Woodstock az Ugaron - A pusztába kiáltott show

Az Anna and the Barbies zenekar (alias AATB) éves rendes lazulós-bulizós dzsemborija idén augusztus elsejétől négy napon át zajlott Ópusztaszeren, a Szegedtől mindössze néhány kilométerre elterülő Akhal Ménesen.  Immár ötödik éve itt, a kopár szik sarján gyűlnek össze a zenekar rajongói, hogy jó zenéket hallgatva együtt töltsenek néhány nyugis napot, teljesen kikapcsolódva és persze alaposan feltöltődve. Ez a jubileumi alkalom is a béke szigete volt, ópusztaszeretet, love and rock’n’roll…

A magyarországi felhozatalt nézve nyugodtan állíthatjuk, hogy a Woodstock az Ugaron talán az ország legcsaládiasabb fesztiválja: ez az a hely, ahol békén hagynak, ahol egész biztosan nem kell féltened a cuccodat: ha leteszed valahová, az garantáltan ott is marad, és ahol még pihenni, töltődni is képes lehetsz, mert nem feltétlenül a teljes kidőlésre megy ki a játék. Itt nem volt fekvehányós ordenáré bulizás - volt viszont chill és grill, ismeretlen ismerősök az ország minden szegletéből (és a határokon túlról), volt lovasbemutató, henna, masszázs, múlt életekbe utazás, derűlátó jövőbetekintés és a jelen minden varázsa. Voltak a megszokottnál is közvetlenebb, vegyülősebb sztárzenészek, irodalmi beszélgetések, felolvasások és volt "író-iskola". Tikkadt szöcskenyájak, festői ménes és lámpaláztalan bogárrajok az esti koncertek reflektorfényeiben – jó volt ilyen közel lenni a természet lágy öléhez.

A délutáni hangbeállások már minket, pilledten sziesztázó ugari népeket is felhangoltak, csendesen ébresztgetve bennünk az esti party-lázat. Az éjszakákban pedig jobbnál-jobb zenekarok szolgáltatták a muzsikát: az első két napon ott volt az Ék, a Mörk, az Electronic Sheep és a Tóth Vera Trió. Volt Anna and the Barbies akusztik koncert és A római disznó monológja – Farkas Wellmann Endre verses-zenés pódiumműsora. Mivel azonban mi csak csütörtökön érkeztünk, íme a felhozatal a harmadik-negyedik nap programjaiból szemezgetve:

A csütörtöki nyitókoncert előadóját, az „egyszálgitáros” Apey-t melankólikus country-s tiszta hang és fanyar humor jellemzett: “A következő számot nem játszom el mert nincs kedvem, inkább játszom mást“– jelentette ki többször is és mi mi mást tehettünk, mint elfogadtuk döntését. Egyébként remek koncert volt, abszolút a tájba és hangulatba illő, egyedi hanggal, tökéletes zenével.

Az őt követő Jónás Veráról és hármas legénységéről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni: isteni, inspiráló és abszolút világszínvonalú volt, amit a színpadon műveltek. A mozgás, a hang, a muzikalitás mind-mind áradt Verából, ebből a zseniális és közvetlen csajból – aki nem utolsó sorban kiváló zenész is, akárcsak társai a bandából. Aki teheti, csekkolja őket – mi még egész biztosan fogunk róluk tudósítani.

Az est főzenekara, a Quimby az „elvárásoknak megfelelően” fantasztikus bulit nyomott, extázis volt, őrület, repültek a bugyik, melltartók (legalábbis képzeletben…), csüngtek a női szemek és falták a fülek a zenét, taposták a lábak a ritmusokat. Felejthetetlen éjszaka kerekedett, egyike azon kivételes alkalmaknak, amikor a koncert után Kiss Tibi is lejött a „nép közé”, így végre alkalom nyílhatott vele fotózkodnia a rajongótábor bátrabb (és kevésbé szomjas) tagjainak…

A pénteki zenei programot jól ismert pécsi-ír zenészbarátunk, Ian O’Sullivan kezdte: ezúttal nem a Mongooz and the Magnet bőgőseként, hanem gitáros-énekes talentumait teljesen kiaknázva és elénk tárva, szólóprojektjével érkezett. Jó volt őt - és alkalmi énekes-partnerét, Weber Zsuzsit, a szintén pécsi D.O.G zenekar üdvöskéjét – hallgatni az alkonyi ugarban szalmabálákon ülve, rozéfröccsöt kortyolgatva. Kiváló bluest nyomott, meglepő és olykor humoros feldolgozásokat, de mindenképpen fülbemászó dallamokat – karizmatikus látványtól övezve. Miközben a nap lement, Eric Claptont, Bob Dylant, Taj Mahalt és Blind Willie Johnsont hallgathattuk Ian tolmácsolásában, valamint néhány olyan saját számot, amely már kiesett a Mongooz pixiséből, de az ő repertoárjában még bérelt helyük van. Amit mi sem bántunk, sőt.

Az utána következő Elefánt koncertje számomra többnyire HeavenStreet7, Kispál és a Borz és Hiperkarma utánérzéseket mutatott és bár jól zúztak a fiúk és rendben is volt a zene, a frontember sajnos nem tudta belopni a zenekart a szívembe. Talán majd egy másik alkalommal – de ha nem, az sem baj, marad még elég elefánt a zenei csordában… vagy inkább hal a magyar zene tengerében.

A záró koncertet a fesztivál-rendező AATB adta: Annáék hozták formájukat, jó házigazdaként utolsó erejüket is összeszedték a táborzáró koncerthez – mert bizony a négy napot végigbulizni és a hőségben végigizzadni nekik sem volt könnyű feladat – no, de a jó öreg adrenalin sok mindenen átsegített már sok fáradt zenészt és nem zenészt is egyaránt, és most sem okozott csalódást. Óriásit robbantottak és mi óriásit robbantunk, olyan töltetet kapva, amivel talán majd kihúzzuk valahogy a következő évi Ugarig. (De legalábbis a következő AATB koncertig.)

A koncertek után nem profi, de annál lelkesebb Dj-k szolgáltatták a zenét hajnalig, amelyre a gasztro-blokknál és a központi Jurtában rophatta a tábor bennszülött hordája - azok, akik még bírták szusszal. A zárónapon igazi törzsi tánc is kialakult a tábortűz körül, harci díszekben, harcias lendülettel, ám abszolút békés szándékkal -  méltóképpen zárva le ezt a természetközeli élményt, a „rög and roll” fesztivált - ahogy a fesztivál egyik hivatalos fotóalbumán olvashatjuk.

Mindenképpen megéri tehát kivándorolni az Ugarra jövőre is. Mert, ha a víz néha el is fogyott a tusolókban, ha fel is forrt az agyvizünk a globális melegben, ha nem is volt túl olcsó a Morzsa bisztró kajája (mindazonáltal isteni volt), azért nem maradtunk étlen-szomjan-porosan, szuper volt a szóda és a fröccs (éljen a Borkas!), Kovács Vera csodálatos henna-költeményeket varázsolt mindenkire, az egyedi ruhák-ékszerek között pedig sikerült elvesznünk és kincsekhez jutnunk. A társaság jófej volt, a zene fenomenális, a hangosítás és a látvány profi (max respect!), az after-partik pedig kellemesen levezetőek.

Vagyis: minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve. Jövőre találkozunk ugyanitt.

– Zsenilla –
Fotó: Nepp Ivett

[2017.08.16.]