A 2014-es X-Faktor finalistája mostanság nem nevezheti unalmasnak hétköznapjait. Benji pénteken ballagott el gimnáziumából, vasárnap megjelenik harmadik kislemeze és jövő hét hétfőn megkezdi az érettségit.
Benji az év elején „A Dal 2016” Eurovíziós Dalválasztó showban tűnt fel, ahol egészen a középdöntőéiig menetelt „Kötéltánc” című dalával. A versenydalból később Sean Darin készített hivatalos remixet. Mindössze két hónap telt el máris érkezik Benji új kislemeze „New Day” címmel. A május elsején megjelenő újdonság mellett elérhető lesz a dal remix változata is, melyet „A Dal 2016 Remixverseny” győztese Victor Strada készített.
„A New Day kimondottan zenekaros dal, míg a hozzá készült remix egy igazi nyári, bulizós megfejtés. Nagyon tetszett nekem Victor Starda „Seven Seas” remixe, amit Tóth Andi és Berkes Olivér szémára készített, így megkértem gondolja újra az új dalom. Szeretem ezt a változatot és bízom benne, hogy ezzel nem maradok egyedül.” – jegyzi meg Benji.
A remix változat ugyan egyelőre csak a zeneáruházakban lesz elérhető, de megsúgjuk mi már hallottuk és bizony, bizony érdemes lesz betűzni a lejátszási listánkba. A dal zenéjét az a Pál Benjámin írta, aki Benji Euróvíziós „Kötéltánc” című dalát is jegyzi, míg a szöveget a mostanság szóló karrierbe kezdett, ex-ByTheWay tag Patocska Olivér írta.
Hallgasd meg a „New Day” című dal eredeti változatát itt, még a hivatalos megjelenés előtt:
Benji a ballagás és az érettségi között jelenteti meg újdonságát, ami felveti a kérdést a stúdió munkák mellett, hogy jutott idő az érettségi felkészülésre vagy fordítva.
„Elárulhatom azt a kulisszatikot, hogy a New Day-t még tavaly év végén készítettük el. Kizárólag a remix született az elmúlt hónapokban, így nyugodtan tudtam készülni az érettségire. Menedzseremmel tudatosan, megtervezve, direkt alakítottuk így. Igaz, időközben egy új dal munkáit is elkezdtük, de ez még nincs abban a stádiumban, hogy komoly figyelmet és időt vonjon el tőlem.” – jegyzi meg Benji és mosolyogva hozzáteszi.
„Az elmúlt két évben sok szívesen viselt jelző került a nevem mellé; döntős, finalista, dobogós, legjobb férfi előadó, elődöntős, középdöntős, stb., most viszont arra vágyom a legjobban, hogy az „érettségizett” jelző kerüljön a nevem mellé.”
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.