban. Az írás mellett kisebb reklámokat intéztem, kuponprogramokat szerveztem. A Rockinform mellékletekbe, a különszámokba is bedolgozhattam. Jó volt. Hiányzik.
Azt már senki halandó nem veheti el tőlem, hogy a Fekete Bárányokról szóló Rockinform Special-nek én írhattam meg a vezércikkét. Ráadásul a különszámok főszerkesztőjének, Hegedűs Pistinek a felkérésére. Sosem hittem volna, hogy egyszer még ilyen megtiszteltetésben lesz részem. (mosolyog)
Az előbb az elsőként említetted a Leukémiát. Velük is dolgoztál már. Nekik is készítettél honlapot.
A Leukémia sztori nagyon érdekesen indult. Ugyanis amikor 1991-ben megjelent a „Kívül” című harmadik kazettájuk, akkor nagyon rákattantam a Leukémia művészetére. Miután úgy éreztem, hogy azzal az anyaggal szintet ugrottak és felsőbb osztályba léptek, felkerestem őket egy próbájukon, hogy interjút készítsek velük.
Az első, hosszúra nyúlt beszélgetés annyira jól sikerült, illetve olyan jó volt a próba légköre, hogy gyakorlatilag évekre ott ragadtam a próbateremben. Onnantól szinte minden próbájukra ellátogattam, ahogy természetesen a számomra elérhető közelségben tartott Leukémia koncerteken is mindig jelen voltam.
A rajongáson túl, a magam szerény lehetőségeihez mérten igyekeztem a segítségükre lenni. Olyasmikre kell gondolni, hogy beajánlottam őket más fanzine-ek szerkesztőinek, vagy leadtam a zenéjüket az iskolarádióban. Néha segítettem nekik lecuccolni, az akkoriban szinte második otthonomként funkcionáló Fekete Lyukba is. Persze azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy ha már lejutottam, mondjuk egy erősítővel, akkor már ott is maradok. (mosolyog) Persze a jó cél érdekében, hiszen szerettem volna minden este a Lyukban tartózkodni, de kölyökként nem volt annyi pénzem, hogy minden alkalomra megváltsam a belépőt. Kérni meg szégyelltem. (nevet) Továbbá ilyen-olyan kapcsolatokon keresztül hoztam nekik egy-két kisebb bulit. Például az egyik gyerekkori barátom gimnáziumába, ilyesmik.
Sokakat meglepett már, de tény, hogy az egész eddigi zenei ténykedésem egyik legnagyobb fegyvertényének azt tartom, hogy közbenjárásomra valósult meg az első közös Leukémia - Slogan koncert 1992. november 13-án, ráadásul az „Art of Ego” kazetta bemutatójának napján a SunClubban. (mosolyog)
A Slogan részéről persze csak annyi volt, hogy beugrottam egy percre az egyik bulijuk előtt az öltözőjükbe és megkérdeztem Wallachy Attilát, hogy jöhet-e a Leukémia? Persze - hangzott a válasz. (nevet) Ellenben a ’kémiát, különösen Dávidot sokáig kellett győzködni, hogy ne hülyéskedjenek már, hogy ezek a Slogan srácok ugyan metálosok, de attól még jó arcok. (nevet) Meg, hogy a Slogan hasonlóan progresszív, komplex, értelmes, komoly zene, mint amiben ők utaznak. A Slogan művészete zeneileg pont olyan felfogásban fogant, mint ahová ők jutottak akkoriban. Meg, hogy a Slogan együttesnek a közönsége sem dzsunga. (nevet)
Mondjuk Dávidban mindig is volt egy ilyen okoskodásra hajlamos, túlgondolkozós hozzáállás. Nem sokkal később, például beszólt valahol a dirty rockból akkoriban éppen bekeményítő Szaszáéknak, a Sex Action-ből sima Action-né lett bandának. Kapott is gyorsan Ganxsta Zolee-éktól egy olyan kedves kis dalocskát, amit egyhamar biztosan nem tett zsebre. (nevet) De Döglégyék sem ástak le a dolgok mélyére, mert a Kartel „Mr. Hardcore” című opusának a szövegében a legtöbb fricskát nem Dávid, hanem Gulyás Laci, a Leukémia szövegírója és korábbi énekese kapja, a „Közel a fejhajlító-géphez” album dalcímei, szövegei kapcsán. Pedig Laci akkor már nem is volt a zenekar tagja. Ilyen az élet… (nevet)
Most, jobban belegondolva, Dávid miatt nem vállaltam el a Leukémiában az ideiglenes énekes-pótlást sem. Történt, hogy valamikor, a Gulyás és Holdampf közötti időszakban, vagyis amikor épp énekeshiány lépett fel, valamelyikük, talán Füleki, szólt, hogy ha már úgyis kívülről tudom az egész műsort, akkor ugorjak el a színpadra és üvöltsem már el a következő koncertjükön, a Lyukban a dalszövegeket. Elsőre jó ötletnek tűnt. Főleg, hogy abban a légkörben, olyan aktív és jó közönség előtt szinte mindegy volt ki „énekli” a Hidakat vagy az Olvadást. (nevet)
Aztán beindult bennem a mű-para. Az a Dávid-oltotta mű-kisebbségi érzés, hogy nekem nincs a hardcore-hoz „kötelező” Converse cipőm, meg más egyéb, a hardcore punkhoz „elengedhetetlen” kellékem sem. (nevet) Sőt, örülhetek, hogy a felerészt punkokból álló közönségük elviseli a fazonom, és nem kötnek belém. Mert van pofám a köreikben rendszeresen megjelenni a „már rég lejárt” agyonszegecselt bőrkabátomban és a „ciki, rockeres” magas szárú fehér Puma Universalban. (nevet) Hát ilyenek is voltunk. Persze szigorúan a divat, a konzumlét és az uniformizálás ellen küzdve… (nevet)
Aztán egy időre eltűntél a képből, viszont tíz év múlva a Reunion koncertet te örökítetted meg.
Igen. Volt egy hamvába holt együttműködési próbálkozás, ami után lett pár év mosolyszünet. Mondjuk időközben ők is felfüggesztették, szüneteltették a működésüket.
Szóval az történt, hogy valamikor ’94 végén, vagy ’95 elején ismét szétesett az akkoriban újraformálódott zenekarom legénysége és ott álltam egyedül egy dupla albumnyi prog-rockopera, vagy valami hasonló nagyobb szabású dolog szövegkönyvével. Akkor sem apróztam el. (nevet) Mondjuk, aki nem akar sas lenni, abból nem lesz szúnyog sem…
Szóval épp a KöKin vártam az egyik, zene köré szerveződött társaság tagjaira, gondolom valami koncertre indultunk volna. Én érkeztem elsőként. Leültem egy padra, lógattam az orrom, kezemben a feledésre ítéltetett anyag szövegeivel. Ekkor valahonnét előkerült Dávid, szintén nem túl boldogan, és elkezdte mesélni, hogy szövegírót keresnek, de nem sikerült senkit találni.
Szó szót követett, majd gyorsan elmentünk Guppiékhoz, mert akkoriban már náluk volt a próbahely, és elkezdtünk dalokat farigcsálni. Nem volt egyszerű ügy, mert a kész dalszövegeim más stílusú zenéhez, mondjuk ilyen Gentle Giant-, Yes-, Focus-, Kraan-, Frumpy-, Triumvirat-, vagy King Crimson-szerű, hosszabb, nagyobb szabású, elvontabb kompozíciókhoz lettek szánva. De egy olyan pattogósabb, tömörebb zenéhez, az akkoriban ismét szikárabbá váló Leukémiához, tehát egy teljesen más jellegű, máshogy súlyos, komplex-gyors zenéhez kellett volna passzítani. Fából vaskarika esete. Sajnos nem kapcsoltam időben.
Mindenesetre Guppival elkezdünk farigcsálni a szövegeken. Ő nagyon céltudatosan közelített, pontosan tudta, hogy mit akar. Készen volt a fejében az összes ritmus, a prozódia is. Aránylag gyorsan, már az első ilyen jellegű próbán összehoztunk két, az eredetikhez képest erősen lerövidített és ’kémiásított szöveget, szövegváltozatot. Az egyikből azonnal meg is lett a baj. (nevet) Mert a „Sinister Look Of Future” magyar verziója kapásból egy olyan mondattal kezdődött, amit Lacika nem volt hajlandó elénekelni. „Méreg rágja puhány testem, a legújabb kor áldozata lettem…” Most képzeld ezt a „puhányt” hitelesen, Lacika szájából… (nevet)
El kell ismerni: hülye voltam. Hiába a Leukémia az egyik kedvenc bandám, hiába hogy a ’Kémia a prog rock irányból is értelmezhető érdekes és egyedi zene, azért attól az még egy tökéletesen eltérő közeg maradt. Végül csak egy kis szösszenet maradt meg a közös próbálkozás emlékeként: a Hatolj át a retinákon „szövege”, ennyi került az „Üzenetek a törésvonalról” lemezre. A Sinister és a többi akkor aktuális szerzemény meg vagy végleg lemaradt, vagy pedig az időközben ismét előkerült, külsős szövegíróként visszatért Gulyás Laci rázta őket gatyába. Valamint a Fejhajlító után az Üzenetekre is feldolgoztak pár dalt a Kívülről. Utána vagy tíz évig nem kerestük egymást.
Majd 2005-ben jött a hír, hogy ismét próbálnak. A nagyszabású visszatérő koncert beindította a fantáziámat. Főleg, hogy akkoriban semmiféle internetes megjelenésük nem volt. Így hamar beszálltam a promócióba, szétküldtem az ismeretségi körömnek a hírt és a sajtóanyagot. Majd összeütöttem egy „rajongói” honlapot, ami csakhamar hivatalos lett. Különösen, hogy az első hónapokban a nagy érdeklődéstől szinte felrobbant az általam készített Leukémia weblap fóruma. Az újbóli aktivitás hírére előkerültek a régi arcok, akik ontották magukból a megőrzött archív anyagokat. Csuda jó volt.
Ekkor készült el a tizenegy részes archív, demókat- és bootlegeket tartalmazó rajongói CD-sorozat is. A munkát én koordináltam, a borítókat én készítettem, természetesen a felhasznált anyag egy része is az én gyűjteményemből származott, de olyan komoly arcok is vastagon hozzátették a magukét, mint mondjuk a Bagoly. A digitalizálást meg Kisgyuri végezte. Szóval ismét közösségi munka volt a Leukémia után maradt anyag rendbetétele, majd közzététele. Ahogy a turné promóciójához szánt DVD-t, a Reunion Show videófelvételét is én készítettem, de HC Zoli kamerájával. Ugyanő intézte a borítósokszorosítást is, ami szép cover viszont Mark Shad grafikus tehetségét dicséri. Jó társaság, jó mulattság, férfimunka volt.
A zenekar és a fesztiválsorozat között van összefüggés?
Igen, persze. A jótékonysági Leukémia Fesztivál eredetileg egy bizonyos kiemelt bulinak, a Leukémia együttes XX. rendhagyó jubileumi koncertjének indult. Már régóta tervben volt részükről egy jótékonysági koncert, főleg ezzel a névvel, de aztán „az öltönyösök” mindig el is kaszálták a konkrét készülődést. Majd eljött a 2006-os jubileumi év, közben én, egy személyes kórházi élmény alapján szembesültem a hematológiai osztályon folyó emberpróbáló munkával. Pár telefon, néhány SMS, és már állt annak a jubileumi bulinak a váza, ahol a Leukémia együttes és barátai lépnek fel, de ezúttal az ünnepelt nem kapja, hanem adja ajándékot. Támogatást a Leukémiás betegek kezeléséhez.
Végül, a róluk elnevezett fesztivál első napja előtt nem sokkal, Dávid USA ösztöndíja miatt, a Leukémia lemondani kényszerült a jubileumi, jótékonysági fellépést. Viszont addigra már akkorára nőtt a lehetséges fellépők részéről az érdeklődés, hogy a kezdeményezés sokzenekaros fesztivállá, majd fesztiválsorozattá nőtte ki magát. Melyen végül a Leukémia együttest a banda itthon maradt tagjai képviselték, műsorvezetőként. A többi meg, ahogy mondani szokták, már történelem…
Az előbb említetted a SunClubot, illetve a Slogant is. Nemrégiben jelent meg egy rendkívül gazdag tartalmú Slogan díszdoboz, ami szintén a nevedhez fűződik.
Amiért életem végéig hálás leszek a Hammer egész stábjának. Ezúton is hatalmas tisztelet és köszönet nekik!
A klasszikus Slogan kazetták lepucolása és digitális formában való elérhetővé tétele nagyon fontos volt nekem. Kölyökkoromban a Fekete Lyuk mellett a SunClubra is második otthonomként tekintettem. Életem legmeghatározóbb élményei közé tartoznak az ottani, különleges rendezvények. De erről tényleg könyvet kéne írni, nem férne bele az összes fontos élmény egy interjúba. Még egy ilyen könyvnyi hosszúságúba sem. (nevet)
A kiadvány története ismét egy „vérszívással” indul. (nevet) Ezúttal Hartmann Kristóf, a Hammer Music igazgatója volt az áldozat. Éveken keresztül nyaggattam Kristófot, hogy kezdjünk már bele, a hazai metal, jellemzően csak kazetta formában létező klasszikus anyagainak CD-sítésébe. Már csak azért is, mert ma is biztos vagyok benne, hogy a szívmelengető, lélekemelő kultúrmisszón túl hazdaságilag is megérné. A többségük még mindig van akkora név, hogy egy-két év alatt elpötyögne a CD-kből annyi, hogy legalább nullára ki lehessen hozni a büdzsét.
Szóval nyaggattam, nyaggattam. Egyszer aztán Kristóf meglepetésszerűen azt mondta, hogy válasszak valamit, mert egy kiadványt meg fog csinálni nekem. A metálon belüli értékmegőrzésben értelemszerűen a Slogan - Bedlam - Barbed Wire techno-thrash háromság legendás kazetta-anyagainak jó minőségű megőrzése jelenti a prioritást. Ma már mondjuk inkább progresszív metalnak mondanánk ezt a stílust, de lényeg, hogy ezek az alapművek szinte kizárólag csak kazettán jelentek meg, és fontos feldolgozni őket, hogy a mai kornak megfelelő minőségben ismét mindenki számára elérhetővé váljanak.
Jellemző adalék, hogy a sajtóban a Turbo zenekar kapcsán általában mindenki csak olyan elődzenekarokról emlékezik meg, mint a Warpigs vagy a FreshFabrik. Pedig a Barbed Wire nemcsak, hogy mindegyiknél jobb volt, de évekkel meg is előzte őket…
Szóval Kristóf feldobta a labdát. Én meg gondolkoztam kis ideig, majd azt válaszoltam, hogy akkor legyen egy dupla CD-s Bedlam Antológia, mely felöleli az 1989 és a 2009 között készült Bedlam, The Bedlam, Godlam és X Bedlam demókat, illetve profi stúdiófelvételeket. Az öt klasszikus anyag elfér két CD-n. Sőt, még az esetleges extra felvételeknek is marad kis hely.
Most akkor Slogan vagy Bedlam?
A három kiemelt projekt közül abból a megfontolásból választottam a Bedlam-et, mert úgy gondolom, hogy messze rájuk van a legnagyobb közönségigény. Így a fanatizmusom a lehető legkisebb anyagi kockázattal terheli meg a kiadót. Különösen, hogy a srácok másik bandájának, a Nomadnak is a Hammer adta ki a bemutatkozó albumát, így a Bedlam-legendája a Nomad akkoriban készülő második lemezének a promócióját is jelentősen segítheti.
Felhívtam gyorsan Petyát, aki igent mondott, majd nem sokkal később volt egy céges-zenekari tárgyalás is, ahol Petya mellett Cicó is tiszteletét tette. Elvben senki sem volt a projekt ellen. Azt gondoltam: minden rendben, a magam részéről megtettem, amit a haza megkövetel. Gyorsan léptem is tovább a következő teendők felé. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, gondoltam előkészítem a következő Hammer Records-os projektemet is. Miután a Bedlam sikerre van ítélve, biztosan nem lesz akadálya a folytatásnak. Akkor hát, legyen másodszorra a Slogan Antológia.
Mindhármuknak készítettél rajongói oldalt, ahonnét évekig elérhetők voltak az életművek. Miért pont a Slogan-nel folytattad?
Mert ebből a műfajból ők voltak az abszolút kedvenceim. Nemzetközi vonatkozásban is. A múlt idő szándékos, mert a Slogan annyira nem ismer zenei-művészeti kötöttségeket, hogy még én sem lehetek abban biztos, hogy a mostanában készülő következő nagylemezük biztosan tetszeni fog. (nevet)
A honlapokat valóban én hoztam létre, de gyorsan meg is említem Vitek Gábor nevét, akinek a Barbed Wire oldal elkészültében vannak elévülhetetlen érdemei. Sokáig üzemeltek is, de aztán több szempontból is eljárt felettük az idő. Egyrészt, mert 2008-ban a Slogan, majd a Bedlam is aktivizálta magát. Bár biztos vagyok abban, hogy ezekhez az újjáalakulásokhoz jelentősen hozzájárult a tevékenységem, illetve az annak nyomán, a rajongói honlapokon előkerült régi rajongótábor aktivitása is, de úgy gondoltam, hogy akkor onnantól üzemeltessenek végre ők, a zenészek, a főhősök, friss, előremutató, hivatalos honlapokat.
Másrészt meguntam, hogy bár hosszú évekig fizettem különböző összegeket tárhelyért, domainért, hogy mások ingyen tölthessenek le zenei értékeket, mégis egyre több lett a fikázás. Miután egyes netes idiótáknak két kattintással megvolt a verejtékes munkával összegyűjtött, majd bedigizett, majd lepucolt és kijavított, végül a honlapokon közzétett életmű, egyből túl okosak lettek. Csak azt nem értem, hogy ki akadályozta meg őket abban, hogy netes tartalmakat hozzanak létre?
Harmadrészt úgy éreztem, hogy ha végre van egy olyan cég, amelyik hajlandó pénzt fektetni nyomdaköltségbe, gyártásba, jogdíjakba, akkor nem helyes, ha a neten ingyen elérhető, ráadásul az általam üzemeltetett oldalakon van fenn a tervezett CD-k anyaga. Akkor sem, ha javarészt demókról van szó, tehát egészen a kiadványok megjelenéséig jogilag tiszta az ábra.
A három CD-s Slogan box páratlan a maga nemében. A Bedlam Antológiával viszont még nem találkoztam. Megjelent egyáltalán?
Sajnos nem. Aminek nem tudom, csak sejtem az okát. Szerintem Cicóék féltik a most felfutóban lévő Nomadot, és nem akarják keverni a két dolgot. Ha így van, akkor szerintem még mindig nem értik jól a rockpiacot. Ugyanis szerintem a fizetőképes kereslet, tehát a komoly gyűjtők, rajongók esetében ezek a dolgok nem gyengítik, hanem kifejezettem erősítik egymást.
A tét nélkül bátran kattintgató, vagyis az olcsó bulikra és ingyenes fesztiválokra járó közönségrétegnek meg teljesen mindegy, hogy van-e az aktuális Nomad produkció mellé Bedlam CD, vagy nincs. Vagy valami, vagy bármi. Csak a potya lehetősége éri el az ingerküszöbüket…
Visszatérve a Slogan-re. A hálálkodás után mondtam Kristófnak, hogy a Slogan lehetne a következő lépés, adjon elvi szinten zöld utat, hogy az üres időben össze tudjam szedni, és elő tudjam készíteni az anyagot. Rábólintott. Az Isten áldja meg érte mindkét kezével! Aztán felhívtam Attilát, hogy helló-halló: itt vagyok, szereztem kiadót, tessék szépen dolgozni. (nevet)
Mit szólt hozzá? Hogy állt a dologhoz?
Természetesen meglepődött. Felhívom évek után a semmiből, hogy záros határidőn belül tessék leporolni az épp takaréklángon üzemelő zenekarának sokévnyi anyagát, mert itt az idő: végre digitális lemezekre kerülnek. (nevet) Egy darabig vacillált, de aztán hamar belevetette magát a munkába. Első körben a régi Slogan hanganyagokból kellett új keverést, illetve új maszteringet készítenie. Plusz az ő ízlését és munkáját dicsérik az új borítóváltozatok és az egységes design. Hatalmas munka volt.
Közben én a napi rohangálás és az ügyintézés mellett, még átrágtam magam vagy ötvenórányi kiadatlan demó-, próbatermi- és koncertfelvételen. Használható bónuszok reményében. Volt egy pár hét Slogan Maraton. (nevet)
Majd jött némi szkanderezés, hogy melyik konkrét felvételek kerüljenek fel extraként. Az sem volt egy egyszerű kör, hogy a rengeteg archív anyagból, cikkből, plakátból mi legyen a zenei anyag melléklete a bookletben. (mosolyog) Végül azért 80-90%-ban olyan lett a doboz tartalma, amit még az induláskor a koncepcióban lefektettem. Főleg, hogy az eredetileg tervezett két CD helyett három CD lett a projekt vége.
Miért?
Aki a Slogant esetleg még nem ismeri, annak azt érdemes tudnia, hogy az 1990-es „Forgotten Moods”, a ’92-es „Art Of Ego” és a ’94-es „Voluntray Swoon”, tehát a második, a harmadik és az ötödik Slogan kazetta számít kultikusnak. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az első és a második Slogan kazetta anyaga jelentős részben, öt számban átfedi egymást. Ha ezeket normálisan el akartuk rendezni, akkor már nem lett volna elég az a dupla CD-s terjedelem, ahová amúgy percszerűen ráfért volna három vagy négy kazetta anyaga.
Miután az első, „Message For The Human Beings From The Human Beings” demóról eredő bónusz számok jellemzően stílusparódiák; ahogy a negyedik kazetta, a „Special Vászontekercseknek és Gyurmahabarcsoknak” anyaga is nagyrészt marháskodás; bár találhatók rajta véresen komoly üzenetek is, persze szatirikus módon megfogalmazva; szóval ezek a tételek nemcsak, hogy külön szekciót igényeltek, hanem a magyarázatot is erősen megkívánják. Főleg az avatatlan, új hallgatótól. Karinthy „Így írtok ti” című stílusparódia-gyűjteménye is akkor üt igazán, ha az olvasó számára ismert, hogy az adott poénokban kikről van szó.
Összefoglalva azért lett végül három CD, mert minimum annyi kellett. Ráadásul így további extra felvételeknek is maradt extra hely. Az összesen 36 oldalnyi, dalszövegeket, fordításokat, korabeli promó- és sajtóanyagokat tartalmazó booklet azonban így is olyan sűrű lett, hogy semmilyen módon nem fért bele a szükséges ismertető, ezért az egy későbbi Slogan könyv anyagát képezi majd.
Ez utóbbit nagyon sajnálom, mert félő, hogy ha valaki mindenféle háttér-információ nélkül szembesül ezekkel a súlyos, beteg stílusparódiákkal, illetve a komoly, de agyas, formabontó szerzeményekkel, akkor kellő kapaszkodó nélkül hamar feladja majd az ismerkedést a Slogan művészetével. Pedig lehet, hogy elég volna a kezdő körökben némi segédlet, és aztán már könnyebben befogadható volna Magyarország egyik legnagyobb zenei teljesítménye.
Milyen volt a fogadtatása a tripla CD-s Slogan Antológiának?
A régi rajongók előkerültek és örültek. Volt több olyan egykori osztálytársam, évfolyamtársam, akiket már vagy két évtizede nem láttam, de a Slogan újra összehozott minket. (mosolyog)
A zenei életben mozgó barátaim és ismerőseim is mind kalapot emeltek. Még azok is, akik nem szeretik a Slogant. Tudják, hogy nem akármilyen fegyvertény itthon, egy ilyen gyönyörű kiadványt összehozni, egy ilyen nehezen emészthető muzsikájú, fajsúlyos üzeneteket hordozó, nehezebben értékesíthető underground zenekarnak.
Még egyszer hatalmas köszönet Hartmann Kristófnak és a két Lacinak, a Cselőtei-Lénárd párosnak, hogy a Hammer nemcsak, hogy befogadta a Slogan archívumot, de nem kevés pénzt áldozott arra, hogy ilyen minőségben, ilyen kivitelben legyen az feldolgozva!
Ide kívánkozik még, hogy Uzseka Norbi alapos, hozzáértő, -a Slogant még nem ismerők számára is könnyen érthető,- cikksorozatban ajánlotta a bónuszokkal kiegészített, hangzásilag feljavított antológiás Slogan CD-ket. Hálás köszönet az ő munkájáért is!
Abban reménykedem, hogy az ifjaink közül néhánynak felkelti az érdeklődését a Slogan díszdoboz, és azon keresztül a kultikus prog metal banda zenéje is. Elsősorban olyan fiatalokra gondolok, akik az életkorukból adódóan sosem lehettek ott egyetlenegy SunClubos koncerten sem, de a fennmaradt hangfelvételeken keresztül mégis megérintheti őket valami. Valami, a húsz-huszonöt évvel ezelőtti, mégis kortalan művészi nagyságból. Mint amikor napjainkban, mondjuk Bach kantátákat vagy Dvorák szimfóniákat hallgatunk.