Quimby, Follow The Flow, Belga, Leander Kills és még jó pár zenés program zárta a idei kínálatát. Vasárnap reggel véget ért Heves megye legnagyobb könnyűzenei eseménye Egerben. Idén közel 10 ezren szórakoztak a Bolyki-völgyben.
Május 30. és június 1. között idén is a legmenőbb hazai bandák gondoskodtak a hangulatról. A Bolyki-völgy tíz méteres falai között közel 10 ezer látógató szórakozott a kedvezőtlen időjárás ellenére is. A festői háttér kiváló díszletet szolgáltat a nyárindító bulinak.
Tóth Tibor, a fesztivál főszervezője a rendezvény sikerességét hangsúlyozta: „Nagyon sok vendég volt az októberi tavasz ellenére az idei Feszt!Egeren. Az új elem az elektronikus zene volt, ami olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a hajnali 12 °C sem riasztotta el a közönséget. A legsikeresebb nap a szombat volt, amikor közel 4 ezer látogató érkezett a fesztiválra és már-már alig lehetett elférni az egyes helyszínek színpadjai előtt”.
Két színpadon 3 nap alatt 25 zenei koncerttel készültek a szervezők, ráadásul napközben 50 DJ-t és zenekart hallhatott az ÉTER Plusz Tehetségkutatóra kilátogató közönség ingyenesen.
Az első nap aJETLAG koncertjével indult, őket pedig Magyarország legnépszerűbb zenekara, a Halott Pénz követte. Továbbá a Feszt!Eger programjában szerepelt többek között a megye legsikeresebb zenekara, az idén 15 éves ROAD, az Anna and The Barbies, a Belga, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Follow The Flow, a Bagossy Brothers Company, a Quimby és hazánk legnépszerűbb női rockegyüttese, a Dorothy is. A zenekarok egy jelentős része új albummal és friss dalokkal érkezett a fesztiválra.
A koncertek után minden éjjel DJ program zárta az estét. A völgy felett felkelő napot csütörtökön Endru, pénteken Newik, Jackwell és Dj Turcsányi & The Crazy Gang ütemeire pillanthatták meg a legkitartóbbak. Szombaton a hajnali buli felelőse Spigiboy és Endru volt. A fesztivált szombaton a Tesco Disco búcsúztatta egy óriási indie partyval.
ÉTER Plusz Tehetségkutató nyertesei
Idén is az ÉTER Plusz Tehetségkutató volt a Feszt!Eger kísérőrendezvénye május 31. és június 1. között. A pénteki nap folyamán két színpadon zajlott a megmérettetés, a zenekarok és a DJ-k legjobb egyedi szerzeményeikkel kápráztatták el a zsűrit. Szombaton már csak a zenekarok szálltak versenybe. A szikrázó napsütés mellett a korábbi ÉTER győztes és tavalyi Eurovíziós továbbjutó AWS is csatlakozott a közönség soraiba, és vidám hangulattal tetézték az ÉTER-t. Sőt utólag a Phrenia zenekar kapott egy fellépési lehetőséget a fiúktól.
Az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál 2019-es győztesei:
Tovább jut az Öröm a zene! 2+1 millió forintos fődíjáért: Abigél
Fellépés a VOLT Fesztiválon: Mirror
Fellépés a Strand Fesztiválon: Chain Bridge Pop
EFOTT színpadi fellépést nyert: Nene
A DJ aréna nyertesei:
JersBalaton Sound és EFOTT fellépést nyert, DJ Krafcsik kontrollert, Lolita fejhallgatót, a RebootFlow pedig az Akváriumba nyert fellépést a New Level Empire előtt! Gratulálunk!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.