2025. december 25. | csütörtök | KARÁCSONY, Eugénia nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Augusztus 8-án indul a Dunakanyar Fesztivál

A pazar látvány zenével és családi programokkal telve várja a Dunakanyarba látogatókat.

Nappali, család- és kutyabarát, zenés rendezvényként indult útjára még 2016-ban a program, mely hazánk egyik legszebb térségében, a Dunakanyar több pontján biztosít kikapcsolódás központú programot.

Már első alkalommal érezhető volt, hogy nagy szükség van ilyen programra a környékbelieknek, illetve a Budapesten és környékén élőknek, hogy visszataláljanak a szabadba, egy-egy közösen eltöltött délután során.

2016 után nem volt megállás, tavaly már 5 esemény is a csapat szervezésében került megvalósításra, így Szentendre, Dunakeszi, Kisoroszi, Visegrád és Pilismarót városaiba látogattak el sokan, hogy lazítsanak egyet.

„Amit el szeretnénk érni, hogy létrejöjjenek igazi közösségi, szabadtéri programok” – írják a szervezők, így a közös, hangulatos együttléten túl a cél egyértelműen a Dunakanyar megismerése, ezért a programban történelmi séta, térképes kincskeresés, vezetett túra a Julianus kilátóhoz, de a Dunakanyar fotózás a Prédikálószék magaslatából is helyet kapott.

Természetesen a zenei program sem maradhat ki a Dunakanyar Fesztiválból, így a BeMassive Horizon Stage helyszínen a minőségi elektronikus zenét kedvelők találják meg a nekik való programot, melyre a korlátozott férőhely miatt belépőt szükséges váltanunk.

A Dunakanyar Fesztivál teljesen öko-barát programként kerül megrendezésre, melyre nem csak a kedvenceinket vihetjük magunkkal, hanem a szervezők arra is kérnek minket, hogy lehetőség szerint érkezzünk vonattal, biciklivel.

Kevés fesztiválon vehetünk részt idén nyáron, de mind közül kimagaslik adottságai miatt a Dunakanyar feszt, melyről bővebb információt az eseménynél találunk.

[2020.08.05.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Ben Poole levett minket a lábunkról
November 02-án Ben Poole brit blues gitáros adott...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A hardcore nem tágít, és mindenkit befogad
Végre nálunk zúzott a coldrain
Családias este egy zseniális gitárossal - Kékkői Zalán koncertjén jártunk 
Egy bizarr elme örök ragyogása
Helloween koncert volt Budapesten - megnéztük!
beszámolók még