2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Januárban rendezik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált

Szerdán kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban, a nagyszabású eseményre négy kontinensről érkeznek nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek.

    Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta, hogy az eseményt a világ legjelentősebb cirkuszfesztiváljai között tartják számon.

    A cirkuszfesztivál január 8-án az artisták ünnepélyes bevonulásával kezdődik és idén is három-három alkalommal lesz lehetősége a közönségnek megnézni az "A" és a "B" versenyprogramokat, amelyekben neves artistaművészek mérik össze tudásukat.

    Pál Dániel Levente közlése szerint az "A" és a "B" versenyprogramokban három-négy tucat produkciót láthat majd a közönség, köztük hat magyar előadás szerepel.

    A dramaturg beszélt arról is, hogy a magyar művészek nagyon jó helyet foglalnak el a világ cirkuszművészei között, köszönhetően annak is, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egész évben nyitva tartó kőcirkusz, ami Közép-Európában egyedülállónak számít.

    Pál Dániel Levente az élmezőnybe sorolta még a kínai, az olasz, az orosz, a német és az amerikai cirkuszművészeket, emellett, mint mondta, egy másik irány, de szintén a legjobbakat képviseli a Cirque du Soleil társulata.

    A dramaturg beszélt arról is, hogy január 7-én, a fesztivál nulladik napján mutatják be a Szent Boszorkány című produkciót, amelyet Kalmár Ákossal közösen hozott létre.

    A darab a cirkuszi zsánerszámokat a magyar néptánc és a fizikai színház formanyelvével keverve olyan fantáziavilágba hívja a nézőket, amely újdonság dramaturgiájában, színpadi nyelvében és zenei világában is.

    Mint mondta, a Fővárosi Nagycirkusz évek óta kísérletezik azzal, hogy a történetmesélés, színházcsinálás elemeit ötvözze a klasszikus cirkusszal, ennek egy darabja lesz a Szent Boszorkány című produkció is.

    Pál Dániel Levente beszámolt arról is, hogy a fesztiválhoz két szakmai program kapcsolódik. Január 9-én a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt tartandó nemzetközi szakmai konferencia a cirkuszművészet hazai és külföldi szellemi kulturális örökségének aktuális kérdéseivel foglalkozik. Január 10-én az Európai Cirkuszok Szövetsége (ECA) szakmai konferenciát tart a Mezőgazdasági Múzeumban. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása-nevelése.

    A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 13-án nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul.

    Az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) szakemberei. Az akkori igazgató, Kristóf István és fia, Kristóf Krisztián munkájában és a fesztivál létrejöttében sokat segített Varjasi László, Eduardo Murillo impresszárió és Franz Czeisler Tihany magyar származású cirkuszigazgató. A fesztivál azóta is kétévente várja az egymással versengő produkciókat.

MTI

[2020.01.04.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még