Három Rohadék Rockcsempész – Lévai Balázs road movieja a Tankcsapdáról (filmkritika)
Hazai vonalon a Tankcsapdát alig hiszem, hogy be kéne mutatnom. Utálják, vagy szeretik, de közömbösen nem nagyon lehet elmenni mellettük. Legyen elég annyi, hogy 1989-ben főváros centrikus kishazánkban debreceniként nulláról indulva mára hazánk legnagyobb rock zenekarává vált, és két éve ünnepelte negyedszázados aktív fennállását. Lévai Balázst sem hiszem, hogy kevesen ismernék. Őt a Dob+Basszus tévéműsorból , számos hazai együttes dokumentumfilmjéről és a tavaly Lovasi Andrásról megjelent életrajzi könyvével tudják sokan párosítani zenei vonalon.
Mellesleg Ő forgatta a múltat összefoglaló „Örökké Tankot” a 25 éves cívis trióról, meg ezt a legújabb, „Három Rohadék Rockcsempész” dokumentum road moviet, amit majd dvd-n lehet beszerezni május 13-tól a MOL kutakon egy ezresért. Az ismertető, vagy ha úgy tetszik promó gyanánti premiervetítésen megjelenés előtt Budapesten az Uránia Filmszínházban és Debrecenben, az Apolló moziban ott lehetett a „szakma” és néhány rajongó a zenekarral az alkotókkal közösen véleményt formálni. A vetítés utáni közönségtalálkozón a zenészeink és Lévai Balázs is csapatával kíváncsian várta a reakciókat, közben diszkréten szólt a Motörheadtól a Killed by death.
Kritikát írni nem egyszerű, mert minden szubjektív (és relatív, a la Einstein),hát tessék, ilyennek láttam a Lévais Tankcsapda filmet: Az utóbbi két évben a jelenről, majd 1000 óra forgatott anyagból másfélórás tömény vágott videó készült okosan kiválogatva, de nem cenzúrázva, bemutatva a Tankcsapda együttes mindennapjait. Nincsenek átmenetek, amolyan hirtelen snittekkel operál az alkotó, de nem lehet unatkozni közben, végig olyan érzése van a nézőnek, mintha csak ő lenne a lencse másik oldalán, és hozzá beszélnének a szereplők!
Végtelenül őszintén, emberien sikerült bepillantanunk a tankcsapat hétköznapjai mellett a koncert hangulatába, mert ezekből is van bőven bevágás zenei aláfestéssel. Egy igazi tökös, piszkos hazai rakenrollt kap a néző, néha nyers stílusban, ami egyértelmű előny. Nincs modorosság és mesterkéltség. Mindhárom zenész, Lukács-Fejes-Sidi önmagát adja, persze került bele bőven humor a paradox helyzetekből adódóan némi szarkazmussal…
Olyan helyekre is bepillantást enged a film, ahová az átlagérdeklődő, rajongó nem juthat be: Stúdiózás, vagy a próbaterem gyönyöreibe, szponzorral való tárgyalás sakkjátszmájába (ahol igenis kiállnak zenészeink a rajongóikért a multival szemben), a színpad mögötti backstagebe, vagy akár a zenészek lakásába, házibuliba… A kamera mindenhol forgott… A hangsúly mindenképpen a mindennapokon van, így, mivel a Tankcsapda rengeteget koncertezik, nyílván többet kapunk a kulissziák mögötti koncertes feelingből, ami maximálisan átjön. Van az a mondás, hogy „Sex, drugsand rock’n roll”. Itt azt hiszem, a középsőt kivéve, ha csak az adrenalin löketet nem számítjuk annak, tökéletesen megkap mindent a néző! Fejesről is kiderül, hogy remek stratéga, és olyan gyilkos humorral van végig, hogy el is lopja a showt. Mint egy csiszolatlan gyémánt. Ő a Ritmus doktor. Sidi, a Dallam díler, egy örökké mosolygós agyontetovált rasztamackó, aki úgy viselkedik, mint egy gyerek, végtelen jóindulattal, de nem nevezném infantilisnek semmiképp.
No, és hát végül, de nem utolsó sorban Lukács Laci, aki a vezér, un. Rakenroll diplomata, ennyi év után is remek EMBER maradt, így nagy betűkkel, s nem szállt el önmagától és a megalkotott sikertől. A csúcson vannak. Pedig minden helyzetben megfelelni nem egyszerű egyiküknek sem! Lehet, ettől működik a banda, mert tényleg magukat adják? Nem találtam fogást a road movien, de aki megnézi, majd eldönti. Szerintem egy olyan kultuszfilm született, mint anno 1983-ban az Edda zenekarról, csak itt hiányoznak a nagyobb botrányok. Kötelező darab. A film végére kiderül, hogy ki és mi is az „Alföldi gyerek” , és valóban miért is készült, miről szól ez a legújabb Tankcsapda klip. Nem kell félni, nem fog fájni és kurvára együtt van a banda emberileg, zeneileg. Talán még soha így…
Hírek
