Újra klipet forgatott az Irigy Hónaljmirigy! A zenekar körül egy ideje csend volt, de a fiúk most végre megtörik a hallgatást: március 19-én új videóval jelentkeznek. A 26 éve alakult formáció több platina és aranylemezzel büszkélkedhet, nagyszabású tévéműsorok és teltházas koncertek fémjelzik a zenekar sikeres útját. Idén a Halott Pénz egyik legsikeresebb, Darabokra törted a szívem című számához készítettek klipet, a fiúktól megszokott egyedi stílusban.
Nemrégen forgatta legújabb klipjét az Irigy Hónaljmirigy zenekar. A nyolc tagból álló banda szokásához híven nem hazudtolta meg önmagát: több óráig készülő sminkekkel, komplett díszlettel és részletekig pontos jelmezekkel készültek. A fiúk most a Halott Pénz 2015-ben debütált nagysikerű Darabokra törted a szívem című számának készítették el a „mirigyes” változatát – ahogy azt tőlük megszoktuk, egy dupla csavarral.
„Run DMC és az Aerosmith közös klipjét vettük alapul a koncepció megalkotásakor, amikor a két zenekart csak egy fal választja el egymástól, és amit a videó végén át is törnek. Mivel a Halott Pénz klipben is tulajdonképpen két zenekar „jelenik meg”, mi ezt meg is valósítottuk a saját verziónkban, faltöréssel és nagy közös örömzenéléssel együtt, természetesen a Bergendy zenekart is színpadra állítva.”- avatott be a kulisszatitkokba Varga Győző, a zenekar tagja, aki arról is elárult részleteket, hogy mi alapján döntik el, hogy ki melyik zenész bőrébe bújik. „Nekem van a legjobb hangom, így én lettem Marsalkó Dávid. Természetesen csak viccelek, nincsenek különösen mérvadó dolgok, egy a fontos: mindig hasonlítsunk arra a zenészre, akit éppen alakítunk, a többi a jó smink dolga.”
A dalszövegek átírása sem okoz fejtörést a zenészek számára, a klipben hallható szöveg is olyan hamar született meg, mint a videó, ami a banda profizmusát dicséri.
„Egy jó dalszöveg megírása nem nagy munka, viszonylag hamar megvan. Ez is megszületett nagyjából egy óra alatt. Ha az ember elkapja a fonalat, és érzi, hogy nyomon van, akkor gyorsan megy, és általában ezek azok, amik jól is sikerülnek. Nekünk ez most nagyon tetszik, de majd a közönség eldönti, hogy hogyan sikerült.” – mesélte Sipos Tomi, az Irigy Hónaljmirigy énekese. A forgatáson mindenki olajozottan tette a dolgát, és a fiúk is nagyon élvezték.
„Mindig nagy öröm számunkra, amikor klipforgatás van. Nagyon szeretjük a forgatások hangulatát és miliőjét, és szerintem megint sikerült egy nagyon „mirigyes” videót csinálnunk.” – tette hozzá. Sok időt egyedül a sminkek elkészítése vett igénybe, némelyik paróka három óra alatt készült el. „Még nem volt ilyen klipünk, amiben egy emberen ennyi smink lett volna: három kopaszparókát kellett megcsinálni, amiknek a felrakása nagyon sok időt emésztett fel. Ennyi maszkot egyébként még egy klipben sem használtunk, de ugye most két zenekart kellett alakítanunk” – mondta Tomi.
A klipben természetesen újra megjelenik majd az ikonikussá vált figura, Vazul néni is, aki anno a Sziget Fesztivál kapcsán robbant be a köztudatba ikonikussá vált mondatával: „Tekerd le a hangerőt!”
– RedLemon –
[2017.04.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.