Visszatért! VMX folytatja az egykor rendszeresen jelentkező sorozatot
VMX újrainduló YouTube-ra készülő Vlog Music sorozata cikkünk témája, és ennek kapcsán beszélgettünk a magyar előadóval.
Mi pontosan ez a Vlog Music és miért lesz érdemes követni?
- Ez egy rövid videóbejelentkezés, ami általában zenéléssel végződik. Pár éve elsők között kezdtem el a műfajt hazánkban (ha nem elsőként).
Követni pedig azért lesz érdemes, mert interaktív tartalmakat is készítek majd amit a nézők is szerkeszthetnek, de hamarosan minden kiderül.
Egy újrainduló sorozatról beszélünk most, mik ennek az előzményei? Miért kellett újraindulni?
- Az egészet 2015-ben kezdtem el, akkor még Facebookon, hetente érkeztek a részek. Rá 1-2 évre már nagyobb szüneteket is tartottam, mire 2016 végére teljesen leálltam a sorozattal. Akkor még a technikai hátérrel sem rendelkezdtem ahhoz, hogy élvezhető adásokat készítsek, ez is az egyik érv volt az abbahagyás mellett. Most viszont a youtube-on lehet majd nézni, heti adások formájában, de valamelyik részben beszélek is majd erről :-)
Honnan a név hogy, Vlog Music?
- Kis vlog-szerű bejelentkezések ezek a videók, majd egy zenei rész követi őket, amit sokszor maga a néző is befolyásolhat. Így adta magát a névválasztásnál a dolog. Egyszerű és szerintem, nagyszerű is.
Megérkezett a tehetséges előadó VMX Felemelt fejjel klipje,...
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.