2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolatok
Átrium Színház

Alföldi és Mucsi darabjai mellé Kőhalmi és Bödőcs estjei érkeznek a tízéves Átriumba

Minden eddiginél több programmal: újraértelmezett klasszikusokkal, kortárs művekkel, prózai és zenés előadásokkal, valamint a Dumaszínház produkcióival várja nézőit az új év kezdetén, januárban és februárban a fennállásának 10. évét ünneplő Átrium színház, amely Londonba is ellátogat. 

A téli hónapok alatt a repertoár szinte valamennyi előadása műsorra kerül a közönség támogatásával továbbra is nyitva tartó tízéves budai színházban. Látható a több mint nyolc éve töretlen sikerrel futó, és decemberben a 350. alkalommal előadott kétrészes musical, Az Őrült Nők Ketrece. Január 10-én mérföldkőhöz érkezik a Holtverseny című előadás, amelyet Totth Benedek regényéből Kovács Máté állított színpadra, ezt huszonötödik alkalommal láthatja a közönség. Február elején kerül sor Alföldi Róbert főszereplésével az Isteni végjáték 50. előadására, amelyet januárban a Londonban élő magyarok és – az angol nyelvű feliratnak köszönhetően – helyi ismerőseik is megtekinthetnek majd a The Clapham Grand színpadán. 

A már ismert előadások mellett, mint például a 12 dühös ember, az Egy, kettő, három, az Igenis, miniszterelnök úr!, a Mefisztó, Az öldöklés istene vagy A jegyzőkönyv, olyan nemrég bemutatott darabok is színpadra kerülnek az új év kezdetén, mint a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal közös meglepő és felforgató, fekete humorú közéleti „gálaelőadás”, A trianoni csata, vagy a decemberi premieren óriási siker aratott Hannibál tanár úr: „Végtelenül izgalmas választás Mucsi Zoltánra osztani Nyúl Béla szerepét – és nem mellesleg telitalálat is” – írta a Színház.net kritikusa. Továbbra is repertoáron van az Átrium Tintanyúl zenekarral közös zenés gyerekelőadása, a Varázsnagymama

Folytatva a hagyományt, januárban és februárban angol felirattal is látható lesz Az Őrült Nők Ketrece, a Mefisztó, és az Egy, kettő, három.

2023-ban először érkezik több előadással az Átrium színpadára a Dumaszínház. Az eltitkolt igazság című önálló estjét adja elő januárban két alkalommal is Kőhalmi Zoltán, februárban kétszer is látható lesz Hadházi László műsora, a Légy férfi!, valamint Janklovics Péter Thália lotyója – Ha én egyszer fényt kapok című előadása. A Dumaszínház márciusban és áprilisban is vendégszerepel a Margit körúton: Ráskó Eszter új produkcióján nevethetnek márciusban a nézők, míg áprilisban, alkotói szabadságáról visszatérve Bödőcs Tibor tesztrepülésekkel indítja új, Barbárglamour című önálló estjét az Átriumban.

Ártium

[2023.01.10.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még